2023. 06. 10. szombat
Gréta, Margit
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Célba tekert a sereg

2022. 05. 16., 15:20

Két nap alatt kétszáztíz kilométert tekerve ért vissza a keszthelyi célba a tizedik „Tekerj a sereggel!” elnevezésű kerékpártúra mezőnye május 15-én, vasárnap délután.

A túra második napján az ötszázötven résztvevő a balatonakarattyai Honvédüdülőből indulva a déli parton keresztül tekert vissza a Keszthelyen felállított célállomásra. Teljesítményük elismeréseként a célba érkezők emléklapot és érmet vehettek át a szervezőktől. A túrázókkal beszélgetve a résztvevők dicsérték az ezúttal is remek szervezést, és hálát adtak a kiváló időjárásért is.



Ugyancsak teljesítette a távot – egyes rajtszámmal indulva – Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára, aki először tekerte körbe a Balatont.

„Ez a kerékpártúra régebb óta szerepelt a bakancslistámon, és most már kihúzhatom. Minden rendben volt a két nap során, nagyon élveztem a tekerést a sereggel” – összegezte kérdésünkre élményeit az államtitkár.

A „Tekerj a sereggel!” kerékpártúra két fő célja az egészséges, sportos életmód népszerűsítése, valamint a honvédség és társadalom kapcsolatának erősítése. A szervezők szerint idén is sikerült mindkét célt elérni.

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…
2023-01-31 15:27:36
A LIGA Szakszervezetek a magyar társadalom, a gyermekeink jövője szempontjából alapvető jelentőségűnek tartja a pedagógusok – dolgozzanak akár állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású intézményekben – hivatásuk jelentőségéhez mért megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülését. A közoktatás színvonalának aggasztó mértékű leromlása egyenes következménye az alacsony pedagógus fizetések következtében előállt drámai méretű munkaerőhiánynak, amely a következő években a pedagógustársadalom elöregedése következtében még jelentősebb mértékben fog emelkedni.
2023-01-31 14:08:05
A Katonák a Törvényességért és a Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány 2021. évi projekt keretében az alapítvány működési költségeinek támogatása és szakmai programjai (tanácsadás, szakmai jogi tájékoztatások) valósulhattak meg.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.

  Háború Művészete magazin

Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára Kanadába látogatott, hogy egyeztessen többek között partnerével, Peter Hammerschmidt-tel, a kanadai Nemzetvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős államtitkárával.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.