2017. 06. 29. csütörtök
Péter, Pál
: 310 Ft   : 273 Ft Benzin: 325 Ft/l   Dízel: 323 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A honvédelem közös feladat

Hosz  |  2016-08-20 12:26:49

Száznégy honvéd tisztjelölt tett esküt augusztus 20-án, szombaton, Szent István napján tartott állami ünnepségen, Budapesten, a Kossuth Lajos téren. A Honvédszakszervezet részéről Czövek János elnök vett részt az ünnepségen...

A téren összegyűlt érdeklődők és a felsorakozott honvéd tisztjelöltek előtt, az állami lobogó felvonását követően Áder János köztársasági elnök azt mondta: büszkének kell lenni a magyarságunkra, a magyar eredményekre, találékonyságra és találmányokra. Kiemelte, hogy a hazaszeretetet nem temették el a múlt nagyjaival együtt súlyos márványtömbök alá, a hősiesség „nincs szobrokba dermesztve”, mert hősiesnek lenni nem csak történelmi cselekedetek révén lehet, hanem becsületes munkával, kitartó szorgalommal és tiszteletreméltó teljesítménnyel. „Tőlünk, csakis tőlünk függ, hogy tudunk-e élni lehetőségeinkkel, hogy a legjobb arcunkat mutatjuk-e a világnak, hogy megtaláljuk-e azt, ami az összekötő kapocs közöttünk” – tette hozzá.

Áder János a fiatal tiszteknek olyan erényeket kívánt, mint amilyeneket Hunyadi János és Kapisztrán Szent János tanúsított Nándorfehérvár 560 évvel ezelőtti védelmekor, vagyis bátorságot és merészséget, türelmet és szent hevületet, hidegvért és buzgó odaadást.

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a honvédelem közös feladat. A haza védelme ugyan elsősorban a Magyar Honvédség feladata, de a kultúra, a nemzeti identitás, a szülőföld és az állam megőrzése minden állampolgár kötelessége. „A katonák avatásukkor hitet tesznek - a nemzet nyilvánossága előtt – Magyarország, a magyar emberek védelmére” – tette hozzá. A miniszter szerint csak a katonai hivatás az, amely mindig a haza és a magyar emberek védelmét helyezte előtérbe, és ezért sok millió honvéd áldozta életét a történelem folyamán.

Simicskó István megjegyezte azt is, hogy Magyarország ma, ebben a bizonytalan világban egy stabil, erős pont. „Magyarország olyan állam, amely együttműködésre törekszik, tiszteli más államok, nemzetek, kultúrák, civilizációk értékeit, megbízható barát és szövetséges; élni és boldogulni szeretne” – emelte ki, azzal együtt, hogy ehhez azonban a legfontosabb a biztonság garantálása. Ezért elengedhetetlen a Magyar Honvédség megerősítése: 2016 és 2026 között a honvédelmi tárca költségvetése több mint a duplájára nő majd, megújítják a katonák felszerelését, zászlóalj harccsoportokat hoznak létre, fejlesztik a légiszállító képességet, újraélesztik a hadiipart és új alapokra helyezik az önkéntes tartalékos rendszert – sorolta a miniszter.

A miniszter beszédét követően a Kossuth téren felsorakozott 104 honvéd tisztjelölt ünnepélyesen esküt tett a haza védelmére. Az esküt – ősi magyar szokás szerint – kardrántással erősítették meg. Az eskü aláírt szövegét a tanulmányait kiválóan befejező, Havasi Bence hadnagy adta át a köztársasági elnöknek.

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2017-06-26 08:12:14
Elindult az ötödik Emlékparki Nyár programsorozat június 23-án, pénteken a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti emlékhelyen. A rendezvényen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes úgy fogalmazott, mindenkinek kötelessége emlékezni a jövőre éppen 170 éves Magyar Honvédség első nagy hőstetteire. A Hosz részéről Czövek János elnök vett részt a rendezvényen...
2017-06-23 08:41:03
A haderő vezetése nagyra értékeli az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár folyamatos készenlétét, rendelkezésre állását, magas szintű, odaadó és megfeszített katonai munkáját – mondta dr. Orosz Zoltán június 22-én, Budapesten, az alakulat megalakulásának tizedik évfordulóján. A Honvédszakszervezet részéről Szendrei Zoltán alelnök vett részt az ünnepségen, ahol Garda Zoltán elnökségi tagunk is elismerést kapott...
2017-06-22 11:29:33
Az európai szociális modell alapvető alkotóeleme a szociális párbeszéd, amelyet aszerződésben az amszterdami reformmal ismertek el teljes egészében. A szociális partnerek(a vezetőség és a munkavállalók képviselői) ennélfogva aktívan részt vesznek az európaiszociálpolitika kialakításában.
2017-06-22 08:24:15
2017. június 19-én a Friedrich Ebert Alapítvány szakmai vitára hívta a magyar szakszervezeti konföderációk vezetőit, valamint a témával foglalkozó szakembereket és érdeklődőket, hogy Galgóczi Béla „Miért szükséges Közép-Kelet Európában a béremelés?” című tanulmánya alapján a szakszervezeti mozgalom e jelentős követeléséről cseréljenek eszmét.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 03., 12:20
Nagy hangsúlyt kell fektetni a toborzóirodákban nyújtott szolgáltatásokra, de a példamutató katona a legjobb toborzó.
2017. 03. 03., 12:17
2026-ra a térség egyik legmeghatározóbb haderejévé fejlesztik a Magyar Honvédséget.
2017. 01. 13., 16:44

Esküt tettek a határvadászok

Az illegális migráció növekedése miatt tavaly augusztusban határozott a kormány a Készenléti Rendőrség létszámának növeléséről. A határvadászok elsőként hivatásos állományba vett tagjai január 12-én, csütörtökön tették le az esküt.
2017. 01. 13., 16:40
Márciusban érkeznek meg Szolnokra azok a kiképző, felderítő és futárrepülőgépek, amelyeket a cseh Zlin Aircraft gyártócégtől vásároltak meg a Magyar Honvédségnek.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  JETfly Magazin

Zoran Djordjevic szerb védelmi miniszter szerint az Oroszországtól beszerzett MiG-29-esek hamarosan szolgálatba állhatnak a Szerb Légierőben.

  Háború Művészete magazin

Megérkezett Szlovákiába az első két UH-60M Black Hawk típusú, többcélú szállítóhelikopter. A 9 forgószárnyas megvásárlásáról még 2015 tavaszán döntött Szlovákia, a 261 millió dollár értékű beszerzés a szlovák haderő egyik legnagyobb fejlesztési programja.