2023. 12. 05. kedd
Vilma
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 615 Ft/l   Dízel: 645 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A szakszervezetekkel egyeztetett a honvédelmi miniszter

2018. 07. 19., 08:22

A honvédelmi miniszter kíván a munkavállalók és a tárca közötti érdekegyeztetés élére állni. Ezt maga dr. Benkő Tibor tárcavezető hangsúlyozta ki július 18-án, szerdán, a fővárosban, a honvédelmi szakszervezetek vezetőivel tartott megbeszélésen

A honvédelmi miniszter a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete és a Honvédszakszervezet vezetőivel folytatott tárgyaláson elmondta, közös a céljuk, hiszen a katonákért és a Magyar Honvédségért dolgoznak. Ugyanakkor – a munkavállalói mellett - szem előtt kell tartani a szervezeti érdeket is. Hozzátette: a szakszervezeteknek az anyagi és jóléti szempontok képviselete mellett a katonák számára szellemi iránymutatást is nyújtaniuk kell.

02.jpg

A miniszter elmondta azt is, hogy jól halad a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program, amely a kormány támogatását is bírja. A fejlesztési tervet szakemberek bevonásával alakították ki – mutatott rá, s egyetértett azzal, hogy a szociális és elhelyezési feltételek javítása is a részét kell képezze a programnak. A nyugállományú katonákról szólva megjegyezte, szükség van a tapasztalataikra és felkészültségükre, ugyanakkor a bizalmukra és a támogatásukra számít a Zrínyi 2026 kapcsán is.

03.jpg

Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke a tárgyaláson elmondta, továbbra is számítanak arra, hogy a tárca az elmúlt évekhez hasonlóan kiemelt figyelmet fordít az érdekképviseletekkel való egyeztetésre. Hozzátette, a nemzetközi és a hazai szervezetek példaértékűnek tartják a Honvédelmi Minisztérium és az érdekképviseletek közös munkáját. Hangsúlyozta, hogy a tárcával elsősorban a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum keretein belül képzelik el a tárgyalásokat. A Zrínyi 2026 programról azt mondta, szeretnének aktívan szerepet vállalni annak kialakításában. Elsősorban az állomány szociális és az elhelyezési körülményeinek, valamint jövedelmi helyzetének javítására, illetve a biztonságos munkavégzésre kívánnak koncentrálni.

04.jpg

Az egyeztetésen jelen volt Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is.

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.

  Háború Művészete magazin

Az F-16-osok nem rendelkeznek beépített beszállólétrával, ami problémát jelenthet a jövőbeni műveletek során olyan helyszíneken, ahol korlátozott a földi támogatás. Mutatjuk az innovációs ötleteket!
Széchenyi 2020 europai szociális alap.