2023. 09. 30. szombat
Jeromos
: 391 Ft   : 369 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az elnökségi ülésen történt

Hosz  |  2005. 08. 30., 18:21

A Honvédszakszervezet elnöke – augusztus 25-én – kibövített elnökségi ülésen számolt be az elmúlt idöszak történéseiröl. A Mészáros Géza vezette tanácskozáson – az elnökségi és az ellenörzö bizottsági tagok, az ügyvivök, a haderönemi titkárok és a meghívott alapszervezeti vezetök mellett – megjelent Gaskó István, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának (Liga) elnöke, valamint Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke is.

A rendezvény megnyitója után az elözö elnökségi ülés óta eltelt idöszak eseményeit elevenítette fel a Hosz elnöke. Mészáros Géza – miután sorra vette a júliusi-augusztusi szakszervezeti programokat – kijelentette: a különbözö ünnepi rendezvényeken történö megjelenés mellett sikerágazat volt a megszûnö helyörségekben lebonyolított konfliktuskezelés, melyröl csak remélni lehet, hogy egyre kevesebb lesz az ilyen jellegû szakszervezeti tennivaló. Az elözö elnökségi ülés jegyzökönyveinek elfogadása után a 2005-ös költségvetés elsö féléves teljesítését vitatta meg az elnökség. Heiling Ottó alelnök elöterjesztéséböl kiderült, hogy a szervezet bevételei 2005-ben jelentösen megnöttek, így a költségvetés a jelentös többletkiadások ellenére is komoly eredménnyel fog zárni. A szakszervezet pénzügyi helyzete stabil, az elnökségnek csak kismértékû átcsoportosításokról kellett dönteni. A szerzödéses katonák egyre nagyobb arányban történö megjelenésével az átlagtagdíjak is csökkentek. A folyamatban lévö – Hjt-vel és a kafetériával kapcsolatos – egyeztetésekröl Szincsák Gyula alelnök számolt be. Takács István és Nyeste József alapszervezeti vezetök kérdéseire reagálva Szincsák alelnök kiemelte: aki a legtöbb öngondoskodási formát igénybe veszi, az veszíthet a bevezetéssel, bár a HM KPSZH legújabb számításai szerint – 29 ezres MH létszámmal számolva – már nem haladja meg a 2,5-3%-ot a rendszer bevezetésével veszteséget szenvedö katonák aránya. A Hjt. módosításaival kapcsolatos egyeztetésekröl dr. Hortobágyi Tibor adott tájékoztatást. Tóvári Róbert veszprémi alapszervezeti vezetö felvetéseire válaszolva Heiling Ottó alelnök és a Hosz jogi ügyvivöje is – többek között – azt mondták el, hogy több pozitívumot is tartalmaz a HM és a Hosz közötti tárgyalások végeredménye. A Hosz elött álló rendezvényekröl Mészáros Géza és Kepics György adott tájékoztatást. Miután a Hosz elnöke ismertette a szeptemberi és az októberi hónapok legfontosabb rendezvényeit, a szeptember 10-i szakszervezeti családi- és sportnap rendezvényeiröl egyeztettek. Ezt követöen – az elnökség elött – Gaskó István a Liga szakszervezeti tömörülésröl adott hasznos információkat. A Magyarországon mûködö hat szakszervezeti konföderáció közül a legtöbb konfliktust felvállaló, történetében mindig független szakszervezeti tömörülés a Liga – mondta a szövetség elnöke. Elhangzott továbbá: a rendszerváltás utáni anyagi viaskodások után ma a szakszervezeti mozgalom rendkívül nehéz helyzetben van, stagnáló a Liga taglétszáma is. A munkavállalók érdekében történö összefogás miatt is példátlan lépés lenne a mozgalom történetében az FRDÉSZ és a Liga fúziója. Gaskó István kiemelte: a Liga azt várja az együttmûködéstöl, hogy az FRDÉSZ-szel együtt erösebb szervezetként tud majd tovább mûködni. A Liga a tagszervezetek számára hatékony hazai és nemzetközi érdekképviseleti, érdekegyeztetési lehetöséget nyújt. A Liga elnöke beszélt még – többek között – a képviseleti szintekröl, az országos érdekegyeztetéshez, a megyei és regionális fórumokhoz, valamint a nemzetközi szakszervezeti mozgalomhoz történö csatlakozási lehetöségek elönyeiröl, valamint a belsö szolgáltatásokról is. A magyar munkavállalói érdekvédelem egységét kívánja megteremteni a Liga és az FRDÉSZ közötti együttmûködés – foglalta össze mondandóját Gaskó István. Hozzászólásában az FRDÉSZ elnöke kijelentette: a fegyveres és rendvédelmi dolgozók helye az országos érdekegyeztetés legmagasabb szintjén van. Kónya Péter szerint – a több mint féléves elökészítés utáni – fúzió hasznos lesz az FRDÉSZ, így a legnagyobb tagszervezet, a 11 000 fös Honvédszakszervezet számára is. Az FRDÉSZ a Liga decemberi, az egyesülés elfogadását kimondó kongresszusa után is megmarad önálló szövetségként. Az ülés végén a Hosz elnöke szeptember elsejére rendkívüli elnökségi ülést hívott össze.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 28., 09:00
30 éves a magyar katonai felsővezető-képzés! A jubileumi év tiszteletére rendezett ünnepségre Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálat Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja meghív minden nyugállományú kollégát, aki az elmúlt 30 évben elvégezte a katonai felsővezető-képzést – köznapi nevén a vezérkari tanfolyamot.
2023. 09. 27., 12:32
2023.09.26-án Czövek János elnök és Bazsik István alelnök tartott tájékoztatót Kaposváron a HOSZ alapszervezeténél...
2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők

  JETfly Magazin

2023. szeptember 27-én jelentették be, hogy a cseh kormány jóváhagyta 24 db, ötödik generációs F-35A típusú harci repülőgép megvásárlását, mellyel leváltják 14 gépes JAS 39C/D Gripen flottájukat.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.