A korhatár előtti nyugdíjak megszűntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény – továbbiakban: törvény – 54. §-a alapján függetlenül attól, hogy melyik fegyveres szervnél, vagy honvédségnél állt fenn korábban a szolgálati viszonya a jelentkezőnek, létesíthető vele a szenior állományú jogviszony.
A szenior állományba kerülő személlyel határozott idejű szerződést kötnek, amelynek alapján a szenior állományú tag legfeljebb a rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig foglalkoztatható.
A szenior állományú személynek a törvény alapján a belügyminiszter által meghatározott követelményeknek kell megfelelni. Ismereteink szerint ez a követelményrendszer még nem jelent meg.
A törvény természetesen fordítva is igaz, így lehetősége van a volt rendőröknek és bárki másnak is, hogy jelentkezzenek a honvédelmi tárca irányítása és felügyelete alatt álló ún. önkéntes tartalékos katonának. – a felvételi követelményeket korábbi cikkünkben ismertettük-
Az önkéntes tartalékos katonák esetében már folyamatosan zajlik az alkalmassági szűrés és a rendelkezésekre álló ismeretünk szerint február hónapban már a szerződéskötéseket is megkezdik.
|