Végső búcsú Borka Istvántól

A gyásszertartás megkezdése előtt Borka István ravatalánál díszőrséget álltak, a volt és jelenlegi bajtársak, a Honvédszakszervezet egykori és jelenlegi vezető tisztségviselői. A Himnusz hangjai után, a kelet-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság nevében Pónya Szabolcs alezredes elevenítette fel egykori főtitkárunk tevékeny életpályáját. Az alábbiakban ezt a beszédet olvashatják.

Tisztelt Gyászoló Család!   Bánatban osztozó Rokonok, Barátok, Ismerősök!

                                              Tisztelt Katonatársak!

Mélyen megrendülve és szomorú szívvel vesszük körül Borka István nyugállományú alezredes úr ravatalát. Eljöttünk ide, hogy csendes főhajtással, együtt érző részvéttel, a kegyelet virágaival adjuk meg a végtisztességet volt katonatársunknak.

A születés, és az elmúlás a természet örök, mindannyiunkra egyaránt érvényes törvénye. Tudjuk, hogy ami keletkezett, az elmúlik egyszer. Az ember megszületik, él és virul, majd meghal. Életünk a bölcső és a koporsó között zajlik. Az élettől való megválás mindig megrendítő, de különösen akkor, ha fiatalon, és hirtelen, egy drága társtól, egy édesapától, nagyapától, egy kedves rokontól-baráttól, egy régi társunktól kell megválnunk, mint amilyen Borka István nyugállományú alezredes úr volt.

Fájdalmas kötelességemnek teszek eleget, amikor a gyászoló család, a rokonok, pályatársak, barátok, és a Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság nevében elköszönök drága halottunktól, és katonai tiszteletadással adózunk volt társunk emlékének.

Tisztelt Gyászolók!      

Most, a végtisztesség megadásának szomorú perceiben, tisztelettel hajtunk fejet egy tevékeny, és tartalmas, de küzdelmes, és nem mindig rózsákkal övezett életpálya előtt. Engedjék meg nekem, hogy elhunytunk katonai pályafutásáról felvillantsak néhány pillanatot, és felidézzem életének néhány emlékét, a hosszú és kemény munkában, a meghitt családi körben eltöltött időt, mely már soha, soha többé nem ismétlődhet meg.

Borka István nyugállományú alezredes úr 1956. október 05-én született Mohácson. Az általános, és a középiskola elvégzését követően, a katonai hivatást választotta, és felvételt nyert a Kossuth Lajos Katonai Főiskola harckocsizó szakára. 1975. július 31-én bújt „angyalbörbe”, és négyévi eredményes tanulás után, 1979. augusztus 20-án avatták hadnaggyá.

Első tiszti beosztásába – mint harckocsi szakaszparancsnok - a 26. gépesített lövészezredhez került Lentibe, majd három hónap után áthelyezték Nagyatádra, a 69. Harckocsi ezredhez. Itt előbb harckocsi századparancsnoki beosztást látott el két és fél évig, majd egy 7 hónapos politikai munkás tanfolyam elvégzése után, ezred KISZ titkári, majd ezred instruktori beosztásokat látott el két-két évig. 1986 júniusában áthelyezték Tatára a 25. harckocsi ezredhez, zászlóaljparancsnok politikai helyettesi beosztásba. 1988 novemberében Rétságra került a 31. Harckocsi Dandárhoz, ahol előbb, mint dandár közvetlenek politikai helyettesként, majd személyügyi alosztályvezetőként szolgált 1994 októberéig.

Ezt követően Tápiószecsőn, kollégiumi nevelő főtiszti beosztást látott el másfél évig, a Fegyverzettechnikai Szakközépiskolában.

1996. jelentős fordulópont volt az életében. Február 01-én MH rendelkezési állományba (személyi tartalék) helyezték, és a Honvéd Szakszervezethez került választott tisztségviselőnek. Az itt eltöltött hét és fél év meghatározó volt számára. Maradandót alkotott a szakszervezeti munkában, és közben „kommunikáció szakos bölcsész” egyetemi diplomát szerzett. Hivatásos katonai szolgálata utolsó másfél évére – mint rendelkezési állományban lévőt - a HM Humánpolitikai Főosztályára vezényelték, majd 2005. december elsejei hatállyal, csoportos létszámcsökkentés következtében, szolgálati nyugállományba helyezték. 

Borka István nyugállományú alezredes úr munkáját minden beosztásában nagy szorgalommal, rendkívüli szakmai hozzáértéssel, és lelkiismeretesen végezte. Kiemelkedő katonai tevékenységének eredményességét jól példázza, hogy számos elismerésben, és kitüntetésben részesült. Alezredessé 2001. január elsején lépett.

Borka alezredes úr nyugállományba vonulását követően is igyekezett aktív maradni. Többet munkahelyen már nem dolgozott, szeretett családjának élt.  Imádott fotózni, a múló pillanatot megörökíteni, a családdal kirándulni, felfedezni a világot, a természet apró csodáit. Kedvelte a könyveket, az olvasást, folyamatosan bővítette ismereteit. Tele volt még tervekkel, amelyek már csak tervek maradhattak. Drága Halottunk békés nyugdíjas éveit megzavarta egy alattomos kór, mely váratlanul és orvul támadott, és mint oly sokszor, ismét az ember veszített! A mindennél, és mindenkinél erősebb természeti törvény - az elmúlás - erősebb volt, és egy szerető szív hirtelen megszünt dobogni!

Drága Halottunk!     Búcsúznunk kell!    

Utad a végállomásához érkezett, a kegyetlen betegség hirtelen elragadott közülünk. Szomorúan állunk most ravatalod előtt, a végső búcsú perceiben. Itt vagyunk, hogy mély fájdalommal, és nagy tisztelettel elköszönjünk tőled.

- Fájó szívvel, könnyezve búcsúzik: szeretett feleséged Margó, akit csak anyának szólítottál; gyermekeid: Virág, Galina és Gergő; valamint édesanyád.

  - Könnyes szemekkel búcsúzi: Tomi, és a rokonság.

  - Csendes főhajtással búcsúznak: a barátok, a jó ismerősök,   - utolsó üdvözlettel búcsúznak, a volt kollégák, bajtársak.            

  - Végezetül tisztelettel búcsúzom én is a Hadkiegészítő Parancsnokság, a katonatársak nevében. 

„Elhull a virág, eliramlik az élet.”

                      Alezredes Úr!      Becsülettel szolgáltál!     Nyugodj Békében!

Ezt követően - gyászzene kísérete alatt - a gyászoló család, a hozzátartozók, az egykori kollégák, a Honvédszakszervezet tisztségviselői átvonultak a sírhoz, ahol Sörös István, egykori alapító tag, a szakszervezet Nyugállományú Tagozatának elnöke méltatta Borka István katonai pályafutását, illetve a szeretett szakszervezet iránti elkötelezettségét. Most ezt az emlékező beszédet olvashatják...

„Tisztelt Gyászoló család, rokonok, barátok, ismerősök!

Elkísértük utolsó útjára Borka István-t, a Katonák Érdekvédelmi Szövetségének alapító tagját, a Rétsági Honvédegylet Elnökét, a Honvédszakszervezet újságjának, az Egységnek Alapító Főszerkesztőjét.

Kedves Pista Barátom!

Amikor néhány nappal ezelőtt Felipe Massat az ÁEK-be szállították és a világsajtó ott nyüzsgött a kapuban nekem TE jutottál eszembe. Te, aki akkor már hónapok óta nem hagyhatta el a kórházat. Arra gondoltam, ha visszajövök vidékről, csütörtökön meglátogatlak. Azután szerdán kaptam a hírt, hogy abbahagytad a küzdelmet. Pedig nagy küzdő voltál. Amiben hittél, azért harcoltál. Amikor mint volt elnök elköszöntem a választmánytól azt mondtam, a jelenlegi vezetésből két emberről biztosan tudom, hogy számukra első a szakszervezet. Az egyik Te voltál. Egyike azoknak akik vállalni merték a kockázatot, kiállni bajtársaik érdekeiért, létrehozni, müködtetni egy olyan szervezetet, amely még létéért küzdött és ez a csatlakozás csak önkéntes munkát, sokszor meg nem értést és a létszámcsökkentések időszakában komoly egzisztenciális kockázatot jelentett. Nálad is hajszálon múlt, hogy három gyerekkel, akkor még nyugdíj nélkül nem kerültél utcára.

A Honvédszakszervezet megalakításából, bővítéséből makacs elszántsággal vetted ki a részed. Értékes kezdeményezéseid javaslataid voltak. Miután Rétságról Tápiószecsőre kerültél, ott is megalakult a szakszervezeti csoport és az sem véletlen, hogy éppen a Te szolgálati helyet adott otthont annak a kongresszusnak, ahol a Katonák Érdekvédelmi Szövetsége átalakult honvédszakszervezetté. Katonaársaid bizalmát tükrözte, hogy alelnökké, majd az egyik alelnöki funkció megszünésekor főtitkárrá választottak.

Az Egység ujságnak gyakorlatilag mindenese voltál. Nemcsak alapítója, hanem írója, szerkesztője, de te vitted a nyomdába, Te hoztad vissza a kész anyagot, de a postázás is a Te válladat nyomta.

Részt vettél a Nyugdíjpénztár szervezésében, majd az egészségpénztár alapításában is.

Mindig volt ötleted, javaslatod, és azért nyíltan őszintén kiálltál. Néhányan emiatt nem értettek veled egyet, nem vették észre nem rájuk, hanem értük haragszol.  

Borka István egész életútja azt bizonyítja, hogy érdemes nemes célokért küzdeni, az élet nehézségei viharai között is emelt fővel, egyenes derékkal járni, kiállni másokért. Fájdalmunkra némi vigaszt jelent, hogy még éltében láthatta munkája, küzdelmes élete nem volt hiába való. Az a szervezet, amelyet vele együtt maroknyian alapítottunk, megerősödött és ma már kiemelkedő szervezettséggel, az ország határain túlnyúló elismertséggel küzd a katonák, érdekeinek védelméért.

Búcsúznak tőled a Katonák, a Hosz elnöksége, a szakszervezet dolgozói, munkatársaid.

Ha igaz, hogy az ember addig él, amíg emlékeznek rá, Te nagyon sokáig közöttünk maradsz! Emléked, és neved őrzi a szakszervezetért emléktábla a Hosz tanácstermében, az egység ujság logója, és a mi emlékezetünk.

Nyugodj békében!

A díszsortüz szívbe markoló hangjai után a megjelentek részvétüket nyilvánították a gyászoló családnak és elhelyezték a megemlékezés koszorúit és virágcsokrait. A Honvédszakszervezet nevében Mészáros Géza elnök, dr. Heiling Ottó és Szincsák Gyula alelnökök, valamint dr. Ujfaludi Zoltán főtitkár helyezett el koszorút. Az Egység újság alapító főszerkesztőjének sírjánál - a szakszervezeti lap nevében - Szita Róbert és Kiséri-Nagy Ferenc koszorúzott és rótta le kegyeletét.  

A gyászszertartást követően a családtagok és a volt kollégák - Mészáros Géza Hosz elnök méltató szavai után - baráti beszélgetésen emlékeztek Borka Istvánra.

Emlékeztetőül: Borka István hosszan tartó súlyos betegség után életének 53. esztendejében hunyt el. Szakszervezetünk alapító tagja 1991-2003 között elnökségi tagként, ügyvivőként, alelnökként, majd a Hosz első főtitkáraként a legaktívabb szakszervezeti tisztségviselők közé tartozott, ő alapította az immár XVIII. évfolyamát jegyző Egység újságot is. Emlékét kegyelettel megőrízzük!