2017. 08. 23. szerda
Bence
: 303 Ft   : 257 Ft Benzin: 325 Ft/l   Dízel: 323 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tisztújítás az EUROMIL Kongresszuson - Bácskai István az ügyvezető testületben

2016-10-24 12:53:40

Az EUROMIL a katonákat tömörítő szerveztek európai szövetsége, melynek hivatása, segíteni az európai katonák jogainak érvényesülését, hogy a katonák szakmai szerveztet vagy szakszervezetet hozhassanak létre, illetve ahhoz csatlakozzanak, továbbá ezek a szervezetek részt vehessenek a rendszeres szociális párbeszédben...

Az EUROMIL azért dolgozik, hogy az Európai Unió szociális és munkajoga vonatkozzon az európai országok katonáira is.

Az EUROMIL tagszervezetei szinte teljes létszámban részt vettek a szervezet 2016. október 20-i, 5. Kongresszuson. A kongresszus négyévente ülésezik, a résztevő tagszervezetek tagságuk arányában hozzák meg a szükséges döntéseket.

A Kongresszus megvitatta és jóváhagyta a módosított Alapszabályát, új vezetőséget választott, többek között Emmanuel Jacob elnököt, aki korábban is betöltötte az elnöki tisztséget.

Jörg Greiffendorfot a német DBwV Szövetségből alelnökké, míg Ton De Zeeuwot a holland MARVER/FNV Szakszervezetből kincstárnokká választották.

Újraválasztották Jesper Hansent Dániából, Tom McCarthyt Írországból, Johan Öhlént Svédországból és Flemming Vinthert Dániából.


Forrás: euromil.org

Új tagként megválasztásra került a Visegrádi 4-ek jelölése alapján Bácskai István a Honvédszakszervezet elnökségi tagja és Antonio Lima Coelho Portugáliából, aki már korábban is elnökségi tag volt.

Az új testület a kongresszus lezárását követően megtartotta első ülését annak érdekében, hogy a következő négy évben az együttműködés sikeres lehessen.

Forrás: euromil.org

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2017-08-18 08:05:10
Ötödik alkalommal rendezték meg a Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztivált augusztus 17-én. A helyszín ezúttal is Székesfehérvár volt. A zenészeket és az érdeklődőket Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntötte. A Honvédszakszervezet részéről Czövek János elnök vett részt az ünnepségen...
2017-08-10 10:06:28
A magyar folyami hadihajózás fennállásának 169. évfordulójára emlékezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoki és személyi állománya augusztus 8-án, kedden, az újpesti Hadikikötőben.
2017-08-09 15:10:34
A HM Katolikus Tábori Püspökség szeretettel hívja és várja a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő katonákat, kormánytisztviselőket, közalkalmazottakat és családtagjaikat az alábbi programjaira:
2017-08-08 09:04:49
A KATONAI EMLÉKPARK PÁKOZD – NEMZETI EMLÉKHELY ötödik éve rendezi meg az Emlékparki Nyár programsorozatát. A júniustól augusztus 20-ig tartó programsorozat következő eseménye AUGUSZTUS 11-ÉN DÉLUTÁN KERÜL MEGRENDEZÉSRE.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 03., 12:20
Nagy hangsúlyt kell fektetni a toborzóirodákban nyújtott szolgáltatásokra, de a példamutató katona a legjobb toborzó.
2017. 03. 03., 12:17
2026-ra a térség egyik legmeghatározóbb haderejévé fejlesztik a Magyar Honvédséget.
2017. 01. 13., 16:44

Esküt tettek a határvadászok

Az illegális migráció növekedése miatt tavaly augusztusban határozott a kormány a Készenléti Rendőrség létszámának növeléséről. A határvadászok elsőként hivatásos állományba vett tagjai január 12-én, csütörtökön tették le az esküt.
2017. 01. 13., 16:40
Márciusban érkeznek meg Szolnokra azok a kiképző, felderítő és futárrepülőgépek, amelyeket a cseh Zlin Aircraft gyártócégtől vásároltak meg a Magyar Honvédségnek.

  JETfly Magazin

A védelmi és biztonsági profilú Saab idén is általános partnere a Szlovák Nemzetközi Légi Fesztiválnak (SIAF), amelyet 2017. augusztus 26-án és 27-én rendeznek a szlovákiai Sliač légi bázison.

  Háború Művészete magazin

Hetvenkét évvel eltűnése után megtalálták a második világháború végén elsüllyedt USS Indianapolis amerikai hadihajó roncsait a Fülöp-szigetek közelében, a Csendes-óceán mélyén - számolt be róla augusztus 20-án, vasárnap a BBC News.