Többéves szünet után 2016-ban újra csatasorba állt a Bánki-tónál található volt csapatpihenő, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóságának szolgálati alárendeltségében működő 6. számú Oktatási, Kiképzési és Regeneráló Központ (KORK). Bár ma még nem teljes kapacitással üzemel, az elmúlt év eredményei és a jövőbeni tervek bíztatók.
A tó feletti domboldalra épített központ kivételesen szép természeti környezetben várja vendégeit, s bár napjainkban még csak félgőzzel üzemel, az ide látogatók közül már sokan visszatérő vendégek – tudjuk meg Szilágyi Csabától, a KORK vezetőjétől, aki munkatársaival az elmúlt évben mindent meg is tett a siker érdekében. Persze volt honnan merítenie, hiszen nem ma kezdte a szakmát: 1997–2014 között a hajdúszoboszlói honvédüdülőben töltött be különböző munkaköröket – a gondnoki feladatoktól a vezetői beosztásig – olyan körülmények között, hogy szinte évente változott a megnevezés, az üzemeltető „elöljáróság” és a feladatrendszer.
Persze ezeket a változásokat megszokhatta életében, hiszen elég kacskaringós úton jutott el a hivatásos tiszti pályától a közalkalmazotti, üdülővezetői státuszig. Hajdúszoboszlón született és családi indíttatása révén mindig is a gazdálkodás vonzotta – hatévesen már terepjárót vezetett –, így számára természetes volt, hogy mezőgazdasági mérnök szeretne lenni. Az egyetemi felvételiről két pont hiányában „késett le”, édesapja viszont azt mondta neki, hogy ha máshol is, de szerezzen diplomát. Miután mindig is vonzotta a kémia és a biológia, egy barátja példájából merítve jelentkezett az akkori Bolyai Katonai Műszaki Főiskolára, a vegyivédelmi szakra. Avatása után Kiskőrösre került, az akkori Petőfi Sándor Vegyivédelmi Ezredhez, ahol egyszerre érezte magát nagyon jól, és nagyon nem jól.
– Jó volt, hogy kiképzőként dolgozhattam, rajparancsnokokat és egyetemi előfelvételiseket oktathattam, de nem voltak jók a körülmények, hiányzott a „hazai pálya” is, ezért kértem áthelyezésemet Debrecenbe, a Bocskai-dandárhoz. Miután akkoriban jelentős hiány volt vegyivédelmi tisztekből és nem volt utánpótlás, több év alatt sem tudtam elérni, hogy Debrecenbe kerüljek, ezért 1996-ban leszereltem.
Egy évig magánvállalkozóként tevékenykedett, családi vállalkozásban virágboltot üzemeltetett mindaddig, míg fel nem kérték a hajdúszoboszlói 7. számú kiképzési és üdültetési bázis gondnoki beosztásának ellátására. Az évek során itt is rengeteg változásban volt része, a szervezeti átalakítások miatt sokszor több más üdülő – például Berekfürdő, Tiszacsege, Mályi – is „hozzá tartozott”. 2014-ben aztán bezárt Hajdúszoboszló is, ő pedig egy esztendeig újra a magánszférában dolgozott, szintén családi vállalkozásban apartmanokat üzemeltetett egészen 2016 januárjáig, amikor felkérték a bánki KORK „újjáélesztésére”.
Az apró lépések taktikáját követve, a sok éven keresztül bezárt objektumban először a meglévő apartmanokat rendezték be. Ma vendégeiket hat kétszintes apartmanban fogadják, amelyek mindegyike rendelkezik a földszinten teljesen felszerelt konyhasarokkal, nappalival, zuhanyzós fürdőszobával és külön mellékhelyiséggel. Az emeleten két szoba van, két-két ággyal, plusz egy pótággyal, valamint kézmosóhelyiséggel. Természetesen mindegyik apartmanban van rádió, tévé és részleges internet-hozzáférés is. A szálláshelyek egyelőre csak önellátással vehetők igénybe, de a közeli Tengerszem Panzió a vendégek számára 790 forintért menüt biztosít, s a település több vendéglátóhelye is a rendelkezésükre áll, akár házhoz szállítással. Ezek mellett igénybe vehető a KORK területén szalonnasütésre és bográcsozásra kialakított hely is.
A Bánki-tó kiváló horgászhely, e lehetőséget az érdeklődők állami horgászjeggyel, valamint napijeggyel vehetik igénybe. A település önkormányzatával, valamint vállalkozóival kialakított együttműködésnek köszönhetően még számtalan más kikapcsolódási lehetőséget is kedvezményesen élvezhetnek az itt pihenők. A teljesség igénye nélkül: a Tó Hotel Welness Bánk, valamint a Szabadidőközpont és Kalandpark is tíz százalék kedvezménnyel várja a KORK vendégeit, a közelmúltban megnyílt teniszpályán pedig 600 Ft/óra áron „izzadhatnak”. A tó fürdésre, csónakázásra is alkalmas, június elejétől augusztus végéig pedig minden hétvégén a vízi színpad várja az érdeklődőket változatos rendezvényekkel, előadásokkal, koncertekkel. Ezek közül kiemelkedik a Tó Fesztivál, amely évente tízezer látogatót vonz.
A környék gyalogos és kerékpáros túrák során is felejthetetlen élményeket képes nyújtani, de gépkocsival hamar el lehet érni Vácot, Drégely várát és a nógrádi várakat, a Katalin-pusztai tanösvényt, a Nőtincsi Szabadidőparkot, az alsópetényi Prónay-kastélyt, a horpácsi Mikszáth-kúriát, és húsz perc autókázással már Szlovákiában lehetünk.
A KORK még csak félgőzzel üzemel, de mi lesz a jövő? – kérdezem Szilágyi Csabát.
– Rengeteg tervünk van, amelyek egy részét saját erőből, a többit pedig fenntartónk anyagi erejének függvényében tudjuk fokozatosan megvalósítani. A kiindulási pont az alaprendeltetésünk: az igényjogosultak számára a heti és a hétvégi pihentetés biztosítása. Ez most 1800 Ft/fő/éjszaka áron vehető igénybe. Az objektumot jelenleg heten üzemeltetjük, rajtam kívül még négy portás, egy gépjárművezető és egy takarító alkotja az „állománytáblát”. Számos kisebb-nagyobb munkát, javítást saját kezűleg végzünk el: ha kell, festünk, mázolunk, felújítunk – és még folytathatnám a sort. Az elmúlt egy esztendő tapasztalatai alapján szeretnénk építeni két nyolcfős pavilont, hogy a vendégek rosszabb idő esetén is bográcsozhassanak, leülhessenek beszélgetni a szabadban. Tervben van ezen felül egy halpucoló hely létesítése, illetve kerti csapok kialakítása – mondja.
A már működő apartmanok felett egy impozáns – bár jelenleg kerítéssel elzárt – épületegyüttes is található. Nos, ez lesz a második ütem, ha a fenntartó, illetve az üzemeltető anyagi lehetőségei biztosítani tudják. (A szándék minden fél részéről megvan, elkészültek a megvalósítási tervek is, már csak azon múlik minden, hogy mikor lehet nekilátni a feladatnak.) Ha meglesz az anyagi fedezet, akkor újabb nyolc szobával, százfős rendezvényteremmel, büfével, étteremmel, további parkolóhelyekkel, gyermekjátszótérrel és saját konyhával bővül az objektum.
Az üdülővezető szavaiból az is kiderül, hogy mindezek megvalósulásáig a jelenlegi állapotot kívánják fenntartani, illetve saját erőből bővíteni. Nem nagy dolog, de jól esik – mondjuk sokszor, ha valami olyat kapunk, amit a pénzünkért nem várhatnánk el, s Bánkon ezt már ma is biztosítják a vendégeknek. Ha valaki busszal érkezik, akár a hat kilométerre lévő Rétságra is elmennek érte mikrobuszukkal, és a mozgásukban korlátozott vagy idősebb vendégeket szintén leszállítják a fürdőig, majd onnan vissza. A „le és fel” Bánkon egészen egyedi fogalom. Miután az üdülő egy domboldalra épült, aki itt megszáll egy hétre, biztosan sportosabban tér haza, hiszen a területen belül is lépcsősorokat kell megmászni, mondjuk az apartmantól a parkolóig.
Ami pedig a jövőt illeti: Szilágyi Csaba szerint hatalmas potenciál van a bánki KORK-ban. Ha megvalósul a második ütem is, a kibővült szolgáltatásokkal az igényjogosultak ellátása mellett nyitni tudnak majd a civil szféra felé, hiszen a „nyaralónegyedben” se közel, se távol nincs ilyen vendéglátóhely. Az étkezés tekintetében pedig a vendégeknek nem kell önellátónak lenniük, a KORK biztosíthatja számukra a teljes kényelmet, s a nagyobb kihasználtság mellett többet tud majd „visszatermelni” a fenntartási költségekbe is.
Forrás: www.honvedelem.hu