A Szakszervezeti munkáért díj kitüntetettje, Nagy Zoltán 1974-ben öltötte fel az egyenruhát: a debreceni tiszthelyettes képzõben kezdte katonai pályafutását. A nyírbátori születésû fiatalember két évvel késõbb már a hivatásos állomány tagja, s Békéscsabán, a honi légvédelmi zászlóaljnál állomásparancsnok. Tizenhárom évig ez az alakulat az egyetlen munkahely, ahol szakasz -, majd századparancsnoki beosztásokban dolgozott. A munka mellett azonban mindig volt ideje és ereje tanulni: 1984-ben avatták tisztté, s nyolc évvel késõbb már a Katonai Akadémián is átvehette diplomáját.
- Békéscsabáról az akadémia elvégzése után Kiskunfélegyházára vezetett a szolgálati utam, ahol hadmûveleti fõtiszti, illetve törzsfõnök-helyettesi beosztásokban dolgoztam öt évig. Az Alföldet természetesen ezután sem hagytam el, 1994-tõl a Békés megyei Hadkiegészítõ Parancsnokságon pályára irányító fõtisztként, majd informatikai és nyilvántartó osztályvezetõként dolgoztam. Az ezredforduló azonban új kihívásokat is hozott számomra, hiszen – ha csak négy évre is –, de a fõvárosban kellett szolgálatot teljesítenem: a Hadkiegészítõ és Kiképzõ Parancsnokságon rendszertervezõ fõtiszt, osztályvezetõ-helyettesi beosztásban. A sors azonban kegyes volt hozzám, hiszen hivatásos katonai pályafutásomat Békésben fejezhettem be, ahol 29 éve kezdtem – 2005. november 30-i nyugállományba vonulásomig a megyei hadkiegészítõ parancsnokság kiegészítési osztály vezetõje, parancsnokhelyettese voltam.
A Szakszervezeti munkáért díj idei kitüntetettje a katonai akadémián ismerkedett meg a honvédségi érdekvédelemmel, s mint mondja, talán a szerencséje is segített abban, hogy jogi tanáruk egyben a Katonák Érdekvédelmi Szövetségének is a jogásza volt.
- Az itt elhangzottak is bizonyára döntõen hatottak abban, hogy 1992. májusában tagja lettem a szervezetnek. Kiskunfélegyházán, akkori szolgálati helyemen azonban nagy volt a fluktuáció, s így nehéz volt aktivizálni a katonákat – mégis több jelentõs sikert könyvelhettünk el. Ezek közé tartozott például, hogy az újonnan alakuló ezred állománytábláját közremûködésemmel úgy alakíthattuk, hogy az optimális legyen az ezrednél szolgálatot teljesítõ katonáknak. Késõbb, Békéscsabán, amikor Wertheim Albert vezetésével 1995-ben megalakult a Honvédszakszervezet munkahelyi csoportja, azonnal felpörgött az érdemi érdekvédelmi munka. Ennek is köszönhetõ, hogy én is egyre jobban éreztem magam ebben a közegben, és bár váratlanul ért, az 1999-es Hosz kongresszuson az ellenõrzõ bizottság elnöki tisztségére választottak, mely funkciót a mai napig betöltök. Kitûnõ kollégákkal voltam és vagyok ebben a grémiumban körülvéve, s ez szívem szerint való. Azt vallom ugyanis: nem érthet a szervezet vezetõje mindenhez, a csapat tagjai legyenek elismert szakemberek. Erre gyakran szükség is volt - elsõsorban jogi és pénzügyi tanácsainkra tartottak számot az alapszervezetek és a Hosz vezetése. Ugyanakkor kényes ügyekben is állást kellett foglalnunk, hiszen például Borka István alapító tag kizárását bizottságunk állásfoglalása alapján annullálták.
- Nagy Zoltánt váratlanul érte a díjra való jelölés, de nagyon jól is esett, hiszen ezzel nemcsak az õ, hanem az általa irányított bizottság munkáját is elismerték.
- A díj ugyan perszonális, de meggyõzõdéssel vallom, hogy ez a bizottság tagjainak az érdemét is mutatja. Büszke vagyok az elismerésre, arra, hogy a Hosz választmánya méltónak talált e díjra – hosszú évek kitartó munkáját ismerték el ezzel. Az elkövetkezõ idõszakban is úgy fogok dolgozni, ahogy ez a cím tulajdonosától elvárható – csak így öregbíthetem tovább a Honvédszakszervezet hírnevét.
Két gyermekemnek és feleségemnek is része van e díjban, hiszen munkám miatt sok közös programról kellett lemondaniuk, de õk mindig megértéssel és nagy empátiával figyelték ez irányú tevékenységemet – a díj tehát egy kicsit õket is illeti.
