Március 15-re készülve

   Persze a később történtek ismeretében ez túlzottan is sommás kijelentésnek tűnhet. Hiszen volt egy szabadságharc, egy súlyos katonai vereség, megadás, megtorlás, rémuralom, néma ellenállás. Mégis állítható, hogy az önkényuralom bástyái ekkor kezdtek leomlani. A reformkorban ugyan sokat fejlődött az ország. A masszívnak látszó, vastag falak hajszálrepedéseit már feszegette a történelmi idő, de még a legnagyobbak –Kossuth és Széchenyi- sem hitték, hogy ez képes ledönteni a hazánkat bénító és korlátozó rendszert. Nem Magyarországé volt az első szikra, Bécs és Párizsban, Olaszországban és a német államokban is ekkor támadtak fel a forradalmi elégedetlenség hullámai. Megragadni a pillanatot a fiatalok bátorságára volt szükség. Ez nem a csendes bölcselet időszaka volt. Hisz a legnagyobb cél a közjó, hazánk politikai és gazdasági függetlenségének elérése volt a tét. A bátorságra ma is szükségünk van, ha nem is ilyen radikális formában, de a hazánkat ostromló vírus elleni kűzdelemben biztosan.

   

   Egy másik nagy tanulság, hogy széles összefogással sikerült a történelmi távlatból már látható sikert elérni. Talán ma is jobban össze kellene fogni itt a Kárpátok harapófogójában élő maroknyi honfitársunknak. A nemzetiségeket akkor nem sikerült a forradalmunk, mondhatni magunk mellé állítani, sőt többségük részt vett a szabadságharc ellen irányuló hadi cselekményekben. A kirekesztés ellenségeket szült, ezzel szemben az összefogás, a megegyezés, a közösség hatalmas energiákat képes felszabadítani.

 

   Visszakanyarodva a történésekhez látható, hogy a reformkor politikusai után jött egy fiatal, radikális generáció, az ún. „országgyűlési ifjak”, a kor olyan fiatal tehetségével a soraikban, mint Petőfi, Vasvári, Jókai, akik tenni is mertek a drámai pillanatban. Mindenki ismeri a legnevezetesebb konkrétumokat:

 

 

 

 

   Iskolák, más intézmények, utcák nevét adjuk a hősök előtt adózva ma is. Petőfi, Jókai, Arany, Kossuth, Széchenyi, Batthyány, Damjanich, Klapka, Bem, és társaik, valamint a névtelen hősök és áldozatok ezrei előtt tisztelgünk nemes hazafisággal. A szabadságharc, ha a hatalmas túlerő le is verte, nem bukott el. Hisz…

 

   Nem bukott el, mert a 12 pont egyik legfontosabb követelése a jobbágyfelszabadítás érintetlen maradt. Talán ez az egy dolog is megérte a rengeteg áldozatot, mert a szabadság, vagy annak egy kis része kézzelfogható, napi valósággá vált sokak számára. Nem bukott el azért sem, mert példa és erő a zsarnokság elleni küzdelemben. 1848! Te vagy a mérce, a mérték, amely a széthúzás idején a szabadság gondolataival egyesítheted a nemzetet, vagy erőt adsz akár a megtorlás, akár a zsarnokság legsötétebb korszakaiban. Ne feledjük, hogy márciusi forradalom és szabadságharc a kegyetlen megtorlás ellenére is előkészítette egy bölcs kiegyezés lehetőségét, egy szinte példátlan fejlődést 1867-től az első világháború vérzivataráig. Deák Ferenc és társai felismerték az egyetlen esélyt hazánk kulturális és gazdasági felemelkedéséhez. Elődeink nagyon is megbecsülték és nekünk is meg kell becsülnünk1848 emlékezetét. Belőle táplálkozva építhetjük tovább a szabadságot, az emberhez méltó teljes életet. A szabadság csak lehetőség, és nem örökkévaló! Nap-nap után, újra meg újra meg kell küzdeni érte. Kívánom, hogy ez a küzdelem sikert hozzon a Nemzetnek, Hazánknak, a Honvédszakszervezetnek, tagjainknak és családjuknak, barátaiknak! Vezessen bennünket 1848-49 szelleme és példája!

 

 

A Honvédszakszervezet Elnöksége