Kedves Olvasóim!
Voltaképpen az Ikrek hava, Szent Iván hava lenne az év egyik legmelegebb hónapja az évnek! A nyárközép napja ekkor van, ez a Nap útjának egyik fontos állomása - a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra emelkedik az égen, elérve pályájának csúcsát, éves ciklusának, „életének“ felezõpontját, amely után a hanyatlás szakasza következik. Ilyenkor a leghosszabb a nappal és legrövidebb az éjszaka. A magyar népi kalendárium Szent Iván havának is nevezi ezt az idõszakot, és június 8-án jól tesszük, ha megfigyeljük a Medárd napi idõjárást: ha esik, negyven napig így várható az égi áldás..., ám ha nem, negyven napos szárazság várható. A június 10-i nap a vetéssel hozható kapcsolatba a tapasztalati megfigyelések szerint: ha a kukoricaszál eléri a kocsi tengelyt, akkor azzal jó termést szállítanak majd. Az Ikrek havának végén, június 21-én a jövendõmondás különösen sikeres lehet, alkalmas az idõ mindenféle népi javas- és boszorkány hagyomány gyakorlására. „A néphit szerint Szent Iván elõestéjén virágzik a páfrány. Az aranyosan fénylõ virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik. Aki keresve-keresetlen mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket. A páfrány virágát vagy magját egykor Európa-szerte láthatatlanná tevõ varázsszernek tartották. A következõ szavak Shakespeare IV. Henrik címû drámájában hangzanak el: „páfránymag balzsamunk van, s láthatatlanul járunk-kelünk”.
Júniusban világszerte ünnepelnek egyházi és világi ünnepeket, és különös módon mindegyiknek köze van a napfordulóhoz. Ezen a napon, azaz június 21-én az északi félteke leghosszabb nappalát és legrövidebb éjszakáját élhetjük meg évrõl évre. Ez a nap (és a téli napforduló) egy olyan természeti ünnep, amelynek emlékeit mai napig õrzi Shakespeare a varázslatos Szentivánéji álomban.
Boldog születésnapot kedves IKREK (május21-június 20) szülöttek! Szimbóluma: (változó minõség - alkalmazkodó, szárnyaló, gyors energia -, levegõ elem, minõsége férfias - aktív, jang) uralkodó bolygója, a Merkúr a kommunikáció, a közvetítés, a mozgás jelképe.
A Nap az Ikrek zodiákus jegyben halad, és a Merkúr bolygónak e szimbóluma a kommunikáció, kereskedelem, közvetítés, testvérek, szomszédok, kisebb utazások, tanulás témájáról szól. Az idõszakra legfõképpen jellemzõ mondat: „Arra gondolok,...“ Az általános idõminõség alkalmas az ismerkedés, kirándulások, hétvégi tanfolyamok, új könyvek, flört, szerelem, vásárlás témáira - az Ikrek havában már meleg nyarat érzünk, és ezzel együtt a könnyed élet minden elõjelét.
Az Ikrek jegyének szülötte szereti a változatosságot, az érdekes híreket, mozgalmas társaságot, az Ikrek figyelmét mindig a legújabb információ vagy személy vonzza magára. Az Ikrek ura a gondolatközlés bolygója, a Merkúr, más néven a mitológiából a szárnyas sarus Hermész. Az Ikrek szülött ír, beszél, közvetít - kommunikál, gyakran több személlyel és több helyszínen egyszerre. Háztartási változatban, elkezd egy televíziófilmet nézni, közben belefog a takarításba, kérdez valamit a gyerektõl, mindeközben telefonál. Hivatásos változatban, egyszerre tekinti át a világ tõzsdéit, ad-vesz, monitort néz, e-mailt küld, fülén head-set. Hihetetlen telefonszámlákat képes gyártani akár pillanatok alatt - tudja, hogy jobb lenne ülve felbontani!, de eközben is mozgásban van. Kapcsolatait rendszeresen tájékoztatja folyamatosan változó elérhetõségeirõl, magától értetõdõen követi a telekom világ sávritmusait és akár több készüléket is tart magánál. Rendkívül éles eszû, gondolkodása logikus. Érdeklõdése változatos, személyisége dinamikus, talán kissé szétszórja önmagát a felületeken. Gyakran kapcsol témáról témára, belekezd egy dologba, majd valami egészen másra irányul a figyelme. Hajlamos a felületességre, a szétforgácsolódásra, így célja az kell, hogy ezerfelé szárnyaló elméjét képes legyen fókuszálni. Rendszerint sokat beszél, ezer forrásból szerzett információkkal rendelkezik (nem biztos, hogy meg tudja nevezni a forrást), túl kell emelkednie azon a megnyilvánuláson, melynek hétköznapi neve: pletyka. Kritikus természet, de véleményének inkább viccesen, mint bántón ad hangot. Az Ikrek kettõs jegy, egy nappali, tudatos, szavakkal kifejezhetõ, s egy éjszakai, tudattalan, belsõ lelki életet élõ lény lakozik benne. Ez a kettõsség gyakran tetten érhetõ gyermekkorban, amikor még kevéssé tudják szétválasztani az álmot és a valóságot, így elõfordul, hogy megtörtént eseményként adja elõ képzeletbeli élményeit. Kiváló Ikrek embereket ismerünk a média, kereskedelem világából. Szabadidõs foglalatosságai a társasági élet, beszélgetés, ismeret- és kapcsolatszerzõ célú kirándulások.
Az Ikrek idõszak olyan módon is hatással van ránk, hogy a kettõsség Janus-arcának valódi értelmén is el kell mostanában gondolkoznunk: az egyik arc hátra, a múlt felé, a másik elõre, a jövõbe tekint. A merkúri idõk nagyon jól felhasználhatók tehát a régi dolgok gondolati értékelésére, és a jövõ megtervezésére! A múlt hibáiból tanulni kell, a jövõt pedig lehetõség szerint tudatosodva, okosan élni. Leginkább azon tevékenységekre érdemes idõt találni, amelyek társasági élettel, ismeretségekkel, tanulással, önmûveléssel vannak kapcsolatban - ha jól élünk az idõminõséggel, produktív tevékenységre válthatjuk a kínálkozó kozmikus erõt. Karmikus leckéink arról szólnak, hogy mindennek oka és következménye van. Az akadályok, a megakadtság-érzés, a fullasztó tehetetlenséget, gyakorlatban pedig az egzisztenciánkat aggasztó félnivalók azért gyötörhetnek, hogy feltegyük magunknak a szükséges kérdéseket, saját tennivalónkon gondolkozzunk: jó helyen, jó emberekkel vagyunk?, hova akar ezzel mozdítani az élet?, merre kellene inkább menni?
Ikrek havában a jellemzõ bolygómozgásokból következõ általános hatások több próbatételt is hoznak a könnyedség mellé.
A Vízöntõ, mint felkelõ jegy, a legdemokratikusabb jegyként és vele szemben az Oroszlán, mint királyi jegy a júniusi horoszkóp ábrában nagy hangsúlyt kapnak. Mindez jelenti, hogy a külkapcsolatok felélénkülnek és a karitatív tevékenységek elõtérbe kerülnek.
A Merkúr, mint a logikus gondolkodás, a gondolatközlés, racionalizmus és kommunikáció bolygója (egy horoszkópban megmutatja az írás-, a beszéd- és kapcsolatkészséget), az Ikrek jegyben halad hátráló mozgásban június 19-ig. Innentõl direkt mozgásával megszûnik a megakasztottság érzése, az „ügyeink megindulnak!” A Merkúr és Hold jegyhelyzete felhívja a figyelmet az egész világot sújtó természeti katasztrófákra (földrengésekre).
Vénusz június 19-tõl a Rák jegyben folytatja égi útját, álmodozóvá, romantikussá válhatunk, olyanná, mint aki tele van vágyakozással. Fontos figyelmeztetés ilyenkor: kerüld az önámítást, nehogy áldozattá válj!
Mivel a másik mozgást jelképezõ segítségünk, a Mars bolygó az Oroszlán jegyben halad, tetterõnk optimizmussal párosul. Mars-Neptunusz szembenállás a hónap elején ezt a tetterõt teszi próbára, gyámoltalanná, gyengévé, félrevezethetõvé, szélsõséges esetben hûtlenné vagy mások hûtlenségének áldozatává tehet. Ilyenkor az agresszió nem közvetlenül jut kifejezésre.
A Neptunusz a Vízöntõben a demokratikusságot hangsúlyozza, de a Merkúr hátráló mozgása miatt sok tényfeltáró esettel szembesülünk, ami a mindennapokban mint hatalmat gyengítõ tényezõ jelentkezik. Tovább fokozza ezt a hatást az Uránusz kapcsolata a Nap- Merkúr-Vénusz együttállással ( = megszorító intézkedések).
A hónap üzenete:
Vannak napok, amikor a föld pozitív sugárzása felerõsödik, amikor csodás gyógyulások, varázslatos események történnek, megidézhetõ a múlt és megfejthetõ a jövõ. Ilyen Szent Iván napja, s még inkább éjszakája.
Nagy szükség van lelki munkálkodásra! Régen is és ma is, a természet összhangjait keresõ ember június 21-én éjjel nagy tüzek gyújtásával próbálta a Napot, vagyis a fényt, szeretetet, isteni tisztaságot, szenvedélyt és szerelmet megsegíteni azért, hogy a sötétség ellenében a jó nyerjen gyõzelmet. Szimbolikus értelmet nyer a virrasztás, a tánc, a mulatság és a fénygyújtás: a világosság és a tisztaság, a megújulás jelképe éled fel ilyenkor. Természetesen ilyenkor idõszerû a régi korok embereinek gyakorlata szerint a megtisztulással, gyógyítással, egészség-megõrzéssel is foglalkozni: a tûz tisztító jelkép, és a fizikai mozgás, tánc hasonlóképpen elûzi a testi és pszichés mérgeket az emberi szervezetbõl. A népi krónikák szerint a hatalmas örömtûz gyújtás, a lángoló tûzkerekek gurítása Szent Iván éjjelének hagyomány szerinti ünneplése. Ne csüggedjen az sem, aki társasházban lakva nem tud ilyen mértékû varázslatokba fogni: az emlékek õrzése és a közös játékok, jövendõmondás, gyertyagyújtás ugyanúgy megteszi a szükséges hatást!
Varázslatos Szent Iván éjt!
Ragyogjanak Rátok a csillagok!
Szeretettel: Szücs Andrea asztrológus