Százhuszonhét szerzödéses katona vonult be Tapolcára ezen a héten. A tájékoztató elöadások sorában – július 8-án – a „Honvéd“ Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár (HOMNYP) mellett a Honvédszakszervezet (Hosz) is bemutatkozott a Magyar Honvédség legfrissebb szerzödéses katonáinak. A sikeres rendezvény végén száztizenegyen lettek a Hosz tagjai.
A Tapolcai Kiképzö Központban (TKK) mûködö Hosz helyi alapszervezet helyettes vezetöje, Ködbaum József örnagy megnyitója után Jáger Tibor ismertette a tagtoborzó rendezvény programját. A szakszervezet nyugat-magyarországi területi ügyvivöje – miután bemutatta a résztvevö tisztségviselöket –, Heiling Ottónak adta át a szót.
A Hosz alelnöke bevezetöjében a katona-szakszervezet tizennégy éves történetének legfontosabb állomásait elevenítette fel. Ezt követöen a reprezentatív szakszervezet nemzetközi kapcsolatairól, majd a szerzödéses katonákat érintö aktualitásokról, valamint a küszöbön álló törvénymódosításokról tájékoztatta a megjelent egyenruhásokat.
Ezután Jáger Tibor a Hosz szolgáltatásairól adott áttekintést. A Nyugat-magyarországi területi ügyvivö részletesen beszélt a szakszervezet, az „Egység 2002“ Kft. és a „Katonákért“ Alapítvány által nyújtott legfontosabb kedvezményekröl. Ezután dr. Hortobágyi Tibor jogi ügyvivö a szakszervezet jogsegélyszolgálatának mûködéséröl, a jogi tanácsadásról és a perbeni képviseletröl beszélt, majd az elöadás végén a felmerülö – általában a szerzödéses katonákat leginkább érintö – kérdésekre válaszolt.
A két turnusban lebonyolított tagtoborzó rendezvény végén több mint száztizenegyen – még a helyszínen – kitöltötték a Honvédszakszervezet belépési nyilatkozatát. Valamennyi résztvevö a helyszínen tájékozódhatott a Hosz havilapjáról, az Egység újságról, a közelmúltban kiadott szakszervezeti PR kiadványról, illetve a szakszervezet internetes weblapjáról, a www.hsz.hu-ról‑is.
A tagtoborzó rendezvény után a TKK helyi alapszervezetének tagjai számára tartottak aktuális tájékoztatót. A megjelent tisztségviselök – többek között – a választható illetményen kívüli juttatások (VIKJ) rendszeréröl, a 13. havi illetményröl, valamint a tervezett Hjt. módosításokról is beszéltek. A nap végén – Fürst Róbert vezetésével – a HOMNYP munkatársai is szakterületüknek megfelelöen adtak tájékoztatást a pénztári tagsággal kapcsolatos legújabb változásokról.