2023. 06. 01. csütörtök
Tünde
: 371 Ft   : 348 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Pusztavacsi látogatás

Hosz  |  2008. 03. 30., 09:54

Mészáros Géza, a Honvédszakszervezet elnöke március 11-én a Pusztavacson szolgálatot teljesítõ katonákkal találkozott. A fórumot Besenyei Csaba, a Hosz helyi alapszervezetének vezetõje nyitotta meg, majd átadta a szót az érdekvédelmi szervezet irányítójának. Mészáros Géza az alakulat parancsnokainak, valamint a Honvédszakszervezet regionális és helyi vezetõinek jelenlétében arról tájékoztatta a hallgatóságot, hogy a helyõrségben közel 100%-os a szervezettség, s e tény visszaigazolja a szakszervezet eredményes tevékenységét.

Az elnök kitért a „potyautas” szindrómára is: a Hosz által kiharcolt juttatásokat, kedvezményeket ugyanis valamennyi katona élvezheti - nemcsak a szakszervezeti tagok. Az eredmények között sorolta fel a stabil és a jövõt is megalapozó szakszervezeti gazdálkodást. Színes felvételekkel illusztrálva mutatta be a Hajdúszoboszlón megvásárolt közel 100 nm-es, két apartmanból álló ingatlanrészt, amely bõvíti az üdülési lehetõségeket, s egyben remek befektetés is. Foglalkozott a közszférában dolgozók élet-és munkakörülményeivel, akik a konvergencia-program miatt a korábbinál némileg nehezebb helyzetbe kerültek. Elmondta, hogy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztetõ Tanács a tizenharmadik havi illetmény részletekben történõ kifizetését fogadta el. A kompromisszum miatt ugyan némi kritika érte a szakszervezeti vezetõket, ám az elnök szerint jó döntést hoztak a fórumon. Mészáros Géza szólt a 2007-es év kereseti elemeirõl: említette a nyugdíj- és egészségpénztárhoz történõ munkáltatói hozzájárulást, s ugyancsak eredményként könyvelte el, hogy az üdülési csekk mellett az elmúlt évben minden katona 20 ezer forintot kapott a ruházati illetmény terhére - tavaly összesen 107 ezer forint plusz kifizetés történt.  A szolgálati idõpótlék idén realizálódik, s örömteli az is, hogy - részben a Hosz hatékony tárgyalásainak köszönhetõen – huszonöt év munkaviszonytól megmaradnak a jubileumi jutalmak. A hûség, az elkötelezettség tehát továbbra is elismerésben részesül, s ez a fizetési listán is érzõdik.   Szintén a szakszervezet érdeme, hogy megmaradt a szolgálati nyugdíj intézménye, s a kereset megállapodások is a Hosz elképzeléseinek megfelelõen alakulnak. Az eddig ismert konkrétumok mellett ugyanis idén szintén várhatók plusz kifizetések. A Hosz áprilisban a ruházati illetményekrõl, júniusban az üdülési csekkrõl tárgyal majd a tárca irányítóival. Ismeretes, hogy a fentieken kívül ebben az évben 5%-os illetményalap emelés is történt a Magyar Honvédség keretén belül. Mészáros Géza felhívta a figyelmet arra is, hogy a Hosz minden tagjának segít, ha anyagi, egzisztenciális vagy szakmai problémáik merülnek fel.

A program további részében Szûcs Károly, az ERSTE Ingatlanlízing Zrt. munkatársa a katonák lakásgondjainak megoldási módozatairól, az ehhez nyújtott pénzügyi forrásokról és kedvezményekrõl tartott tájékoztatót. Jáger Tibor, a Hosz szolgáltatás- és tagszervezõ munkatársa a különbözõ bankokkal kötött megállapodások elõnyeirõl, valamint az üdülési lehetõségekrõl informálta a katonákat.

Mészáros Marika, a helyi alapszervezet vezetõ-helyettese az alakulat katonáit foglalkoztató kérdések között elsõdlegesen az élelmezés problematikáját említette. Elmondta, hogy a táborfalvai konyha az öt különbözõ településen szolgálatot teljesítõ katonák élelmezését, meleg étellel való ellátását is meg tudná oldani. Az immár állandóan visszatérõ gondok élén található a katonai ruházati boltok ellátottsága, amely elsõsorban a katona hölgyek számára minõsíthetõ katasztrofálisnak. A szakszervezeti vezetõ meghatottan mondta el: a férfi kollégák meghitt, kedves programot szerveztek számukra a nõnap alkalmából, melyet kitûnõ hangulatú buli zárt Táborfalván. A közösségi összejöveteleknek itt egyébként is nagy hagyománya van, s a Hosz által kiírt pályázatokon - remélhetõleg - elnyert források jelentõs részét ebben az évben is különbözõ programokra, rendezvényekre kívánják költeni.

Besenyei Csaba alapszervezeti vezetõ a kitûnõ munkahelyi légkört a parancsnokkal való korrekt kapcsolatra vezeti vissza. Bozó Tibor ezredes a közelmúltban lett az alakulat parancsnoka, ám a szakszervezettel korábban megkötött együttmûködési megállapodást azonnal jogfolytonosnak minõsítette, így azt nem kellett újra rögzíteni. A szakszervezeti tagok számára a rendezvényeken való részvétel mindig biztosított, a döntések elõtt pedig igényt tart az érdekvédelmi szervezet vezetõinek véleményére. E hozzáállásból is adódik, hogy a heti vezetõi értekezletek állandó meghívottjai a Hosz helyi képviselõi, ahol lehetõséget kapnak álláspontjuk ismertetésére. Besenyei Csaba a kontaktust minõsítve egyetlen szót hangsúlyozott: példaértékû.

Bozó Tibor ezredes, az alakulat parancsnoka minden munkahelyen kiemelt szerepet szánna a szakszervezetek tevékenységének:

- Az átmeneti társadalmakban megnõ az érdekvédelmi szervezetek szerepe. Nálunk, a Magyar Honvédségnél – s így alakulatomnál is – már nem csak a parancsnok szava fontos: a szakszervezet vezetõi is közremûködhetnek abban, hogy az elöljárói utasításokat maradéktalanul végrehajtsák. Ez az igazi partneri kapcsolat, ez a korrekt kollegális viszony. Országos és helyi szinten is napi, kitûnõ kapcsolatban vagyok az érdekvédelmi szervezet vezetõivel, s ennek köszönhetõen nem csak egy irányban áramlanak az információk. Örömmel tapasztalom, hogy számomra is gyümölcsözõ ez a harmonikus együttmûködés.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.

  Háború Művészete magazin

„Katonáink ismét hősiesen teljesítették kötelességüket” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter május 30-án, Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.