E havi számunkban a belföldi kiküldetés esetén utazással eltöltött idő ellentételezésének kérdésével foglalkozom. A katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendelet 2004. január 01-től az alábbi új előírással egészült ki:
26/A. § (1) Belföldi kiküldetés esetén, ha az utazási idő, vagy annak egy része a munkaidő-beosztáson kívülre esik, a kiküldöttet a 26. § (1) bekezdése szerinti készenléti pótlék időarányos részének a kétszerese illeti meg. A pótlék egy órára eső összegének kiszámításánál napi 8 órát kell figyelembe venni. A pótlék megállapításának szempontjából a megkezdett 30 percek teljes 30 percnek számítanak.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazása során utazási időnek minősül
a) személygépkocsival történő utazás esetén annak indulásától a megérkezéséig eltelt idő,
b) tömegközlekedési eszközzel történő utazás esetén annak indulásától a megérkezéséig tartó, valamint az átszállással töltött idő,
c) a tömegközlekedési eszköz megérkezésétől a kiküldetés szerinti munkaidő kezdetéig, valamint a munkaidő végétől a tömegközlekedési eszköz indulásáig eltelt idő.
A készenléti pótlék hivatkozott (26. § (1) bekezdés szerinti) szolgálatonkénti (naponkénti) mértéke az illetményalap 6,3%-a, ennek a kétszeresét kell tehát alkalmazni.
A rendelet előírásából következik, hogy a korábban sok kérdést felvető, és több esetben problémát okozó utazással eltöltött időt a rendelet új előírása a készenlét speciális esetének tekinti, melynek ellentételezéséül a készenléti pótlék időarányos részének alapulvételével vett, annak kétszeresével számított összegű pénzbeli megváltást rendeli alkalmazni.
Információink szerint a gyakorlati alkalmazás során számunkra nem várt problémák merültek fel, úgymint a gépjárművezető és az utasnak minősülő személy közötti különbség el nem ismerése. Álláspontunk szerint a különbségtétel szükségszerű, tekintettel arra, hogy a gépjárművezető ténylegesen munkát végez, míg az utasnak minősülő személy a „munkáltató” részére rendelkezésre áll. Ezt mi sem támasztja jobban alá, minthogy a gépjárművezetőnek fokozott felelőssége van a munkavégzés során, vele szemben fokozottak az elvárások. Az utas ugyanakkor nem végez munkát, csupán a rendelkezésre állási kötelezettség terheli. Álláspontunk szerint a gépjárművezetővel egy megítélés alá esik a gépjárműparancsnok is, amennyiben az különbözik a gépjárművezető személyétől. A gépjárműparancsnoknak ugyanis nem csak az utazás megkezdése előtt, hanem az utazás során is vannak kötelmei. Előzőekből következik, hogy álláspontunk szerint a belföldi kiküldetésre vonatkozó szabályok alkalmazása során meg kell különböztetni a gépjárművezetőt, a gépjárműparancsnokot, és az utast. Az utasokra a fentebb idézett rendelet előírásai alkalmazandók, míg az első két kategóriára a túlszolgálat előírásait kell alkalmazni. A túlszolgálat elrendelésére és ellentételezésére a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (Hjt.) 94-95. §§ előírásait kell alapul venni.
Az elmúlt évben, az idézett jogszabályi változást megelőzően az utasok és a gépjárművezetők esetében egyaránt nehézségekbe ütközött az utazási idő munkaidőn kívül eső részének elszámolása. Egyik tagtársunk a szakszervezet jogsegélyszolgálatának segítségével munkaügyi pert indított a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon, melynek történeti tényállása a következő volt: a felperes (tagtársunk) szolgálati kiküldetésre indult orvosi vizsgálat céljából szolgálati gépkocsival, melyet saját maga vezetett. A kiküldetés megkezdésétől a szolgálati helyre történő visszaérkezésig, illetve az aznapi további munkavégzés befejezéséig a felperes 2 óra 20 perccel haladta túl a napi 8 óra szolgálatteljesítési időt. A túlszolgálat elszámolásának elutasítása miatt a felperes szolgálati panaszt nyújtott be, melyben kérte a túlszolgálat után járó távolléti díj kifizetését. A panaszt az állományilletékes parancsnok, valamint a HM HVK főnöke is elutasította. Az elutasítás alapjául az szolgált, hogy a 21/2002. HM rendelet 5.§ előírása szerint „a szolgálati kiküldetést teljesítő hivatásos és hadköteles katonák által az utazással (csatlakozási várakozással) indokoltan eltöltött időt a kiküldött munkarend szerinti aznapi rendes szolgálatteljesítési idejének (munkaidejének) mértékéig a szolgálatteljesítési időbe (munkaidőbe) be kell számítani”. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság, majd a jogerős ítéletétet meghozó Fővárosi Bíróság a felperes keresetének helyt adott. Az indokolásban a bíróság kifejtette, hogy a felperest a kötelező orvosi vizsgálat időtartamára a Hjt. 77.§ (2) bekezdés alapján járó távolléti díj, a munkaidő vizsgálaton kívül eső részére az illetmény, míg az utazással eltöltött időre a túlszolgálatért járó távolléti díj illeti meg.
Felhívom tagtársaim figyelmét, hogy amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bárkinek szolgálati jogvitája keletkezik, és az ezt megalapozó igényét hitelt érdemlően bizonyítani tudja (pl. menetlevéllel), az igényérvényesítésben a szakszervezet jogsegélyszolgálatától segítséget kérhet.
Dr. Hortobágyi Tibor
ügyvivő, jogász |
