1., Szolgálati időpótlék:
A HOSZ Jogsegélyszolgálata által képviselt felperes kollégánk a Karikás Frigyes Katonai Kollégium hallgatójaként folytatatta külföldön főiskolai tanulmányait, mely időszak a szolgálati időpótlék számítása során nem került figyelembe vételre. Ezen időszak beszámítása érdekében nyújtottuk be kereseti kérelmünket a Főváros Munkaügyi Bíróságra.
A bíróság keresetünknek helyt adva ítéletében megállapította, hogy Hjt. 110.§ (2) bekezdésében foglaltak, valamint a 3/2002.(I.25.) HM rendelet (R.) 4/A.§ (1) bekezdése értelmében a szolgálati időpótlék szempontjából a ténylegesen állományban töltött időt lehet figyelembe venni a kedvezményeket és a szorzószámok szerinti időt figyelmen kívül hagyva. A honvédelemről szóló 2004. évi XCV. törvény (valamint a korábbi szabályozás az 1976. évi I. törvény) alapján a tényleges katonai állományba tartoznak a katonai felsőoktatási intézmény, honvédségi ösztöndíjas valamint szakképzésben részt vevő hallgatói. Fentiek alapján, mivel a törvény a katonai felsőoktatási intézmény hallgatóit a tényleges állományba tartozónak tekintette, a bíróság álláspontja szerint mint tényleges állományban eltöltött időt a szolgálati időpótlék megállapítása során figyelembe kell venni. Az ítélet jogerőre emelkedett.
2., Katonai kollégiumi növendéki idő beszámítása jubileumi jutalom szempontjából:
Fenti tárgyban nyújtottunk be keresetet a Fővárosi Munkaügyi Bíróságra 2008. júliusában. A HOSZ jogsegélyszolgálata által képviselt felperes 1977. szeptemberétől az egri Katonai Kollégiumban töltött növendéki idejének beszámítását kezdeményezte a jubileumi jutalom szempontjából.
Jogi érvelésünket teljes körűen elfogadva a bíróság a kereseti kérelemnek maradéktalanul helyt adott, mely ítélet ellen alperes Honvédelmi Minisztérium fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Bíróságra. A bíróság másodfokú tanácsa a 2010. január 20-án megtartott tárgyaláson az elsőfokú ítéletet azonban megváltoztatta, és a keresetet elutasította. Az ítélet írásba foglalása még nem történt meg, részletes indokolásának közzététele annak kézhezvételét követően áll módunkban.
|