2023. 09. 26. kedd
Jusztina, Pál
: 390 Ft   : 367 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Sikeres Küldöttgyűlés

2017. 05. 26., 10:39

A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége 2017. április 25-én hagyományosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében tartotta éves Beszámoló Küldöttgyűlését. A rendezvényen meghívottként jelen voltak a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és az együttműködő civil szervezetetek képviselői. A Honvédszakszervezetet Czövek János elnök képviselte...

A Szövetség elnöke Hazuga Károly nyá. altábornagy megnyitójában köszöntötte a vendégeket és a résztvevőket, majd a küldöttgyűlés levezető elnökének felkérte Vilner Péter nyá. ezredes, alelnököt. Napirend szerint először - a korábban írásban megküldött - 2016. évi beszámolókhoz hangzottak el szóbeli kiegészítések. Hazuga Károly nyá altbgy. kiegészítésében kiemelte, hogy az elmúlt év tisztújítása a Szövetség életében nem okozott törést, sőt lehetőséget adott néhány megújulást is célzó lépés megtételére, melyek számos területen, így az elnökségi munka, a Tanácsadó Testülettel való együttműködés vagy a különböző szakmai és civil szervezetekkel való kapcsolatokban már érzékelhetők. A gazdasági beszámoló legfőbb eleme volt, hogy a Szövetség anyagi helyzete stabil, gazdálkodása és működése a törvényi szabályoknak megfelelő. Mindezt megerősítette a következő napirendben tárgyalt Felügyelő Bizottsági jelentés is melyben az FB elnöke részletesen beszámolt az évközi ellenőrzésekről és azok eredményeiről. A küldöttek ezt követően a Tanácsadó Testület jelentését és a Bajtársakért Alapítvány Kuratóriumának beszámolóját hallgatták meg.


A beszámolók feletti vita során többek között felvetődött a régiók szerepe az érdekfeltáró rendezvények szervezésében (Tóth Sándor részéről), de észrevétel hangzott el a Szövetség pénzügyi és az Alapítvány számszaki beszámolójának összhangjával kapcsolatosan is (Felker Lajos részéről). A válaszok elhangzása után a 2016. évi beszámolókat a küldöttek egyhangúan elfogadták.


A szünetet követően napirend szerint a 2017. évi tervek előterjesztésére került sor, ennek során a Szövetség elnöke elmondta, hogy ebben az évben több korábban Budapestre centralizált program megvalósítása – az érintettek jobb bevonása érdekében – régiós szinten történne. A tervezés során a régiók maguk dönthettek az általuk megvalósítani kívánt rendezvényekről. Elnök úr elmondta azt is, hogy 2017 a megállapodások éve is lesz, mivel több katonai és civil szervezettel már történtek előkészítő megbeszélések, sőt ez a rendezvény is alkalmat ad egy igen fontos megállapodás aláírására. Az előterjesztést a pénzügyi terv ismertetése követte, majd a küldöttek döntöttek az elfogadásról.


A határozathozatal után került sor az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság és a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Együttműködési Magállapodásának aláírására, Szűcs Imre ezredes, parancsnok és Hazuga Károly nyá. altábornagy, elnök részéről. Az aláírási ceremónia után Domine János nyá. ddtbk a HOKOSZ alelnöke kért szót, aki a szervezetek közötti jó együttműködésről és a közös munka fontosságáról beszélt. Ezt követően az elmúlt évben létrehozott MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka Takács Attila Gábor dandártábornok hozzászólásában megköszönte a meghívást és beszélt többek között arról, hogy miben látja és szorgalmazza az együttműködés lehetőségeit. Kiemelte, hogy fontosnak tartja többek között azt, hogy folytatódjon a helytörténeti és katonai hagyományok megörökítése különösen azok részéről, akik az elmúlt évtizedek katonai múltjának részesei voltak és ebben a Szövetség tagsága életkoránál fogva és tapasztalataira támaszkodva élen járhat.


A hivatalos munka zárásaként a Küldöttgyűlés elfogadta két szervezet (HOHE, HZSE) tagfelvételi kérelmét és további szervezeti kérdésekben döntött.


A rendezvény ünnepélyes részében az elmúlt évek munkájáért több személy és egyesület a Magyar Honvédség Összhaderőnemi parancsnokának, valamint a BEOSZ elnökségének elismerésében részesült.

Forrás: www.beosz.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők

  JETfly Magazin

A szélestörzsű flotta megújításának felgyorsítása érdekében a korábban leadott megrendelést kiegészítve újabb 50 darab Airbus A350-es repülőgépet rendel az Air France-KLM Csoport. A francia-holland vállalat fogja a legtöbb A350-est üzemeltetni a világon az évtized végére.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.