2023. 09. 26. kedd
Jusztina, Pál
: 390 Ft   : 367 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Rendkívüli OKÉT ülés: fontos bejelentés a különadóról

Hosz  |  2010. 11. 08., 13:12

Szakszervezetünk alelnöke, dr. Mészáros Melinda képviselt bennünket azon a november 8-i rendkívüli Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) ülésen, melyen elhangzott, hogy a nagy összegű végkielégítésekre kivetett 98 százalékos adót nem vetnék ki a nyugdíjba vonulók járandóságára, a munkavállalók a 3,5 millió forint fölött fizetnék azt, és nem számítana bele a szabadságmegváltás. Történelmi és példaértékű volt az egyeztetés, hiszen Lázár János személyében a Fidesz frakcióvezetője volt az első, aki egyéni képviselői módosító javaslatáról tájékoztatást adott az érintett érdekképviseleteknek. A módosító javaslat szerint a rendelkezés a 2005-ös adóévre visszamenően lenne hatályos...

A 98 százalékos adóról szóló javaslat szerencsére óriási társadalmi vitát váltott ki – mondta az OKÉT ülésén Lázár János hétfőn. Az újonnan beterjesztendő törvénymódosításról elmondta: annak célja változatlanul a horribilis lelépési összegek megakadályozása a közszférában. A szakszervezetekkel lefolytatott konzultáció nyomán azonban több változtatásra tesz javaslatot – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.A szakszervezetekkel történt egyeztetést követően Lázár János bejelentette, hogy módosítja eredeti előterjesztését és a különadó nem vonatkozik majd a nyugállományba vonulók juttatásaira. A közszféra azon munkavállalóinak, akik nem nyugállományba vonulnak, de munkaviszonyuk megszünik, a jogviszony megszünéséért járó juttatásait 3,5 millió forint felett – kivéve a szabadság megváltásáért járó összeget – 98%-os adó terheli. Az állami és önkormányzati vezetőknél ez az összeghatár 2 millió forint lesz és beleszámít a szabadság megváltás is. A törvény valószínüleg- több parlamenti frakció támogatását élvezve – 2005-ig visszamenőleges hatályú lesz.

A frakcióvezető szerint végig kell gondolni az állami cégek bérrendszerét, s erről még a törvényjavaslat végszavazása előtt kész konzultálni. Itt ugyanis gyakran a versenyszférához közeli fizetések vannak – mondta. A törvényben orvosolni kívánják a közszférából kiszervezett cégek alkalmazottainak sérelmét, a megszünt közalkalmazotti státus elvesztése miatti juttatásokat.

Az OKÉT munkavállalói oldalának ügyvivője a tárgyaláson elmondta: az oldal üdvözli, hogy a nyugdíjba vonulók kikerültek a törvény hatálya alól, ugyanakkor a törvény visszamenőlegességét az oldal egyöntetüen elutasítja, az összeghatár meghúzása pedig diszkriminációs szempontból, továbbra is alkotmányossági aggályokat vet fel.

A szakszervezetek szerint az Alkotmánybíróság döntése egyértelmü, ezért a módosított szöveget is törvénytelennek, megbélyegzőnek és diszkriminatívnak tartják. Az önkormányzati érdekképviseletek alapjában támogatják a módosítást, de az alkotmányosság ügyében nekik is vannak kétségeik.

Kónya Péter elnök az FRDÉSZ képviseletében kifejtette, hogy a felmentési időre vonatkozó juttatások megadóztatása a fegyveres rendvédelmi területen visszás lehet, mert azoknál, akiknek egészségügyi okok miatt szünik meg a munkaviszonya a teljes felmentési időre mentesíteni kell a munkavégzés alól és így könnyen lehet, hogy juttatásaik meghaladják a 3,5 millió forintos összeghatárt. Márpedig a jogalkotó szándéka az, hogy a kimagaslóan magas – jogos felháborodást keltett- végkielégítéseket sújtsák különadóval nem pedig a tisztességes munkával megszolgált juttatásokat.

Lázár János az alkotmányosság kapcsán azt mondta: tiszteletben tartja az Ab döntését, de eszerint ki lehet fizetni százmilliós végkielégítést, ami zavarja az embereket. Ezt az ellentmondást pedig a jogalkotónak kell feloldania, akár az alkotmány módosításával is – közölte Lázár János. A frakcióvezető azt is elmondta, hogy megfontolja a szakszervezetek azon kérését, hogy a törvényjavaslatról az Országos Érdekegyeztető Tanácsban is tárgyaljanak.Lázár János az ülés végén azt is bejelentette, hogy Schmitt Pál köztársasági elnököt még hétfő délelőtt személyesen tájékoztatja a törvényjavaslatról és az alkotmányban végrehajtandó módosításról.

A kormányváltást követő első hivatalos OKÉT ülésre egyébként még ezen a héten, november 11-én, csütörtökön kerül majd sor. Napirenden a 2011-es költségvetés és a bérek, illetmények helyzete szerepel majd.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023-08-28 10:30:20
A V4 tagországok az EUROMIL képviselőivel kiegészülve idén Szlovákiában tartják soron következő éves szakmai konferenciájukat
2023-08-28 09:44:54
Szeptember 02-án következő állomásához ér a 175. éves a Magyar Honvédség programsorozatunk. Ezen a napon kerül megtartásra az Úri Libaterelő túra, ahol a Hosz tagokat és a katonai nevezőket az alaklomhoz illő ajándékkal lepjük meg.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők

  JETfly Magazin

A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága az utazási kereslet növekedése és szélestörzsű flottájának bővítése miatt tapasztalt pilótákat toboroz Magyarországról is.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.