2024. 04. 22. hétfő
Csilla, Noémi
: 395 Ft   : 371 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tisztavatás 2007: Ifjú tisztek és látványos technikai bemutató a Hősök terén

Hosz  |  2007. 08. 20., 11:02

Új hagyományt teremtve, idén először a Hősök terén volt a tisztavatás. A Magyar Honvédség 109 fiatal hadnagya – ebből 14 hölgy – és 30 határőr hadnagy tett esküt augusztus 20-án. Az ünnepség előtt a Magyar Honvédség Támogató Dandár Díszzászlóalja díszelgő katonáinak bemutatójára, valamint a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekarának zenés bemutatójára is sor került. A Magyar Köztársaság Lobogójának katonai tiszteletadással történő felvonása továbbra is a Kossuth téren zajlott le…

Az ünnepségen a díszzászlóalj bevonulása után a köztársasági elnököt fogadták, majd a történelmi zászlók bevonulása és a Himnusz következett. A honvédtisztek esküjét Mészáros József, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kiválóan végzett hadnagya mondta elő. Ezt követően dr. Szekeres Imre mondott beszédet. A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy a Magyar Köztársaságnak továbbra is szüksége van jól képzett tisztekre. Szekeres Imre hozzátette: az elmúlt időszakban alapvetően megváltozott a honvédelmi filozófia, ma már büszkék lehetünk a Magyar Honvédség képességeire, arra, hogy azt szövetségeseink is elismerik. A tiszti hivatás ellátásáról azt mondta, hogy kellő elhivatottsággal és tudással kell eleget tenni ennek e szép feladatnak, a mindennapok során a csapatszellemnek és a feladat-végrehajtásnak kell ötvöződni. Az ünnepi beszédet mondó tárcavezető hangsúlyozta: Olyan korszerü, modern elemei vannak a magyar haderőnek, melyek már határainkon túl is telepíthetőek. A haderő-átalakítás következtében ma több katona szolgál a csapatoknál, mint a hivatalokban és az intézményekben. A biztonság megteremtése nemzeti ügy, ezért a honvédelem kérdésében konszenzus van a parlamenti pártok között, ez pedig nagyra értékelhető.

A határőrtisztekhez szólva elmondta, hogy a rendészeti szervek megújulását a rendőrség és a határőrség integrációja biztosítja. Beszéde végén katonaszerencsét, majd sok örömet kívánt a hivatás gyakorlásában a honvédelmi miniszter. A beszéd után az újonnan avatott tisztek közül a kijelöltek, társaik nevében koszorút helyeztek el az ismeretlen katona emlékmüvének talapzatánál.

Az idén felavatott 109 fiatal tisztből 14 katonanő. Ez azt is mutatja, hogy a Magyar Honvédség tiszti állományában egyre nagyobb és komolyabb súlyt jelent a hölgyek aránya.

Kozák Piroska (24) hadnagy híradó szakon végzett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. A fővárosi illetőségü fiatal katonatiszt a Zách utcai objektumban található MH Támogató Dandár, Harci Rendezvénybiztosító Részleg részlegvezető-helyettese lesz. Piroska számára nincs határ, szinte minden érdekli, a tanulás mellett szeret sportolni, atletizálni is.

- Örök emlék volt az egyetemen töltött időszak, soha nem bántam meg, hogy ide jelentkeztem. Ha még egyszer tehetném, akkor is ide jönnék továbbtanulni. A katonai rendezvények során a híradás biztosítása lesz a feladatköröm, hangosítással, tolmácsberendezések müködtetésével foglakozom majd. A Honvédszakszervezetről már rengeteg információt hallottam, nem gondolkodom a belépésen, a szolgálati helyemen az első tennivalóim között lesz a belépési nyilatkozat kitöltése. De nem elsősorban azért akarok Hosz-tag lenni, mert olcsóbban lehet telefonálni, könnyebben lehet lakáshoz jutni, üdülni, hanem azért, mert – szerintem – a Hosz által jobb munkahelyi légkört is meg lehet teremteni. Úgy vélem, s azt is hallom,, hogy, ha a dolgozók nem közvetítik a problémákat, akkor segíteni sem lehet. Ezen változtatni szeretnék.                         

A fentebb már említetteken – katonanők arányának  megváltozásán – kívül más is megváltozott s ezeket a változásokat kívánták a tisztavatáson bemutatni az érdeklődőknek. A fiatal tisztek eskütétele mellett sor került egy olyan légi bemutatóra, amelynek során a Magyar Honvédség szállító repülőgépei, harci helikopterei és vadászgépei egyszerre jelentek meg három nagy kötelékben megmutatva azt a technikát, tudást és képességet, amellyel a Magyar Honvédség légiereje rendelkezik.

Idén a hagyományos ünnepség keretein belül új, látványos elemmel bővült a tisztavatás: a Hősök tere fölött a Magyar Honvédség harci és szállító helikopterei és repülőgépei két alkalommal is kötelékáthúzást hajtottak végre. 500 méter magasan érkeztek Budapest légterébe a Gellért-hegy északi részénél, majd az Andrássy út felett közelítették meg a Hősök terét, miközben 150 méteres magasságra süllyedtek. Miután átrepültek a tér felett bal fordulóval emelkedtek fel, majd a Népstadion irányából a Dózsa György út felett áthúzást végeztek. A kötelékekben 3 db MI-24-es harci helikopter, 1 db AN-26 szállító repülőgép, 2 db L-39 repülőgép, 1 db AN-26 szállító repülőgép, 2 db MIG-29 vadászrepülőgép, 5 db JAS-39 Gripen vadászrepülőgép szerepelt. A helikopterek 240 km/h, a merevszárnyú repülőgépek kb. 400 km/h sebességgel közlekedtek. A fegyverzettechnikai bemutató is új volt, hiszen a Mistral rakétáktól kezdve, a páncélozott szállító harcjármüveken keresztül a tüzérségi eszközökig látható volt az a haditechnika, amellyel a Magyar Honvédség fel van szerelve.

Rossu Roland (23) közgazdász diplomát kapott az egyetemen. A fiatal hadnagy Kaposvárra kerül, az MH Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred nemzeti támogató zászlóaljánál lesz vegyes anyagszállító szakaszparancsnok. Roland a Honvédszakszervezetnek is több éve tagja, az egyetemen a Hallgatói önkormányzat mellett müködő Hallgatói Képviselet vezetője volt, a Katonadolog címü diákújságnál pedig főszerkesztőként tevékenykedett.

- Immár több mint három esztendeje képviselem hallgató-társaimat, azóta viszem tovább megoldandó ügyeiket a Honvédszakszervezet vezetése felé. Emellett én intézem a Vodafone telefon igényléseket és a szakszervezetbe történő beléptetéseket is. Nagyon sok pozitív kezdeményezése van a Honvédszakszervezetnek, mivel Kaposvárott tervezek lakást venni, ezért ezek közül elsőként a lakáslízinget szeretném igénybe venni.

A Szózat után, az ünnepség végén a térkiürítést a díszmenet, majd a történelmi zászlók és a zenekar díszelvonulása zárta.

Fotó: index.hu és a szerző

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 01. 05., 10:17
Eddig Európa számos országában irigykedve figyelték katonatársaink, hogy nálunk szakszervezet működhet. Ez a jog tényszerűleg még az európai unióban is különleges kiváltság volt, amelyet a végletekig próbáltunk megőrizni. Az alapításunk, azaz 1991 óta eltelt több mint 32 év alatt folyamatosan azon küzdöttek elődeink, hogy a civil szférában megszokott jogok illessék meg a katonákat is, vagy legalább ahhoz erősen közelítő szintet sikerüljön elérni mind az egyéni, mind a kollektív jogérvényesítés terén...
2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2023. 12. 15., 11:16
Tisztelt Tagunk! Ezúton szeretném Önt tájékoztatni, hogy a Honvédszakszervezet (HOSZ) a jogszabályi környezet változásaira reagálva, valamint a szervezet működésének folyamatos biztosítása érdekében új Alapszabályt fogadott el és hamarosan Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) néven folytatja tevékenységét.
2024-02-13 13:05:08
2024.02.14-16-ig a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet személyes ügyfélfogadása technikai okok miatt (karbantartás) szünetel. Ezúton is köszönjük elhelyezési feltételeink jobbítását a HM HIM-nek! Telefonos ügyelet a 0670-374-30-83-as telefonszámon.

  JETfly Magazin

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a rangos elismerést.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.