2024. 04. 21.
Konrád
: 395 Ft   : 371 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kézfogás a honért

Hosz  |  2004. 10. 06., 14:03

„Bajtársiasság, szolidaritás és hagyománytisztelet” – ezek a szavak hangzottak el leggyakrabban a Katonanemzedékek XIII. találkozóján, amelyet október 2-án a BEOSZ ezúttal is a balatonkenesei Honvéd Üdülőben rendezett meg. A több mint kétszáz résztvevő többsége nyugállományú katona volt, de a „Kézfogás a honért” gondolat jegyében sorra került rendezvényen szép számmal voltak aktív szolgálatot teljesítő tisztek, és tiszthelyettesek is. A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének legrangosabb találkozóján ezúttal is részt vettek a Szövetség érdekképviseleti munkájában együttműködő honvédségi szakszervezetek – a HOSZ és a HODOSZ – valamint a CSÉSZ és a HOKOSZ képviselői is.

A katonanemzedékek találkozóján a „nyitány” ezúttal is a Honvéd Üdülő parkjában felállított „Obsitos” kopjafa megkoszorúzása volt, ahol a HOSZ nevében az elnök, Farkas László őrnagy helyezte el a legnagyobb honvédségi szakszervezet koszorúját.

A találkozón Sipos Géza nyugállományú ezredes, a BEOSZ elnökének megnyitója után felolvasásra került Mádl Ferenc köztársasági elnök köszöntő levele, amelyben jelentős hangsúlyt kapott, hogy a katonákra minden korban jellemző szolidaritás, példamutatás, bajtársiasság és hagyománytisztelet olyan örök emberi értékek, amely ma is egy valós katonai képességekkel rendelkező hadsereg kohéziós erejét adják. A nemes szándékkal rendezett találkozójukon emlékeztessék egymást ezekre az elvekre, értékekre és normákra, amelyek a honvédség kötelékéhez tartozó különböző generációkat és szervezeteket is összekapcsolják.

A Katonanemzedékek idei találkozóján fókuszba került a BEOSZ tíz éves jubileumát ünneplő tagszövetsége a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége, amelynek egyre sokoldalúbb tevékenységéről az egykori szolnoki felderítő tiszt és ma rangos BM beosztásban tevékenykedő elnök, dr. Boda József rendőrezredes számolt be. A találkozót ezúttal a katonaejtőernyősök bemutatója, a hőlégballonozás és az ejtőernyőzés históriáját bemutató kiállítás tette még színesebbé.

A találkozó másnapján került sor a BEOSZ választmányi ülésére, ahol sor került az 1300 főt számláló HOHE, vagyis a Honvéd Hagyományőrzők Egyesületének tagfelvételére, és tájékoztató hangzott el a BEOSZ elnökségének a HÉF-fel kapcsolatos állásfoglalásáról és a HOSZ-szal való együttmüködés új lehetőségeiről.

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 01. 05., 10:17
Eddig Európa számos országában irigykedve figyelték katonatársaink, hogy nálunk szakszervezet működhet. Ez a jog tényszerűleg még az európai unióban is különleges kiváltság volt, amelyet a végletekig próbáltunk megőrizni. Az alapításunk, azaz 1991 óta eltelt több mint 32 év alatt folyamatosan azon küzdöttek elődeink, hogy a civil szférában megszokott jogok illessék meg a katonákat is, vagy legalább ahhoz erősen közelítő szintet sikerüljön elérni mind az egyéni, mind a kollektív jogérvényesítés terén...
2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2023. 12. 15., 11:16
Tisztelt Tagunk! Ezúton szeretném Önt tájékoztatni, hogy a Honvédszakszervezet (HOSZ) a jogszabályi környezet változásaira reagálva, valamint a szervezet működésének folyamatos biztosítása érdekében új Alapszabályt fogadott el és hamarosan Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) néven folytatja tevékenységét.
2024-02-13 13:05:08
2024.02.14-16-ig a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet személyes ügyfélfogadása technikai okok miatt (karbantartás) szünetel. Ezúton is köszönjük elhelyezési feltételeink jobbítását a HM HIM-nek! Telefonos ügyelet a 0670-374-30-83-as telefonszámon.

  JETfly Magazin

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a rangos elismerést.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.