|
|
Az EUROMIL magyar tagszervezetétől, a Honvédszakszervezettől értesült arról, hogy a kormányon lévő magyar párt a Parlament elé terjesztett egy alkotmánymódosító javaslatot. (T/3199 számú javaslat). Az ezzel kapcsolatban született Euromil elnöki nyilatkozatot az alábbiakban olvashatják...
|
 |
 |
|
|
Brüsszel adott otthont a november 5-7 közötti EUROMIL elnökségi ülésnek. A Honvédszakszervezet képviseletében dr. Heiling Ottó alelnök, Balog Sándor és Bácskai István alapszervezeti vezetők vett részt a nemzetközi fórumon, amelynek napirendjén - egyebek mellett - az Európai Szakszervezeti Szövetséghez (ESZSZ) fűződő viszony is szerepelt.
|
 |
 |
|
|
Első alkalommal tart Londonban ülést az Euromil ügyvezető elnöksége. Szakszervezetünk alelnöke, dr. Heiling Ottó weblapunknak elmondta, hogy a szeptember 10-11-i esemény azért speciális, mert az Euromil eddig nem tartott olyan helyszínen értekezletet, ahol egyébként nincs bejegyzett érdekvédelmi szervezet. Az ügyvezető elnökség magyar tagja azt is kiemelte, hogy a június 22-i figyelmeztető demonstrációnk folytatásáról, a brüsszeli nemzetközi nyomásgyakorlás lehetőségeiről is tárgyal majd Londonban...
|
 |
 |
|
|
|
|
|
|
|
|
| 2011. 24. hét |
|
|
|
| 2009. 45. hét |
|
|
|
| 2009. 37. hét |
|
|
|
| 2009. 15. hét |
|
|
|
| 2008. 46. hét |
|
|
|
| 2008. 29. hét |
|
|
|
| 2007. 42. hét |
|
|
|
| 2007. 17. hét |
|
|
|
| 2004. 43. hét |
|
|
|
|
|
| 2004. 42. hét |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| 2004. 41. hét |
|
|
|
Archívum
|
|
|
|
|
|
|
Az alábbiakból letölthető a HOSZ nemzeti jelentése...
|
 |
 |
|
|
November 13-14-én tartotta III. Kongresszusát a Katonaszövetségek Európai Szervezete (EUROMIL) Brüsszelben. A rendezvény házigazdája a belga szervezet az ACMP-CGPM volt. A kongresszus ünnepi részén több magasrangú európai politikai és katonai vezető, közéleti személyiség is megjelent, illetve beszédet mondott. Közöttük volt volt Hans Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, Pieter de Crem, belga védelmi miniszter, egyben Brüsszel polgármestere, Egon Ramms vezérezredes, az Egyesített Szövetséges Erők parancsnoka, John Monks az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára és Janez Lenarcic, az EBESZ Emberi Jogi Irodájának vezetője. A rendezvényen az EUROMIL több korábbi vezetője is részt vett. Szakszervezetünket Mészáros Géza elnök és dr. Heiling Ottó alelnök képviselték, delegáltként Andor Tamás és Besenyei Csaba elnökségi tagok is részt vettek...
|
 |
 |
|
|
|
|
Befejeződött Párizsban a Katonaszövetségek Európai Szervezete (EUROMIL) 96. elnökségi ülése. Az október 24-27 közötti szakszervezeti eseményen a Honvédszakszervezetet Mészáros Géza elnök és dr. Heiling Ottó alelnök képviselte...
|
 |
 |
|
|
|
|
A Hír-Tv október 24-i 11.35-kor kezdődő ,,Hírvilág" című adásában összefoglalót láthatnak az elmúlt hétvégi Euromil kongresszus történéseiről. A katonai témák iránt rendkívül érdeklődő Orbán Anita szerkesztő-riporter Andreas D. Pruefert Euromil főtitkárral és Farkas László HOSZ elnökkel is beszélgetett.
|
 |
 |
|
|
Sikeres volt az Euromil – október 15-16 között – rendezett II. kongresszusa – mondta az elutazás előtt Bauke Snoep. A nemzetközi szervezet elnöke szerint azért is hasznos volt a magyarországi találkozó, mert a tagszervezetek kétoldalú megbeszéléseken cserélhettek tapasztalatot, ismerhették meg egymás gondjait, eredményeit…
|
 |
 |
|
|
Az Euromil négyéves programját is áttanulmányozta Szenes Zoltán altábornagy október 16-án. A budaőrsi Holiday Inn Hotelben tartott szombati munkaebéden Bauke Snoep, Farkas László és Heiling Ottó tájékoztatást adott az Euromil nemzetközi szervezetekben betöltött, egyre hangsúlyosabb szerepéről, a mind eredményesebb lobbyzásokról, a NATO-nál, az Európai Unióban, illetve az Eurohadtestnél elért pozíciókról. A HM HVK főnöke egyetért és támogatja az Euromilt abban, hogy harcolja ki az európai katonák számára oly áhított közös európai standardet a nemzetközi missziók vonatkozásában. Szenes altábornagy felajánlotta segítségét egy, a katonák szociális problémáit megoldani kívánó nemzetközi konferencia magyarországi megrendezését illetően. A vezérkar főnöke mind az Euromil, mind a HOSZ elnökét is ellátta jótanácsaival a politikusokkal, döntéshozókkal történő jövőbeni tárgyalásaik sikere érdekében.
|
 |
 |
|
|
Az Euromil II. kongresszusának 2. napja az Alapszabály módosításának és a 2005-ös költségvetés tárgyalásával vette kezdetét. A 23 tagország 33 tagszervezetének mintegy 120 küldöttje dönt a szervezetek jövő évi tagdíjának mértékéről is...
|
 |
 |
|
|
Az Euromil II. kongresszusa elfogadta a ,,Budapesti Nyilatkozatot". Mint azt Heiling Ottótól, a HOSZ alelnökétől - a budaőrsi helyszínen - megtudtuk a következő időszaktól a hazai katonai érdekvédelem hatékonyságának javulását, a szaktárca és a reprezentatív katona-szakszervezet párbeszédének új alapokra helyezését várják. A nyilatkozat teljes szövege itt tölthető le...
|
 |
 |
|
|
Az ünnepélyes megnyitót követően Bauke Snoep és Farkas László tartott sajtótájékoztatót. A nemzetközi katona-szakszervezet elnöke bevezetőjében elmondta, hogy – a mintegy félmillió katonát tömörítő szövetség – céljaik elérése érdekében több nemzetközi szervezetben is jelen van, az Euromil szakértői a NATO és az EU szervezeteiben is konzultatív vagy éppen megfigyelői joggal tevékenykednek…
|
 |
 |
|
|
A haderőreform hazai helyzete volt a témája Mikita János vezérőrnagy előadásának. A HM HVK törzsigazgatója beszédében kiemelte, hogy a jelenleg zajló haderő-átalakítás nagyfokú koordinációt igényel, hisz a helyőrségek 68%-át érinti a reform. Mikita tábornok szerint a laktanyabezárások, a csapatok diszlokációja során rendkívüli odafigyelés szükségeltetik. A tábornok aláhúzta: a legfontosabb erőforrás az ember. A prioritások között a béketámogató feladatokat, a haderőfejlesztést, a technikai modernizációt és a katona-egészségügyet említette. A szakszervezetek – mint a törzsigazgató megfogalmazta – segíthetnek a szociális feltételek, az életkörülmények javításában, az ezzel kapcsolatos problémák megoldásában.
|
 |
 |
|
|
Bauke Snoep elnöki megnyitóját követően Farkas László köszöntötte a megjelent külföldi és hazai vendégeket. A Honvédszakszervezet elnöke beszédében kiemelte, hogy az érdekképviselet és az érdekvédelem helyzete – még, ha azt a szaktárca legtöbbször úgy is akarja – nem romolhat a következő időszakban. A nemzetközi kongresszust vendéglátó szakszervezeti elnök hangsúlyozta, hogy a HOSZ egyre aktívabb szerepet kíván ellátni az Euromil keretein belül.
|
 |
 |
|
|
A kongresszus előtt - október 15-én délelőtt - tartotta ülését az Euromil elnöksége. A Honvédszakszervezet delegált küldöttétől, Tóth László alelnöktől megtudtuk, hogy először az előző elnökségi ülés jegyzőkönyvét fogadta el a testület, ezután tértek rá az új tagszervezetek felvételi kérelmeire. Teljes jogú tagságot kért és kapott a lengyel hivatásos tisztek szakszervezete, az ukrán és a ciprusi hivatásos tisztek szervezetének felvételi kérelméről - bemutatkozásuk elhalasztása miatt - később döntenek majd. Az elnökségi döntés alapján megfigyelői státuszt kapott a macedón katonák szakszervezete. A HOSZ alelnöke azt is elmondta, hogy 23 tagország 33 tagszervezete kezdheti meg az Euromil II. kongresszusának munkáját.
|
 |
 |
|
|
Október 15-én 11 órakor megkezdődött az Euromil II. kongresszusa. A budaőrsi Holiday Inn Hotel konferenciatermében - 23 tagország 33 tagszervezetének mintegy százhúsz küldöttjét - elsőként Bauke Snoep elnök köszöntötte. Az Euromil elnöke megnyitójában kiemelte, hogy mint bárki más állampolgárt, úgy kell kezelni a katonát is. A holland származású B. Snoep hangsúlyozta: még ma is túl sok országban korlátozottak az egyenruhások jogai, nem vehetnek részt a politikában, a közéletben, ez pedig megkérdőjelezhető, hogy törvényes-e. Az Euromil elnöke után Farkas László, a HOSZ elnöke üdvözölte a nemzetközi kongresszus résztvevőit...
|
 |
 |
|
|
|
|
|