szechenyi-terv-plusz
2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Mészáros Géza: Nemcsak munkahelynek kell tekinteni a Magyar Honvédséget

Hosz  |  2009. 04. 07., 10:45

A Honvédszakszervezet katonanői szekciója – április 7-i – választmányi ülésén, a regisztráció, majd Hornyák Erika szekcióelnök megnyitója után a szakszervezetünk elnökségének tájékoztatója hangzott el. Mészáros Géza elnök az aktualitások között elsőként a 2008 végén megkötött bérmegállapodás idei hatásairól beszélt. Mint mondta, ebben a gazdasági helyzetben nem lehet az illetményeket emelni, ezért a béren kívüli juttatások, mint például az üdülési csekk és a ruházati illetmény kérdésköre került a bértárgyalások középpontjába. Szakszervezetünk vezetője azt is kérte, hogy ne csak munkahelynek tekintsék a katonanők a Magyar Honvédséget. A szekció Szűcs Andrea személyében új elnököt választott.. 

Szakszervezetünk elnöke beszélt részletesen is beszélt a szerződéses katonák komfortérzetéről, majd ezzel kapcsolatban az egyes állománykategóriák közötti, juttatásbeli különbségekről, de azokról a beosztásokról is szólt, ahol a katonanők bizony sokkal jobb minőségü, eredményesebb munkára képesek, mint a férfi kollégák. A lakhatási támogatásról szólva elmondta, hogy a szerződéses állománynak kínált lehetőségeket közelíteni kell a hivatásos állomány járandóságai irányába.

A szakközépiskolai tanulmányi idő szolgálati időbe történő beszámítása kapcsán kialakított HM állásponttal kapcsolatban elhangzott, hogy az eljárás törvényes, de méltánytalan. Ezért a Hosz a közeli jövőben mindent elkövet annak érdekében, hogy a rendőrökhöz és más rendvédelmi dolgozókhoz hasonlóan a katonák is érvényesíthessék szolgálati idejüket.

A szövetségi kapcsolatokról szólva az Euromil, a Liga és az FRDÉSZ tömörülésekben betöltött szerepünket is hangsúlyozta.

Mészáros Géza az MSZOSZ által szervezett, többek között kiemelt partnerünk, a Hodosz részvételével lebonyolítandó április 18-i és a Liga Szakszervezetek által május elsejére szervezett demonstrációk előkészületeiről is információkat adott. Azt kérte, hogy a május elsejei tiltakozáson minél nagyobb létszámban vegyenek részt a katonanők is.

A tájékoztató utáni fórumon elsősorban a közszférában tervezett 4 napos munkahétről, az illetményfolyósítás esetleges ellehetetlenüléséről, a 60%-os táppénzről, a ruházat minőségéről, illetve az ezzel kapcsolatos anomáliákról érdeklődtek. A Győrből érkező egyik rajparancsnok kijelentette, hogy a romló minőségü ruházatra költi a katona a nem kevés illetményét, ugyanakkor a lövészeten sok esetben a sisak a legnagyobb ellenség. A felmerült problémákra Mészáros Géza elnök és Szincsák Gyula alelnök válaszolt.

Ezt követően a szekcióelnökség tisztújítása zajlott le. Az új szekcióelnök Szücs Andrea lett, alelnökké Sipos Adélt, elnökségi tagokká Lengyel Andreát, Kovács Andreát, Havanyec Anitát, Kahóczkai Krisztinát és Túri Viktóriát választották.  Az ülés végén még az SZMSZ módosításával is foglalkoztak.

A beszélgetést április 8-án, az esélyegyenlőséggel, az egyenlő bánásmóddal, így a katonanők gondjaival foglalkozó konfrencián folytatják. A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán rendezendő eseményen ismert szakértők részvételével tárgyalnak az aktuális témákról.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025. 01. 24., 10:40
Hétfőtől indul a Tik Tok oldalunk. Egy fiatal kollegina fog titeket információkkal ellátni ezen a csatornán keresztül a Honvéd Érdekképviseleti Szervezettel kapcsolatban. Mi úgy hívjuk őt Hészes Betti. Fogadjátok sok szeretettel tőle az infókat.
2024. 12. 10., 12:57
Tisztelt Tagtársunk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GINOP _ PLUSZ 3.2.3-24 „Szociális partnerek kapacitásépítésének támogatása”című pályázat keretében a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet 57.663.449 Ft pályázati forrást nyert el...
2024. 03. 01., 12:35
Örömmel tájékoztatjuk önöket, hogy 2024. július 1-től a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet minden egészségpénztári tagsággal rendelkező tagjának rendszeres támogatást biztosít.
2024. 07. 25., 13:35
A Magyar Közlöny 2024. évi 69. számában 2024. június 28-án kihirdetésre került a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet (Hjkr.)

  JETfly Magazin

Az Emirates légitársaság egy évvel ezelőtt indította el az akadálymentes és inkluzív légiközlekedési programjának újabb fejezetét, amely az autizmussal élő gyermekek és szüleik utazását hivatott segíteni. Egy évvel az első sikeres „próbarepülés” után a program immár 17 városban érhető el, köztük Budapesten is, lehetőséget teremtve az autizmusban érintett gyermekek és családjaik számára, hogy előzetesen megismerjék a repülőtéren történő utazási folyamatot.

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.