2023. 06. 03. szombat
Klotild
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Pénzügyi válság, bértárgyalások

Hosz  |  2008. 10. 27., 15:29

Az október 27-i LIGA elnökségi ülésen a pénzügyi válságról és az arra adható válaszokról, a soron következő bértárgyaláson követendő stratégiáról volt elsősorban szó, de szóba került a decemberben 20. születésnapját ünneplő LIGA Szakszervezetekről való méltó megemlékezés és a LIGA Tanács összehívása is. Az ülés már a LIGA új székházában, az Ajtósi Dürer sor 27/A címen zajlott, a rendezvényt Gaskó István elnök vezette, részt vett rajta Mészáros Géza elnökségi tag, szakszervezetünk elnöke is...

Gaskó István beszélt a Nemzeti Csúcsról, ahol négy bérjavaslat körvonalazódott ki:Demján Sándor csökkenteni szeretné a nominálbéreket, a munkáltatók mérsékeltebb csoportja befagyasztaná a nominálbéreket júniusig. A Kormány inflációval növelt nominálbért lát finanszírozhatónak, míg a LIGA Szakszervezetek a reálbér növelése mellett áll ki továbbra is, amely a konvergencia programból következik, amelyben az áll, hogy 2009-től növekedhetnek a reálbérek. Míg az első két javaslat teljességgel elfogadhatatlan, addig a LIGA Szakszervezeteknek is figyelembe kell természetesen vennie a pénzügyi válság hatásait. Ezért volna célszerü, ha ma az elnökség egy rugalmasabb, stratégiai döntést tudna hozni. A legfontosabb cél továbbra is az, hogy a munkahelyeket megőrizzük.

Kónya Péter a közszféra helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy nagyon nehéz helyzetben vannak, mert hiába minden megállapodás, a kormány úgy tünik nem tervezi teljesíteni ígéretét, miszerint 2009-től reálbér növekedés lesz a közszférában. A különböző juttatásokat be kellene építeni ahhoz az alapbérbe, hogy egy minimális reálbér emelkedés történjen. Az elmúlt két évben a 13. havi bért havi részletekben fizette ki a kormány, amit most ismét decemberi, egyszeri kifizetéssé kíván változtatni. Miután emellett nem várható a bérek növelése, ez gyakorlatilag egy havi 8,3%-os bércsökkenést jelentene. Amennyiben a kormány nem változtat bérpolitikáján, félő, hogy nem születik megegyezés 2009-re.Kónya Péter a pénzügyi válsággal kapcsolatban elmondta: a megoldásához perifériásan csatlakozó, régi követeléseinket most lehetne érvényesíteni, amelyekkel egyúttal az államháztartási hiányt is lehetne csökkenteni. Ilyen például a közbeszerzési eljárások munkavállalói oldali felügyelete, az országgyülés létszámának csökkentése és a képviselők adómentes juttatásainak újraszabályozása. Ezek olyan megoldások lennének, amelyek úgy érnék el a hiánycsökkentési célt, hogy nem a munkavállalókat sarcolnák meg újra és újra.

A pénzügyi válságra reagálva a LIGA Szakszervezetek kész a válság mélységéhez mért kompromisszumokra. Ezért a kompromisszumért cserébe a LIGA Szakszervezetek szeretné megerősíteni a munkavállalói és érdekvédelmi jogokat – melyek pénzbe nem kerülnek. A minimálbérnél és az átlagos bérajánlásnál is hajlandó engedményeket tenni, úgy, hogy a verseny és közszférában azonos elvek érvényesüljenek. A LIGA Szakszervezetek elsődleges prioritása a foglalkoztatottság legalább jelenlegi szintjének megőrzése. Továbbra is harcolni kíván a fekete gazdaság és a korrupció ellen. Javasolja továbbá az állam méretének csökkentését, mint a forráshiány csökkentésének eszközét. Itt a LIGA Szakszervezetek elsősorban a (országgyülési és önkormányzati) képviselők számának csökkentésére, a pártfinanszírozás tisztázására, a parlamenti képviselők adómentes juttatásainak megszüntetésére gondol. Gaskó István javasolta, hogy a LIGA Szakszervezetek kezdeményezzen tárgyalásokat a nagy munkaadói szervezetekkel az OÉT-en kívül is, illetve a multinacionális cégek szövetségeivel.  Következő napirendi pontként az elnökségi ügyrend változtatását tárgyalta az elnökség, majd az előterjesztett két változat közül a „B” változatot fogadta el, és javasolta a LIGA Tanács elé terjesztésre. Az ügyrend változtatása elsősorban a korral való haladást és a gyorsabb reagálást szolgálja, hiszen lehetőséget ad a nem személyes jelenléttel történő döntéshozatalra.

Az elnökség határozatot hozott a következő LIGA Tanács időpontjáról, illetve a 20 éves ünnepségről a következők szerint:

November 27-28-án konferenciát tart a LIGA Szakszervezetek, amelyen 20 éves fennállását is LIGA Tanács ülés keretében ünnepli.  

December 16-án, 10-14 óra között ünnepélyes, nemzetközi megemlékezést tart a LIGA Szakszervezetek, fennállásának 20. évfordulója alkalmából.

 

Fiedler Péter - Szita Róbert

Bővebb információk: www.liganet.hu 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.