2023. 06. 01. csütörtök
Tünde
: 371 Ft   : 347 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Választmányi ülés, tisztújítás a nyugállományúaknál

Hosz  |  2008. 02. 05., 19:37

Az új elnök: Sörös István A Honvédszakszervezet alapszabályának megfelelõen a Nyugállományú Tagozat választmánya január közepén tartotta meg tisztújító ülését. Ezen a még hivatalban lévõ elnök, Szoboszlai Endre arról számolt be, hogy a Hosz  2007 novemberi kongresszusára történõ felkészülés jegyében a grémium már értékelte a tagozat elmúlt négy évben végzett munkáját, illetve meghatározta a 2008-as évre, valamint a választási ciklusra szóló feladatokat. Elkészült az idei munkaterv is: eszerint az elnökség egy-másfél havonta ülésezik, a tagozat programjai pedig összhangban vannak az érdekvédelmi szervezet rendezvénytervével - a Honvédszakszervezet választmánya áprilisi ülésén fogadja a Nyugállományú Tagozat munkatervét. 

Szoboszlai Endre beszámolójában elmondta: a tagozat szervezeti és mûködési szabályzatának tervezetét elfogadásra alkalmasnak minõsítette a Hosz elnöksége. A vitában hozzászólók elsõsorban azt szorgalmazták, hogy a tagozat tegyen meg mindent a nyugállományú katonák helyzetének javítása érdekében, s amennyiben lehetséges, lássa el a hozzátartozók érdekeinek képviseletét is. Álláspontjuk szerint célszerûnek tûnik a választmány korábbi javaslatainak megjelenítése a különbözõ dokumentumokban is. A problémák között vetették fel a tagdíjak befizetését, s hangsúlyozták, hogy a hiányzó tagdíjak ügyében a csoportoknak, alapszervezeteknek kell nagyobb aktivitást kifejteni. Fontos az is, hogy a tagok az ország bármely településérõl csatlakozhassanak a Nyugállományú Tagozathoz – ez az érzelmi kötõdésen túl a gyakorlati mûködés szempontjából lehet lényegi kérdés. A választmány - a módosításokkal együtt – végül egyhangúlag fogadta el a tagozat szervezeti és mûködési szabályzatát.

A tisztségviselõk megválasztása elõtt a jelölõ bizottság elnöke arról számolt be, hogy a tagozat 39 csoportjából 37 nyújtotta be javaslatát az elnök és a különbözõ tisztségviselõk személyére. A voksolás után Sörös István fogadhatta a választmányi tagok gratulációit, akit a delegáltak jelentõs fölénnyel választottak meg a tagozat elnökévé.  Az elnökség tagjai között köszönthetjük Rozgonyi Sándort, dr. Oláh Gábort és Pásztor Zsoltot, míg ugyancsak e testület tagja lett Oláh József – alelnöki tisztséggel megerõsítve.

A választmány megtárgyalta a 2007. évi költségvetésérõl szóló beszámolót – ebbõl kiderült, hogy a hárommillió-száznyolcvannégyezer forintos bevételt közel kilencvenezer forinttal lépte túl a tagozat, ám ennek az idei évre nem lesz komoly kihatása. Megtudhattuk, hogy a kiadások jelentõs részét - mintegy harmadát - a csoportok és alapszervezetek saját mûködési költségeik finanszírozására fordították. Ebben az évben hasonló értékû büdzsébõl gazdálkodhat a tagozat, s a hárommillió-háromszázezer forintos bevételt az ezeregyszáz fõs tagság igényeinek megfelelõen használják majd fel. Ebbõl az összegbõl egyébként közel egymillió forintot visszajuttatnak a csoportoknak, alapszervezeteknek, míg segélyezésre háromszázezer forintot irányoztak elõ.

A választmányi ülésen a Honvédszakszervezet vezetõ tisztségviselõ - Mészáros Géza elnök, Szincsák Gyula alelnök és dr. Ujfaludi Zoltán fõtitkár is megjelentek. Mészáros Géza az ülés végén gratulált az újonnan megválasztott tisztségviselõknek, s megköszönte a tagozat eddigi vezetõinek önzetlen, áldozatkész munkáját. Az elnök szólt a Hosz szövetségi kapcsolatairól is, és ismertette a különbözõ szolgáltatásokban várható pozitív változásokat. A választmányi ülésen korábban felvetett Idõsek Napja rendezvény kapcsán elmondta: az elnökség maximálisan figyelembe veszi az érintettek óhaját, s csak abban az esetben lesz központi rendezvény, ha a nyugállományúak képviselõi jelzik ezen kívánságukat – az anyagi fedezet a szakszervezet költségvetésében biztosított.

Sörös István, a Nyugállományú Tagozat új elnöke megválasztása után elmondta.

- Tudatában vagyok annak, hogy a Honvédszakszervezet Nyugállományú Tagozatának elnöki tisztje nem fõparancsnoki pozíció. Ugyanakkor e minõségemben tagja lehetek a Honvédszakszervezet elnökségének, s így befolyásolni tudom az ott meghozott döntéseket. Úgy gondolom, szakszervezeti múltam során olyan tapasztalatokat tudok a testület munkájába bevinni, melyekkel tovább gazdagíthatom az érdekvédelmi szervezet tevékenységét.

Meggyõzõdésem, hogy a tagozat jelentõsége, súlya is nõ majd a szervezeten belül, s ez egyben azt jelenti, hogy a nyugállományúak által megfogalmazott kéréseket, elvárásokat hatékonyan tudom képviselni. Munkámban természetesen számítok valamennyi korosztály támogatására, hiszen ismeretes, hogy tagozatunkban nem ritka a másfél emberöltõnyi korkülönbség sem. Úgy gondolom: a Honvédszakszervezet súlyával, támogatásával elõbbre léphetünk többek között a nyugdíjas-ház ügyében is, s természetszerûen a nyugdíjak összegének emelésérõl sem mondhatunk le. Hiszem, hogy szükség esetén a különbözõ, jelenleg hatályos jogszabályok módosításánál is szerepet kell kapnunk.

Sörös István elnököt a 06-70/771-0157-es telefonszámon érhetik el - a szerk.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

Két év rekordveszteség után újra nyereséges évet zárt tavaly a Budapest Airport, így a vállalatnak sikerült a koronavírus-járvány ideje alatt felhalmozott súlyos veszteségből némileg lefaragnia.

  Háború Művészete magazin

1942 tavaszán, a megtépázott amerikai USS Houston és az ausztrál HMAS Perth cirkálók, a Jáva-tengeren előző nap vívott tengeri csata túlélőiként, a Jáva és Szumátra között húzódó Szunda-szoroson át próbáltak egérutat nyerni a megállíthatatlanul előrenyomuló japánok elől. Nem jártak sikerrel és sorsukat sokáig homály fedte.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.