szechenyi-terv-plusz
2025. 02. 11. kedd
Bertold, Marietta
: 405 Ft   : 392 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Segítség a Szent László Kórháznak

2020. 03. 25., 12:35

A járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel, március 23-24. között a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya, kiegészülve debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal - a Szent László Kórház megsegítése céljából - telepítette a Role -1 típusú tábori sátorrendszert.

A 24 óra leforgása alatt – az intézmény udvarán – felállított tábori kórház képes a kórház egészségügyi technológiáinak adaptálására. A sátorrendszer szállítását és telepítését felügyelő Bánsági László ezredes, az MH Egészségügyi Központ Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Intézet intézetvezetője elmondta, hogy a sátorkészlet bontása után a tábori kórház elemeit tehergépkocsikra rakták, majd végrehajtották a szállítást a Szent László Kórház kijelölt területére. Az ezredes hozzátette, hogy a szállítást és telepítést végrehajtó katonák a sátorkészlet üzemeltetésére és fenntartására is kiképzett szakállomány tagjai.

A Magyar Honvédség egészségügyi állománya a Honvédkórház, valamint az alakulatoknál szolgálatot teljesítő szakemberek munkájával jelentős szerepet vállal a járványügyi feladatrendszerből.

A Szent László Kórház kisegítése miatt telepített sátorrendszerrel kapcsolatban dr. Kopcsó István orvos dandártábornok, az MH Egészségügyi főnöke hangsúlyozta, hogy egy olyan modern sátorrendszert állítottak fel, mely rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. A dandártábornok elmondta, hogy jelenleg olyan konfigurációban építik fel, ami a leghatékonyabb módon szolgálja a járvány elleni védekezést.

Kiemelte, hogy a járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható triázsra, betegek előosztályozására. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre. A telepített sátorrendszer 101 km/óra szél elleni ellenálló képességgel rendelkezik, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembehelyezése után 10 perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket.

Forrás: www.honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 01., 12:35
Örömmel tájékoztatjuk önöket, hogy 2024. július 1-től a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet minden egészségpénztári tagsággal rendelkező tagjának rendszeres támogatást biztosít.
2024. 07. 25., 13:35
A Magyar Közlöny 2024. évi 69. számában 2024. június 28-án kihirdetésre került a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet (Hjkr.)

  JETfly Magazin

Alig hat héttel az évkezdés után ismét új légitársasággal bővül a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport menetrendje. A Budapest és a kazahsztáni Simkent városa között induló új, közvetlen összeköttetést a SCAT Airlines üzemelteti május 27-től, teljesen új célállomást adva hozzá a Budapest Airport folyamatosan bővülő desztinációs kínálatához.

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.