A ’80-as évek legelején Devecseren dolgoztam erdészként két évig. Ismerem a várost, nekem megrázóbb volt látni pusztulását, mint annak, aki most járt ott először. Megdöbbentő a látvány, nem igazából adják vissza a tudósítások a pusztulás mértékét. Szűcs Andreával, a „Radar” alapszervezet vezetőjével látogattuk meg a kárelhárításon dolgozó katonákat. A helyszínen mozgó gépek és emberek sokasága mutatja a heroikus védekezést, kármentést. Próbáltunk apró örömet szerezni, ezért csokoládét vittünk a katasztrófa felszámolásában dolgozó katonáknak, amit örömmel fogadtak, bár az MH 54. Légtérellenőrző ezred logisztikai biztosítása hibátlanul működik...
Október 18-án a tatai Lövészdandár és a győri Légvédelmi rakétaezred biztosított 50-50 fő munkaerőt, valamint a székesfehérvári Vegyivédelmi zászlóalj katonái 28 fővel mentesítési feladatokat hajtottak végre.
Katonáink a házak udvaráról gyüjtötték össze az iszappal borított „lim-lomot”, előkészítve a terepet a buldózereknek, amelyek a talaj felső rétegét fogják eltávolítani.
Érzéseimből annyit tudok megosztani az olvasóval, hogy jelenleg én nem látom a végét…