Hírek, események

Végső megoldás

A HM kabinetfõnökének jóváhagyásával, a haderõ-átalakítás 2007. évi feladatainak következtében megjelenõ munkaerõpiaci válsághelyzetek kezelése érdekében megalakították a Központi Munkábahelyezést Elõsegítõ Bizottságot (KMEB). A bizottság munkájában való részvételre, mint a hivatásos- és szerzõdéses katonák reprezentatív  szakszervezete, meghívást kapott a Honvédszakszervezet is. A november 16-i alakuló ülésen érdekképviseleti szervezetünk nevében Takács István budapesti területi ügyvivõ vett részt. (Részletek a www.hsz.hu weblapon azonos címû cikkben olvashatók - a szerk.)

Magiszterek találkozása Hévízen

Október elsõ hétvégéjén különleges találkozás helyszíne volt Hévíz, a magyar gyógyfürdõk gyöngyszeme. A nyáriasan meleg napokban Hévízen tartotta éves baráti összejövetelét a WAT Magiszterek Védegylet (magyar-lengyel kibernetikusok civil egyesülete) magyar tagsága és lengyel barátaik. A nyugállományú, tartalékos és aktív katonai informatikusokat ezúttal elkísérték az Egyesület legkitartóbb szimpatizánsai, a feleségek is. A háromnapos találkozón a magyar és lengyel nemzeti események  legutóbbi 30 évének történéseit a szakmai és magánéletrõl elhangzott egyéni beszámolók tették hitelessé. További részletek a http://vedegylet.varso74.hu weblapon!

A leltározás utolsó fázisa

A Honvédszakszervezet elnöke a júliusi elnökségi ülésen a szervezet tulajdonában lévõ tárgyi eszközök, valamint az elszámolás-köteles anyagok mennyiségi felvétellel történõ leltározását rendelte el. A központi irodában november 17-én megkezdõdött az elektronikus feldolgozás. A korszerûsítés szellemében egy új, a számviteli törvényeknek megfelelõ programot alkalmazunk. A nyilvántartó programot a Régens Zrt-tõl (www.regens.hu) szereztük be, ezt követõen az elszámolás-köteles eszközök és anyagok elszámolását, leltárát, mozgásbizonylatait is a bevezetett programmal rögzítjük, az anyagkezelõket ez alapján számoltatjuk el.

Kitekerte a nyakát

A járda szélén feküdt, a feje túl is lógott a durva, kopott szegélyen. Talán éppen ettõl a kissé nyújtott póztól tûnt úgy, hogy még él, s a kilógó piros nyelv is mintha mozdulni látszott volna - ám ez késõbb csak csalóka, röpke illúzió maradt. Néhány órával vagy perccel korábban valószínûleg még valamelyik környékbeli épület lépcsõházában száguldozhatott, s lehet, hogy egy nyitva felejtett kapu keltette fel benne a kalandvágyat. Még így, alélt állapotban is ápolt, igazi Wiskas macska volt – a bolhairtó nyakörvön szépívû táblácskán míves betûkkel közölte a barátságába fogadott emberekkel a nevét: Viola.

Az õszi napsütésben Viola, a tavasz egyik elsõ virága már elbúcsúzott az élettõl, de ezt nem tudhatta az a középkorú hölgy, aki szánakozva hajolt fölé. Kicsit megemelte a cica fejét, de az hideg volt, s ahogy megérezte a vért is a kezén, tudta – elkésett a segítség. Hosszú másodpercekig maradt így elõrehajolva, s aztán papírzsebkendõt vett elõ. Többet is: megtörölte Viola fejét, majd a kezeit, s éppen indulni készült, amikor hat kiskamasz érkezett mellé hangoskodva, kíváncsiskodva.

- Ez megdöglött, csákókáim! – kiáltott fel az egyik, s már mentek is tovább, de az élmény még ott dolgozott bennük, s így kiáltoztak vissza:

- Kitekerte a nyakát, kitekerte a nyakát!

Kitekerte a nyakát – visszhangozták a falak, s a hölgy a járókelõk megvetésétõl sújtva térdre rogyott Viola merevedõ teste mellett – kissé késõbb a fásult, sietõ gyalogosok csak azt láthatták, hogy válla meg-megrándul, s szinte megfojtja, megbénítja a magába fojtott, néma zokogás.                S.F.