2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Mindenki győztes

2017. 07. 21., 10:31

Kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok vízilabdázó. Mindent elért, amit sportolóként el lehet érni, s bár lett volna lehetősége imádott sportága közvetlen közelében maradni, idén januártól más irányba fordult pályafutása. Gergely Istvánnal, a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) év elején megválasztott ügyvezető elnökével beszélgettünk.

Öt hónapja látja el az ügyvezető elnöki posztot a BHSE élén. Mennyiben változott meg az élete?

Nagyban, és folyamatosan változik. Ha az ember ekkora felelősséget vállal, minden energiájával próbál megfelelni a feladatnak. Annak ellenére, hogy a Magyar Vízilabda Szövetségben és a Honvéd szakosztályánál is töltöttem már be vezetői posztot, lényegesen más a mostani pozícióm. Ki kellett lépnem egy sportágból, és egyszerre nagyon sok másikba kellett beszállnom. A munka komplexitása miatt gyorsabb tempót vettem fel. Még a bioritmusom is megváltozott: korán kelek, korán fekszem, s bár próbálok módot találni rá, a sportolásra így is kevesebb időt tudok fordítani. Sokkal kiterjedtebb lett a munkából adódó ismeretségi köröm, más a gondolkodásmód, más a nyelvezet, mint amikor még „csak” a versenysporttal foglalkoztam. Óriási a változás, amelynek során nekem kell alkalmazkodnom. Minden energiámat arra fordítom, hogy a BHSE elérje a kitűzött céljait.

Melyek ezek a célok?

Elsősorban a fejlesztések megvalósítása. Olyan infrastruktúra-korszerűsítésben gondolkodunk, amelynek kivitelezésével sportolóink méltó környezetben készülhetnek a versenyekre. A Honvéd mindig is egy különlegesen összetartó család volt. Óriási a kohéziós erő, az egymás iránti bizalom, de az a közeg, amelyben jelenleg edzenek, finoman szólva is messze áll az európai színvonaltól. A sportban nincs olyan, hogy valaki megérdemel valamit, és ezért jár neki. A sikerért meg kell dolgozni a sportpályán vagy az asztal mögött. A Honvéd minden egyes tagja nagyon sokat tett és tesz is azért, hogy elérjük a kitűzött céljainkat. Munkájuk mögé olyan infrastrukturális hátteret szeretnénk biztosítani, amely valóban a legkiegyensúlyozottabb, legörömtelibb felkészülést szolgálja. A másik kiemelt tervünk egy olyan multifunkcionális telephely kiépítése, ahol komplett szabadidős sporttevékenységet tudunk biztosítani a legszélesebb rétegnek. Azt szeretnénk, ha minél több ember, család életének válna szerves részévé a Honvéd által biztosított sportolási lehetőség.



Milyen határidőt tűztek ki a tervek megvalósítására?

A jelenlegi felújítások lassan befejeződnek, ezzel párhuzamosan már indítjuk is a következő ütemezést az új létesítmények kialakításával. Ilyen a vívócsarnok építése, az atlétikai, a kajak-kenu, valamint központi létesítményünk és a cselgáncscsarnok felújítása. Ezek már 2018 elejére befejeződnek. Kilátás van egy sokkal nagyobb léptékű fejlesztésre, ami meghatározná egyesületünk hosszú távú működését, és az egyik legkomplexebb sportközpont válhatna belőlünk. Bízom benne, hogy ez a projekt 2022-re megvalósul. Átgondoltan dolgozva, minden egyes forintot a helyére téve, a kialakított koncepciót végig tervszerűen követve ekkor mondhatjuk majd el, hogy a BHSE infrastruktúráját tekintve is kiemelkedő sportegyesület. A sportolóknak a legmegfelelőbb körülményeket fogjuk megteremteni korszerű sport- és kiszolgáló létesítményeinkkel, beleértve a sportorvosi és rehabilitációs részt. Az idősebb korosztálynak is rendszeres sportolási lehetőséget igyekszünk majd biztosítani.

Tervezik új sportágak, új szakosztályok beillesztését, létrehozását is?

Kiemelt fontosságú cél ez is. Olyan sportágak is helyet kapnak, amelyek még nincsenek nálunk, ám az utánpótlásban már erős bázissal rendelkeznek, és azonosulni tudnak a Honvéd jövőképével. Vakmerően hangzik, de ilyenek például az extrém sportok. Szervezett keretek között lehetővé tenni egy olyan sportág működését, amely éppen arról híres, hogy nem kedveli a szervezett kereteket, valóban kihívás, de hiszem, hogy megvalósítható. Mi itt teljes edzői, orvosi felügyeletet, szakszerűen, profi módon kiépített pályákat nyújtanánk a legbiztonságosabb feltételekkel.



Van kiemelt szakosztály a fejlesztési projektben?

Nincs. Komplexen kezeljük a dolgot, nincs fontos és kevésbé fontos terület. Összetett és nagyszabású vízió ez, akár az élsportra, akár a szabadidősportra, akár a honvédséggel kapcsolatos terveinkre gondolunk. Koncepciónkkal azt akarjuk elérni, hogy tíz év múlva elmondhassuk: a Honvéd mind sportszakmai, mind üzemeltetési szempontból példaértékű egyesületté vált.

Milyen közös terveik vannak a Honvédelmi Minisztériummal és a Magyar Honvédséggel?

Rendkívül erős partneri viszonyról beszélünk. Próbáljuk arra ösztönözni azokat a sportolóinkat, akiknek ezen kívül nincs más bevételi forrásuk, hogy álljanak szerződéses katonának. Ez több szempontból jó mindenkinek; egyfelől mi kiváló sportolókkal gazdagítjuk a Magyar Honvédség állományát, másfelől ezek a sportolók részt tudnak venni a nagyon komolyan jegyzett katonai játékokon, nem beszélve arról, hogy egy olyan jövőkép nyílik meg az életükben, amelyet máshol nem találnának meg, csak a katonaságnál. Néhány héten belül kezdi meg működését a sportszázad, amelynek kiemelt sportolók lesznek a tagjai, akik kvázi reklámarcaivá válnak a Magyar Honvédségnek, hiszen eredményességükkel teszik vonzóvá, hitelessé a katonai életpályát. A honvédos sportolóknál egyébként nyitott kapukat döngetünk, nagy az érdeklődés a katonai hivatás iránt. Olimpikonok, nagy nevek mondták azt, hogy amikor abbahagyják az aktív sportot, reális ötletnek tartják, hogy katonaként folytassák pályafutásukat. Mivel új kezdeményezésről van szó, kimondhatjuk: ez egy win-win helyzet, azaz mindkét fél győztesnek érezheti magát, a sportolók és a honvédség is. Biztos vagyok benne, hogy a sportszázad tevékenységén már rögtön az indulás után látszik majd az eredményesség.

Nagyszabású terveket vázolt fel. Bár még csak fél éve irányítja az egyesületet, és nyilván tisztában van azzal, hogy göröngyös útra lépett…

Az élet olyan, hogy időnként módosítunk az elképzeléseken. A Honvéd esetében azonban teljesen pozitív gondolataim vannak. Az út nem göröngyös, legfeljebb kisebb javításokat végzünk rajta az aktuális fejlemények tükrében. A kollégáim – és ezt minden területre értem, a vezetéstől az adminisztrációig – magasan motiváltak, mindent megtesznek a közös cél érdekében. Nagyon jó csapatom van, könnyű velük dolgozni, büszke vagyok rájuk. Emellett a legmagasabb szinten is egyetértenek az elképzeléseinkkel. Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, a BHSE társadalmi elnöke minden olyan ülésen részt vesz, ahol stratégiai fontosságú dolgokról határozunk, s eddig minden esetben élveztük a maximális támogatását.

Magyarország egyik legnagyobb presztízsű egyesülete a Honvéd. Mi adja a klub legfőbb értékét?

Egyértelműen a múltja, a történelme. Ez predesztinálja arra, hogy a jövőben is erős, eredményes egyesület legyen. Nehéz elnyerni a bizalmat új elképzelésekkel, ha nincs mögötte egy olyan múlt, amely hitelesíti azokat. Persze ezt gazdagítanunk kell a jelenben is.

A vízilabdával most milyen a kapcsolata?

A vízilabda az egész életemet meghatározta. Ennek köszönhetem, hogy jelen pillanatban itt vagyok. Ettől függetlenül a Honvédon belül ugyanúgy kezelem, mint az összes többi sportágat.

Nehéz volt elengedni?

Elhatározás kérdése. Lett volna még lehetőségem folytatni. Döntöttem, váltottam és lezártam magamban életemnek azt a fejezetét.

Visszatérő kifejezés a habitusával kapcsolatban az, hogy „gergelypistis”. Mit takar ez?

Kiismerhető ember vagyok. Mindig azt mondom ki, amit gondolok, ha jó, ha kevésbé jó, és ugyanezt várom el mástól is. Ha beszélünk valamiről, akkor arról beszéljünk, ne mellé. Ha idáig így jutottam el, miért kellene ezen változtatnom? A teljes őszinteség híve vagyok, ami hosszú távon biztosan kifizetődő. Ezt takarja a kifejezés, amelyből persze voltak problémáim és konfliktusaim, de azt mindenki megérti, hogy nem bántó szándékkal vagyok őszinte. Egy megfelelő partnerrel egyébként mindig kompromisszumot lehet kötni. A jelenlegi pozícióm rengeteg feladattal jár. Sokszor nincs arra idő, hogy tiszteletköröket fussunk, és végül rájöjjünk, hogy csak egymás idejét raboltuk. Eddig a „gergelypistis” stílus jól működött, hiszem, hogy ezután is így lesz.



 
 

Forrás: www.honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 01. 05., 10:17
Eddig Európa számos országában irigykedve figyelték katonatársaink, hogy nálunk szakszervezet működhet. Ez a jog tényszerűleg még az európai unióban is különleges kiváltság volt, amelyet a végletekig próbáltunk megőrizni. Az alapításunk, azaz 1991 óta eltelt több mint 32 év alatt folyamatosan azon küzdöttek elődeink, hogy a civil szférában megszokott jogok illessék meg a katonákat is, vagy legalább ahhoz erősen közelítő szintet sikerüljön elérni mind az egyéni, mind a kollektív jogérvényesítés terén...
2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2023. 12. 15., 11:16
Tisztelt Tagunk! Ezúton szeretném Önt tájékoztatni, hogy a Honvédszakszervezet (HOSZ) a jogszabályi környezet változásaira reagálva, valamint a szervezet működésének folyamatos biztosítása érdekében új Alapszabályt fogadott el és hamarosan Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) néven folytatja tevékenységét.
2024-02-13 13:05:08
2024.02.14-16-ig a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet személyes ügyfélfogadása technikai okok miatt (karbantartás) szünetel. Ezúton is köszönjük elhelyezési feltételeink jobbítását a HM HIM-nek! Telefonos ügyelet a 0670-374-30-83-as telefonszámon.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  Háború Művészete magazin

Széchenyi 2020 europai szociális alap.