2017. 12. 14. csütörtök
Szilárda
: 314 Ft   : 268 Ft Benzin: 325 Ft/l   Dízel: 323 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Újratárgyalják a bérmegállapodást

2017. 09. 12., 16:56

A kormány októberben várhatóan felülvizsgálja a bérmegállapodást a munkaadói, valamint a munkavállalói oldallal közösen – értesült a Magyar Idők.

Forrásaik szerint a jövőre ígért 2-2,5 százalékpontos munkaadói tehermérséklésnél nagyobb mértékben, akár 4 százalékponttal is csökkenhet a járulék, de az sem kizárt, hogy a munkavállalók által fizetett elvonások mérséklése is napirendre kerül, ráadásul a minimálbér és a garantált bérminimum is nagyobb mértékben nőhet. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint lehet mozgástér az elvonások csökkentésére, emellett a bérek további felzárkóztatására is, azonban csak olyan mértékben, hogy az ne veszélyeztesse a költségvetés, valamint a nyugdíj- és társadalombiztosítási kassza egyensúlyát.

Várhatóan újratárgyalja a kormány az érdekképviseletekkel a tavaly megkötött bérmegállapodást, a munkaadókat terhelő járulékcsökkentés a korábban meghatározott 2-2,5 százalékpont helyett akár 4 százalékponttal is csökkenhet, de a munkavállalókat terhelő elvonásokhoz is hozzányúlhatnak a szociá­lis partnerek – értesült több forrásból a Magyar Idők.

Úgy tudjuk, emellett a minimálbér 8, valamint a garantált bérminimum 12 százalékos tervezett megemelése is magasabb lehet. Információink szerint a munkavállalással kapcsolatos járulékterhekről október elején tárgyalhat a versenyképességi tanács, valamint szintén ebben az időszakban kerülhet a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának napirendjére a minimálbérek újratárgyalása.

A tervezettnél nagyobb mértékű járulékcsökkentést szorgalmazzák a munkaadók is. Korábban Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke lapunknak arról beszélt, ősszel kezdeményezik a magasabb tehermérséklést, vagy az ütemezett járulékcsökkentés előrébb hozatalát. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke pedig azt közölte a Magyar Időknek adott interjúban, hogy a béreket terhelő adók csökkentése elsődleges feladat, mert Magyarország még mindig túladóztatja a munkát, ami versenyképességi hátrányt okoz. Varga Mihály pedig a személyi jövedelemadó (szja) jelentősebb mérséklését sem zárta ki.

– Több szempontból is sürgető a magyarországi keresetek további emelése – mondta a Magyar Idők kérdésére Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár. Egyfelől azért, mert a környező országokban is nagymértékben nőttek a bérek az elmúlt időszakban, így a lemaradásunk nemzetközi összevetésben érdemben nem csökkent, ráadásul a magasabb fizetés emeli a dolgozók motivációját, ezzel párhuzamosan pedig fékezi az elvándorlást.

Másfelől a keresetemelkedés középtávon hozzájárulna a magasabb hozzáadott értéket képviselő, tudásalapú munkahelyek létrejöttéhez a mostani, leginkább összeszerelő egységek helyett. A magasabb tudást igénylő egységek magasabb GDP-növekedést eredményeznének, ez pedig érdemben növelné hazánk versenyképességét. Ehhez fontos eszköz a további járulékcsökkentés is.

Csath Magdolna szerint meg kellene fontolni az eddigi tehercsökkentésből kimaradt, munkavállalókat terhelő járulékok mérséklését, mivel ez a közteher továbbra is nagyon magas nemzetközi összehasonlításban is. Ebben az esetben viszont fontos, hogy fennmaradjon a társadalombiztosítási, valamint az egészségügyi rendszer egyensúlya; a közgazdász ugyanakkor megjegyezte, bizonyos hatékonyságjavító intézkedésekkel ez az egyensúly fenntartható. A munkaadói járulék további csökkentése is fontos lenne, mivel az jó hatással lenne a még mindig jellemző adó- és járulékelkerülési gyakorlat mérséklődésére, azaz segítené a gazdaság további kifehérítését.

Ez konkréten azt jelenthetné, hogy valóban annyi órára és annyi bérrel jelentsék be a munkaadók a munkavállalókat, amennyit dolgoznak, és annyi bérrel, amennyit ténylegesen kapnak. Hiszen ma még jelentős a szürkezónás foglalkoztatás: a nem valós munkaidővel és munkabérrel való bejelentés, ami nemcsak a költségvetést károsítja, hanem a munkavállalókat is, hiszen így a nyugdíjuk alacsonyabb lesz, mintha szabályosan bejelentenék őket.

Költségvetési oldalról azonban jelenleg sok a bizonytalansági tényező: egyfelől a minimálbérek további emelése az állami szférában a költségvetést terheli, másfelől a külpiacokon végbemenő folyamatokban is van bizonytalanság. A közgazdász hozzátette: a magasabb fizetések ugyanakkor magasabb költségvetési bevételt is eredményezhetnek, a dolgozók pedig többet fordíthatnának rekreációra, kultúrára, egészségmegőrzésre, pihenésre is.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője lapunk kérdésére arról beszélt, amennyiben a nagyobb keresetemelés miatt nő a bértömeg, az növeli a költségvetés mozgásterét is. Ennek oka egyfelől, hogy a magasabb fizetések miatt tovább bővülne a fogyasztás, ezzel párhuzamosan az áfabevételek, másfelől több munkavállalói járulék és szja folyna be az államkasszába a bérek után is. Sok ágazatban, ahol a dolgozók minimálbérre vannak bejelentve, a pénzük további részét pedig zsebbe kapják, fehéredést lehetne tapasztalni.

Egy esetleges nagyobb mértékű minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés újabb lökést adna a bruttó keresetemelkedéshez, amely az idei év egészében 13 százalék körül várható, júniusban 14 százalék felett volt. A szakértő megállapította, folytatni kell a keresetek felzárkóztatását, ezzel lassítva a munkaerő külföldre áramlását. Hozzátette: érdemes megfontolni az szja csökkentését az azonnali fizetésemelkedés érdekében, akár egy többlépcsős, jelentős mérséklés formájában, azonban a munkaadói járulékmérséklés is kedvező, mivel csökkenti a Magyarországon még mindig magas adóéket.

A szakszervezetek szintén a munkavállalói terhek csökkentését szorgalmazzák. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke lapunk kérdésére arról beszélt, a közfoglalkoztatásra kisebb keretet biztosít a jövő évi költségvetés, emellett a munkanélküliség is rekord­alacsony szintre esett, ezért érdemes lenne megfontolni a munkaerőpiaci járulék eltörlését is.

A szakszervezeti vezető – amennyiben újratárgyalják a bérmegállapodást – legalább 10 százalékos emelést javasolna a minimálbérre, a bérminimumra pedig legalább 15 százalékot. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője pedig kérdésünkre arról beszélt, ők is támogatják a bérmegállapodás felülvizsgálatát, a magasabb béremelést és nagyobb köztehercsökkentést, ugyanakkor a bérek összecsúszásának kiküszöbölését, valamint a közfoglalkoztatottak bérének emelését is fontosnak tartják.

Forrás: Magyar Idők

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2017. 12. 12., 13:58
A LIGA Szakszervezetek szolgáltatáscsomagja a HungaryCard Turizmus kártyával bővült. Közel 770 partner 1000 elfogadóhelyén érvényes kártyákat a LIGA Szakszervezetek tagjai (kártyától függően) 25-75 százalékos kedvezménnyel tudják megvásárolni.
2017. 12. 12., 14:07
A külföldön munkát vállalók ezentúl egyszerűbben vehetnék igénybe a társadalombiztosítási ellátásokat – legalábbis, ha elfogadják a Bizottság előterjesztését Európai Társadalombiztosítási Szám bevezetéséről.
2017. 12. 01., 11:55
2017. november 30-án a LIGA Tanács tisztújító ülését tartotta Budapesten. A tagszervezetek küldöttei szinte teljes egészében újjáválasztották a korábbi tisztségviselőket, így 99,1 százalékos szavazataránnyal Doszpolyné dr. Mészáros Melindát, a szervezet 2016 májusában megválasztott elnökét.
2017-11-28 12:28:20
Vasárnap kora délután a Vörösmarty téren és környékén szolgálatot teljesítő katonák arra lettek figyelmesek, hogy egy férfi összeesik az utcán. Az MH Katonai Rendészeti Központ állományába tartozó Bagyura János törzszászlós és Dusnoki István szakaszvezető azonnal értesítette az adventi vásár egészségügyi biztosításáért felelős szakembereit.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 03., 12:20
Nagy hangsúlyt kell fektetni a toborzóirodákban nyújtott szolgáltatásokra, de a példamutató katona a legjobb toborzó.
2017. 03. 03., 12:17
2026-ra a térség egyik legmeghatározóbb haderejévé fejlesztik a Magyar Honvédséget.
2017. 01. 13., 16:44

Esküt tettek a határvadászok

Az illegális migráció növekedése miatt tavaly augusztusban határozott a kormány a Készenléti Rendőrség létszámának növeléséről. A határvadászok elsőként hivatásos állományba vett tagjai január 12-én, csütörtökön tették le az esküt.
2017. 01. 13., 16:40
Márciusban érkeznek meg Szolnokra azok a kiképző, felderítő és futárrepülőgépek, amelyeket a cseh Zlin Aircraft gyártócégtől vásároltak meg a Magyar Honvédségnek.

  JETfly Magazin

Az Orosz Védelmi Minisztérium megbízásából ez év augusztusában az „Orosz Helikopterek” konzorcium belekezdett egy hosszú távú projektbe, mely a jövő nagysebességű harci helikopterét hivatott kifejleszteni.

  Háború Művészete magazin

Elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki villámlátogatásra érkezett Szíriába, a hmejmími orosz légitámaszpontra.