Nyugállományú Híradó

Nem is e kifejezésekkel van a gond, hanem azzal, hogy mennyiben érint bennünket, nehezebben fogunk-e élni, mint eddig, drágább lesz-e a megélhetés, a gyógykezelés, a gyógyszer, mennyire leszünk kiszolgáltatottabbak?

Amikor az emberben e kérdések sokasága gyülemlik fel, akkor az fogalmazódik meg bennünk, hogy legalább a szerzett jogainkat ne csorbítsák, mert nem kívánunk mi kiváltságot, de azt igen, hogy az életút és a szerzett jogok területén megfelelõ megbecsülés és tisztelet övezze az idõseket és ez az intézkedésekben is nyilvánuljon meg.

Megértjük, hogy az ország stabilitásának megteremtése érdekében tett intézkedések szükségesek. Örömmel nyugtázzuk azt az eltökéltséget is, hogy a nyugdíjkorrekció nem fog változni, a 13. havi nyugdíj továbbra is megmarad, ami kétségtelenül megnyugvással tölt el bennünket.

Mindezek mellett ugyanakkor zavaró számunkra az úgynevezett vizit-díj, mert nem tudjuk, mit takar. Sokszor halljuk, olvassuk, hogy sokat járunk orvoshoz. Igaz! De azért, mert rá vagyunk kényszerítve, vagy azért, mert úgy tartja kedvünk? Az idõs ember sajnos rá van kényszerítve egészségi állapota miatt a gyógyszerek szedésére és ez már annyit jelent: évi 12-szer ha akar, ha nem, az orvosánál meg kell jelenjen, hogy a havi gyógyszerét felírják neki. Ez is vizit? Jó lenne ezt átgondolni.

A fentieket azért írtam le, mert ez alól nem mentes a nyugállományú katona sem. Mégis azt gondolom, hogy a nyugállományú katonák helyzete eltérõ. A nyugállományú katona megváltozott státuszú katona, aki katonaként élt, katonaként hal meg és akként temetik el.

Mi, nyugállományú katonák sem vágyunk kiváltságokra, de arra igen, hogy tisztes megbecsülést kapjunk az életünk alkonyán is. Ne tekintsenek bennünket eltartottnak, mert igenis értékteremtõ közösség vagyunk, akik összefogjuk a nyugállományúakat, ha baj van, segítünk egymásnak, nem akarunk mások kárára elõnyökhöz jutni – már csak azért sem, mert mi is mindannyian érdekeltek vagyunk egy sikeres hadseregben.

Nos, ezért nem értjük, hogy a nyugállományú katonák érdekvédelmét felvállaló szervezeteket miért nem vonják be az eszmecserébe? Én most elsõdlegesen az Idõsügyi Tanácsra gondolok, már csak azért is, mert nem hiszem, hogy azok az átfogó intézkedések, melyek a hadsereget érintik, azok ne legyenek hatással a nyugállományúakra. Gondolok itt olyan megnyilvánulásokra, mint az, hogy ami nem függ össze szorosan a hadsereg feladataival, azt eladják. Ha ez alatt többek között az értendõ, hogy ahol alakulat nincs, ott a klubokat eladják, akkor kérem elgondolkodni azon, hogy ez az itt élõ közösségek ellehetetlenüléséhez fog vezetni.

Gondoljanak arra is, hogy a nyugdíjas otthon, melynek létesítését a törvény 2004 évre írta elõ – nincs! Nem igaz az az állítás, hogy nincs rá igény! Van, ezt a szociológiai felmérés is bizonyítja. Régi igény, hogy a gyógyellátásban is valósuljon meg az esélyegyenlõség. Sajnálatos, de nem tapasztaljuk az ígéretnek a hatását sem, amelyet a szakrendeléseknél tapasztalt anomáliák megszüntetésére  vonatkoznak. Sõt, amit a különbözõ hírekben hallunk, elõrevetíti ennek rosszabbodását is. Azon is gondolkodni kellene, hogy a rászorultak ügyét hogyan lehet felvállalni úgy, hogy a hátralévõ éveiket ne azon kétségek között kelljen élniük, hogy mi a fontosabb, a gyógyszer vagy a kenyér.

Mi, nyugállományú katonák is azt szeretnénk, ha a kivívott jogosultságainkban nem történne változás. Emlékszem, Juhász miniszter úr január 9-én azt mondta: „a kivívott jogosultságokhoz nem tervezünk hozzányúlni”. Jó lenne, ha e kijelentésbõl a „tervezünk” szó végleg kimaradna.