Helyõrségek: Szentendre

Szentendre és környéke az õskortól lakott hely

Elsõ ismert lakói az illírek voltak, majd longobárd, hun és különbözõ germán törzsek váltották e tájon egymást. A VII. század elején Szentendre egy avar törzs fejedelmi központja lehetett. A honfoglaláskor Árpád vezértársa, Kurszán fejedelem seregével a római õrhelyet erõdítménynek használta. A középkori Szentendre városközpontja a Templom-domb volt, a rajta emelt Szent András templommal, amely a város névadója is lett. A virágzó szerb polgárváros gazdagságának három forrása volt: a szõlõ-és bortermelés, a kézmûipar és a kereskedelem.

Szentendre arculatát döntõen a mûvésztelep létesítése formálta a XX. században. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a belvárosi tucatnyi állami fenntartású kis múzeum évente százezreket vonz a rendkívül bájos és hangulatos településre.

Ápolni és erõsíteni kell a kapcsolatokat

Dietz Ferenc, Szentendre tavaly tavasszal megválasztott polgármestere szerint ma már a város elképzelhetetlen lenne a katonaság nélkül. A fegyveres testület jelenléte a festõi szépségû településen immár több mint nyolc évtizedes, s ez mély nyomot hagyott a helyi lokálpatriótákban is.

- Úgy gondolom, nem csak a saját gondolataimat fogalmazom meg, amikor kijelentem: az alakulat és a város összenõtt. Ez a kapcsolat mindkét fél számára rendkívül hasznos, s ezt érzékelhetjük a mindennapi életben is. Szentendrének komoly presztízst jelentett, hogy itt funkcionált a Kossuth Lajos Katonai Fõiskola, s hogy napjainkban is országos kiképzõközpont és tiszthelyettes szakképzõ iskola mûködik településünkön. Csak érzékeltetésül: a 90-es években már Pro Urbe-díjat kapott az alakulat, s hasonló elismerésre került sor tavaly augusztus 20-án.  Nem túlzok, ha azt mondom: a város a létét köszönheti a katonáknak, hiszen 2002-ben, majd 4 évvel késõbb is hõsöket köszönthettünk a katonák személyében a dunai gátakon. Igen, hõsöket, akik civilek számára elképzelhetetlen fegyelemmel, biztonsággal, lelkesedéssel és odaadással dolgoztak éjjel és nappal, esõben, napsütésben és éjszakánként, a fáklyák fakó fénye mellett. Városunk lakossága hálás az alakulat valamennyi katonájának, hiszen tudjuk: nélkülük nem lehetett volna megmenteni a települést.

A hála és köszönet mellett természetesen szólni kell azokról a momentumokról is, amelyek a mindennapokban jelzik a kapcsolat minõségét és változatos formáit. Egy ilyen szintû együttmûködésnél természetesnek tûnik, hogy rendszeresen jelen lehetek és köszönthetem az állomány tagjait jeles ünnepeken, s az is, hogy a helyi közösségi megmozdulásokon számíthatunk a díszõrségre, a katonazenekar közremûködésére. A honvédség mûvelõdési házában már több kiállítást, kulturális programot rendeztek. Az alakulat vezetõjének köszönhetõen a honvédségi uszodát az egyik általános iskola oktatási célra is igénybe veheti,  de korlátozott számban a felnõtt lakosság is élvezheti a létesítmény szolgáltatásait - a városi uszoda ugyanis csak jövõ évben kerül átadásra. Megtapasztalhattuk a tárca irányítóinak pozitív viszonyulását a településhez akkor is, amikor a kaszinó mögötti lezárt területet felszabadították az új árvízvédelemi töltés és kerékpárút részére. Egy ilyen kapcsolatnál szinte törvényszerû, hogy a közös gondok megoldásáról is hasonlóképpen gondolkodunk: így el kell mondanom azt is, hogy az egyik óvoda bõvítéséhez a Honvédelmi Minisztérium anyagilag is hozzájárult. Érthetõ tehát, hogy városunk a Pro Urbe kitüntetés mellett díszzászlót is adományozott a kiképzõközpontnak. Az elmondottakból talán érzékelhetõ, hogy a honvédség és a város sajátos szimbiózisban él. Az átszervezések miatt a korábbi honvédségi lakótelepre egyre több civil költözik, s ez feltétlenül jót tesz, és elmélyíti az egyenruhás-civil kapcsolatokat. Azt szeretnénk, hogy az itt szolgálatot teljesítõ katonák valóban otthon érezzék magukat Szentendrén, s elvigyék a város jó hírét szerte az országba és a nagyvilágba.

A Szentendrei Kiképzõ Központban és a Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképzõ Iskolában összesen mintegy hatszáz hivatásos és szerzõdéses katona szolgál napjainkban.

Az átalakulás elõtt álló két szervezetrõl Békési István dandártábornok, a HM haderõ-tervezési fõosztályvezetõje nyilatkozott lapunknak.

- Jelenleg is zajlik a minisztériumi kidolgozómunka, de az már most egyértelmû, hogy a két szervezet összevonása megtörténik. Belátható idõn belül a vezérkar fõnöke kijelöli azt a felelõs személyt, aki az új szervezet feladatrendszerét irányítja majd. Tudom, hogy mindenkit szorít az idõ, ám az iskolarendszer miatt az átalakítás csak a képzési idõszak befejezése után, a szorgalmi idõn kívül – augusztus 31-ig - történhet meg. Jelenleg a HM személyzeti, valamint hadmûveleti- és kiképzési fõosztályai dolgoznak az új szervezet pontos kialakításán, ennek alapján fog elkészülni az állománytábla és eszerint zajlanak majd le a személyi beszélgetések is.

Nõtt a respekt

Szentendre helyõrségparancsnokával, Holp György ezredessel a küszöbön álló átalakulásról, a feltételrendszerrõl, valamint a város és honvédség kapcsolatáról beszélgettünk, de szót váltottunk a helyi érdekvédelemrõl is.

- Olyan átalakulás elõtt áll Szentendre, melynek során a szerzõdéses legénységi állomány alapkiképzésétõl kezdõdõen a tiszthelyettesi elõmeneteli- és vezetõ képzéssel bezárólag egészen a zászlósi szintig minden az új szentendrei katonai szervezetnél fog történni. (Az alakulat egyébként már most készen áll arra, hogy akár egyidejûleg 250 fõ kiképzését is folytassa.)

Az elmúlt években jelentõsen javultak a feltételrendszerek, 2006-ban mintegy egymilliárd forintot költött a tárca ránk,  teljesen felújítottak egy legénységi épületet, és a belsõ nõtlen szállót is. A napi élet, a közeli gyakorlótereknek és a megfelelõ tantermi feltételeknek köszönhetõen a kiképzés gördülékenyen zajlik, ám továbbra is hiányosságként éljük meg, hogy még mindig nincsenek normális raktározási körülményeink.

Holp ezredestõl azt is megtudtuk: a haderõ-átalakítás elmúlt évei során tapasztalattá erõsödött, hogy Szentendre nem tud tovább bõvülni, nem igazán tud építkezni.

- Rengeteg honvédségi lakás volt itt, de ezeket szinte mind magánosították. Példának okáért a 2005-ben, Tapolcáról átkerült kollégák közül csupán egy katonának tudtunk lakást biztosítani. Igaz, hogy 2006-ban a honvédség 4 új lakást tudott vásárolni, ám sokkal nagyobb a kereslet, mint ahány lakás itt egyáltalán épülhetne, tehát a honvédség sem képes nagyobb szeletet magának kihasítani.

A parancsnok elmondta, hogy zökkenõmentes, jó a kapcsolat a város vezetésével, együttmûködési megállapodás alapján zajlanak a közös rendezvények.

- A 2006. évi árvíz kapcsán nagyon kedvezõen alakult a honvédség itteni respektje. Addig csak éldegéltünk egymás mellett, szinte kapcsolat is alig volt, de a nagyon jól szervezett munka, amit a katonák letettek az asztalra a város védelmében, Pro Urbe-díjat eredményezett a laktanyának. Aktívan részt veszünk egymás színvonalas rendezvényein. Jó példa erre a minden év tavaszán lebonyolított ,,Kinizsi-futás”, melynek során a város és a laktanya közösen rendezi meg a helyi futófesztiválját. 

Amikor a katona-érdekvédelem helyi sajátosságairól akartam érdeklõdni, Holp ezredes azonnal közbeszólt…

- Tudja, az a típus vagyok, aki úgy gondolja, hogy a parancsnok köteles gondoskodni a beosztottairól, ezért (is) szerintem a parancsnoknak kell lennie a legjobb érdekvédõnek. A Honvédszakszervezettel egyébként nagyon jó a kapcsolatom, a szervezeti változás tekintetében is mindig megtaláltuk a kiegyensúlyozott hangot, az alapszervezet vezetõjével, Ködbaum Józseffel pedig mind emberileg, mind kollegálisan kiváló az együttmûködésünk.

Kékesi Aranka, a Szentendrei Kiképzõ Központ fõhadnagya a tapolcai alakulat bezárása után, 2005 végén váltott munkahelyet. Élettársa egyben pályatársa is volt, ám már nyugdíjas.

- Az áthelyezés annak ellenére nem okozott nagy megrázkódtatást számunkra, hogy Budapestrõl járok jelenlegi munkahelyemre. A fõvárosból mindössze tíz perc alatt jutok el gépkocsival a laktanyába, ahol kitûnõ feltételek között dolgozhatunk. Közérzetemet, hangulatomat természetszerûleg pozitívan befolyásolja az a tény is, hogy környezetvédelmi tisztként rendkívül jó kapcsolatot sikerült kialakítanom a parancsnokkal. A kedvezõ munkahelyi feltételek között említhetem azt is, hogy a kiképzõközpont jobb mûszaki állapotban van, mint a tapolcai. A kollégák sem panaszkodhatnak az elhelyezési körülményekre, hiszen a nõtlen szállón jól felszerelt kétágyas szobákban lakhatnak, de felújították a legénységi szállást is.

Az ezredfordulón léptem a Honvédszakszervezet tagjai közé, s azt hiszem, e körben a jól informáltakhoz tartozom - így tehát megalapozott véleményem lehet az érdekvédelmi szervezet munkájáról. Csak elismeréssel szólhatok az eddigi sikerekrõl, az egyre bõvülõ kedvezményekrõl, a szolgáltatások széles körérõl.

A nyilvánosság erejét felhasználva - személyes példámon keresztül - felhívom a figyelmet egy olyan anomáliára, amely bizonyára más áthelyezett katonák problémáját is tükrözi:   a tapolcai  szolgálati lakásunk megvásárlásával elestünk az albérleti díj hozzájárulástól. Talán felesleges is lenne hangsúlyozni, hogy e gonddal nem vagyunk egyedül, s rendkívül aktuális lenne ezen a téren a jogszabályi módosítás.

Balázs Vilmos százados úgy látja: a tavalyi év a Magyar Honvédség és a szakszervezet szempontjából is rendkívül mozgalmasan alakult. A permanens átszervezések mellett ugyanakkor hiányos volt az információáramlás, s gyakran csak a folyamatok közben kaptak megalapozott híreket a koncepciókról, s a várható végkifejletrõl. A 25 év szolgálati idõ utáni nyugdíjjal kapcsolatban is számtalan kérdés merült fel, melyek megkérdõjelezték a katonák jövõvel kapcsolatos elképzeléseit. Sokan nem tudták, hogy mely alakulatok szûnnek meg, hova kerülnek áthelyezésre az állomány tagjai, de a legnagyobb, s egyben morális problémát az egyének túlélési stratégiája jelentette.

- Öt éve jöttem a szentendrei alakulathoz dolgozni, korábban budapesti szakképzõben tanítottam. Katonai pályafutásom egyébként 1988-ban kezdõdött, amikor a Zalka Máté Katonai Mûszaki Fõiskolán tisztté avattak  - ezt követõen a légvédelemnél töltöttem be különbözõ beosztásokat.

Alföldiként is megszerettem a fõvárosi agglomerációt, korábban Szigethalmon, jelenleg Tökölön lakunk. A napi bejárás, az ingázás egyet jelent a vendégmunkás szindrómával: ha szabadnapokon kirándulunk, a családomnak elsõsorban az az óhaja, hogy az úti cél ne Szentendre legyen. A lakhatás, a munkahelytõl való távolság természetesen döntõen befolyásolja a külsõ kapcsolatokat, s azt hiszem, több kollégám nevében is megfogalmazhatom: akinek nincs  biztonságérzete, annak a civil  kontaktusai is labilisak.

Ugyanakkor azt is elmondhatom, hogy a tavalyi árvízvédelemnél alakulatunk hõsies munkát végzett, s a város megóvását a lakosság és a település vezetése már számtalan formában megköszönte. Úgy gondolom, ez elõnyös lehet azoknak a katonáknak, akik Szentendrét választották állandó lakhelyükként. Törvényszerû azonban, hogy a laktanyában folyó oktató-képzõ jelleg miatt nagyon kevesen vannak helybéliek, s így a munkaidõ végén kiürül a laktanya- és a parkoló.

E tények értelemszerûen hatással vannak az érdekvédelmi szervezettségre, bár mint alapszervezeti vezetõ, magam is sokat kívánok tenni a kedvezõbb tendencia érdekében, s talán nem is sikertelenül. Két évvel ezelõtt még csak tíz százalék volt a szakképzõnél a Hosz tagok aránya - ez napjainkban már ötven százalék körül van. Úgy gondolom, hogy a szolgáltató szakszervezetnek változatlanul jelentõs szerepe lehet a magyar honvédségen belül. Meggyõzõdésem egyébként, hogy a személyes találkozások a leghatásosabbak: vagyis ha több fórumon ismertetjük meg az állománnyal a  Hosz tagság elõnyeit, érdekvédelmi szervezetünk elõtt még maradandóbb eredmények és sikerek állhatnak.