Az egészségügy helyzete mindenki számára ismert. Nincs elég gyógyszer, nincs elég orvos, nincs elég ápoló. Nincs, nincs, nincs, és ennek mindenki érzi a súlyát. Elég volt az érdektelenségi képviselőinkből, akik kényelmes bőrfotelből asszisztáltak a magyar egészségügy leépüléséhez. Mi azt mondjuk, most volt elég! Május 12-én, az Ápolók Nemzetközi Napján folytatódott a közszféra összefogása! Arra kértünk minden, a közszférában dolgozó munkavállalót, hogy csatlakozzon hozzánk és jelenlétével fejezze ki: egyszer s mindenkorra, elég volt a minket sújtó intézkedésekből! Május 12 bizonyíték volt arra, hogy nem engedjük sem most, sem a jövőben, hogy az állami szektor különböző szereplőit egymás ellen fordítsák! Ahogy most, úgy a jövőben is kiállunk egymásért, egymás mellett, értetek...
Ezen a napon emlékeznek Florence Nightingale brit ápolónő születésnapjára, aki a krimi háborúban önkéntes ápolónőket toborzott, megmentve sok katona életét. Emellett ápolónőképzőt is szervezett.
A tiltakozó demonstrációt egyébként a Kossuth téren tartották. Kalász Krisztina és Kis Erika ápolónő megelégelve az egészségügyben uralkodó helyzetet és a középkádereket sújtó alacsony béreket, valamint az ágazati szakszervezet tétlenségét tiltakozó demonstrációt szervezett.
A május 12-i eseményen szenvedélyes felszólalásokban követelték jobb megbecsülést és legalább 90% béremelést. A tiltakozókhoz szolidaritásból csatlakoztak a büntetés-végrehajtás, valamint a tüzoltók szakszervezeti aktivistái, mellettük Kónya Péter FRDÉSZ elnök is jelen volt.
A demonstráció végén a felolvasott petíciójukat átadták a szaktárca képviselőjének.