A taszári kapcsolat

Új sorozatunkban minden hónapban bemutatunk egy-egy, a Honvédszakszervezet tagságáért már több éve önzetlenül igyekvö, agilis alapszervezeti vagy csoportvezetöt. Amellett, hogy – talán természetes módon – a szakszervezeti munkájáról beszélgetünk, érintjük katonai pályáját is, de a családi életébe is bepillantást nyerhetünk. A cikksorozat elsö epizódjának föszereplöje, a Taszáron szolgáló Horváth Jenö zászlós.

Taszár, Kapos Bázisrepülötér. A haderöreform hatása itt is jól érzödik, a laktanya ,,kihalt” objektum benyomását kelti. Az egykoron nemzetközileg is jól ismert, megannyi amerikai – köztük B. Clinton elnök – által is megjárt bázison ma már alig háromszáz hivatásos és szerzödéses katona szolgál. Annak ellenére, hogy Taszár felszámolása – az idöpont meghatározásának hiányában – még nem kezdödött el, mégis jó régóta folyamatos az elvándorlás. A katonák általában a közeli, kaposvári Boconádi Szabó József Logisztikai Ezrednél keresnek új beosztást, de sokan készülnek nyugállományba, hamarosan megkezdik vagy már töltik felmentési idejüket.

A laktanya kapujában fogad Horváth Jenö alapszervezeti vezetö. A 45 esztendös zászlós kellemes társasági ember, miközben üdvözöljük egymást, hamar áttessékel a repülötéren található tágas irodájába. Már a folyosón lévö hirdetötábla is árulkodó: megannyi információ, újságcikk tájékoztatja a helyi tagságot az aktualitásokról, a 2005-ös illetményfejlesztésröl szóló tárgyalásokról, de a taszári laktanya további sorsa is állandó találgatásokra ad okot a megyei lapban. Az irodában aztán még több szórólap, szakszervezetes relikvia, emléktárgy, fotó tanúskodik: itt egy ízig-vérig szervezö ember, a helyi, jelenleg mintegy kétszáz fös alapszervezet vezetöje szolgál. Elöször katonai pályája föbb állomásairól mesélt. 

– A civil öltözéket 21 évesen váltottam fel az egyenruhával. Huszonöt éve, 1980-ban vonultam be a budapesti, Zách utcai Hadtáp Kiképzö Központ tiszthelyettes-képzö iskolájába.  A ruházati szakmát választottam, Tatabányán 1982-ben avattak tiszthelyettessé, egyenruházati szabó lettem. Tösgyökeres somogyi lévén Taszárra vágytam, elsö beosztásom mégis Börgöndre szólított, ruházati raktárvezetö lettem. Aztán alig két év múlva már „hazakerültem”, Taszáron, a harcászati repülöezrednél, az akkoriban létrehozott „Szuhoj” felderítö század ruházati raktárosi beosztását foglaltam el. A számtalan gyakorlat közül a 80-as évekbeli mezökövesdi egy hónap a legemlékezetesebb. Ellátó tiszthelyettesként szolgáltam, a késöbbi légierö-parancsnok, Balogh Imre vezetése alatt. Az akkori hadtápos szakma egész vertikumát áttekinthettem, megtapasztalhattam. Aztán kitartó munka, szakmai fejlödés, megannyi létszámleépítés következett. Az ezred bázissá alakult, közvetlen fönököm más területre ment át, én pedig, mivel tovább élveztem a vezetés bizalmát, 1997-ben ruházati szolgálatfönök lettem. Az állománytábla többszöri módosulásaival jelenleg a Logisztikai Müveleti Központ – „ruhás” szakmai számmal rendelkezö – logisztikai beosztottja vagyok. Jól hangzik nem?

A 80-as évek történéseit csillogó szemekkel elbeszélö zászlós a 2000-es esztendök sztorijaihoz érve szomorúvá válik. Ö – akárcsak a helyi vezetés – sem tudja, mi lesz 2005-ben, döntés hiányában azt találgatják: mikor, egyáltalán megindul-e idén a felszámolás. Sajnálja a repteret, több katonatársával együtt állítja: a repülötér, a hozzá kapcsolódó infrastruktúra, logisztika a kor színvonalán álló, így aztán helyrehozhatatlan vétek volna azt nem a Magyar Honvédség számára hasznosítani.

Áttérünk a szakszervezeti munkára, a kezdetek mellett arról is érdeklödtem, hogy jó-e, és ha igen, miért jó szakszervezeti vezetönek lenni, illetve miként lehet összeegyeztetni a katonai beosztást a szervezeti teendökkel és a családi élettel. 

– 1997-ben kerültem kapcsolatba a Honvédszakszervezettel. Akkoriban Mészáros Sándor volt a helyi alapszervezeti vezetö. Aztán a szolnoki rendkívüli kongresszuson ügyvivövé választották, innentöl fogva lettem én az utód. Akkoriban mintegy ötvenen voltunk, de a csúcson kétszázhatvan volt a létszám. Jelenleg, az elvándorlások miatt már kétszáz alá csökkent a tagság. Ott voltam minden fontosabb megmozduláson, a Pénzügyminisztérium elötti demonstráción, de az 1999. március 13-i, FRSZ által szervezett tüntetésen is. A fövárosból történö hazaérkezésünk után azzal viccelödtek az itthon maradt kollégák, hogy jó képernyöarcom volt – szóval láttak a Híradóban.

Egyébként azt mondom, hogy jó szakszervezeti vezetönek lenni annak, aki vevö az információkra, aki nyitott, aki okosan tud együttmüködni a helyi parancsnokkal és a tagsággal egyaránt. Én – azt hiszem – ilyen ember vagyok. Örültem, hogy eljuthattam a központi rendezvényekre, a megannyi információval, hasznos tanáccsal ellátó továbbképzésekre.

A szakszervezeti munka kellö tervezést igényel, a beosztással történö egyeztetés során elegendö és helyesen megszervezett szabadidö, korrekt munkatársak, segítökész ügyvivö, no és persze – talán ezzel kellett volna kezdeni – türöképes családi háttér szükségeltetik. Az elmúlt évek tevékenységének hálás és persze hálátlan epizódjai is voltak. Amikor dr. Balogh Krisztina ügyvédnövel megnyertük a Magyar Honvédség ellen indított ,,veszélyességi pótlékos” perünket, akkor sokan csatlakoztak hozzánk, mozgósító, szinte tagtoborzó erejü volt a siker. Az egész repülötéri állományt érintette ez a 2001-es ügy, mintegy 140-170 ezer forintos egyszeri kifizetést vehettek fel a kollégák, késöbb aztán peren kívüli egyezségeket kötött a parancsnok a tisztekkel, tiszthelyettesekkel. Amikor feljelentette a Hosz a helyi parancsnokot, akkor hálátlan feladat volt szakszervezeti vezetönek lenni a taszári katonai vezetés elött. Ekkortájt ásó, kapa repült az elöljárók szemeiböl irányomba. Az ügyvédnövel azóta is jó az együttmüködés, több fegyelmi ügyben képviselte eredményesen a Hosz-tagokat dr. Balogh Krisztina. Persze sok hétköznap is hálátlan, a kritikát sokan megfogalmazzák, különösen, ha az illetményekröl, a járandóságokról esik szó. Hálás kihívások voltak a központi rendezvények: az Aquarena és a cirkuszlátogatások mind-mind jelentös létszámot vonzó, mozgósító hatású eseményként vonultak be az itteni katonák emlékezetébe. Emellett a szakszervezet által ajánlott kedvezö szolgáltatások, kedvezményes üdülések is motiváló erejüek, a tagság mindig odafigyel az ilyen specialitásokra, söt hírét is viszik azoknak.  

Amikor a családról érdeklödöm, újra felragyog, örömmel újságolja a legfrissebb családi híreket.

– Nagyobbik, 22 éves fiam nemrég kiment a barátnöjével együtt Londonba, jelenleg is ott dolgoznak. Büszke vagyok rá, mert vállalta, hogy idegen országban tanulja meg, miként álljon meg a saját lábán. Nemrég még szinte gyerek volt, de most, amikor év végén hazajött, egy elönyére teljesen megváltozott, klassz férfiember állt meg elöttem. 19 éves lányom az érettségijére készül, kisebbik fiam 13 éves általános iskolai tanuló, ö több sportot is kipróbált már, jelenleg vízilabdázik. Feleségemmel pár éve családi vállalkozásba kezdtünk, ennek ügyeit visszük nap mint nap. Ezt szeretnénk felhasználni arra, hogy a gyerekek önálló életét segítsük, elindulásukat méltón támogassuk.

Mivel is lehetne befejezni ezt a történetet? Mi lesz veled, Jenö? – kérdezhetném.

A 2005/2006-ban megvalósuló felszámolással egy idöben Horváth Jenö is nyugállományba vonul, – mint mondja – a Hosz helyi nyugállományú csoportjába fog átjelentkezni. A civil életben eltöltött évekkel együtt – a cég tisztességes felszámolása után – mintegy 35 esztendö után megérdemelné, hogy pihenhessen. De nem, ö nem pihenni fog, hanem családja, gyermekei érdekében tovább dolgozik, és, ha az egészsége is úgy akarja, akkor teniszezni és fallabdázni is el-eljár majd.