2023. 06. 05. hétfő
Fatime
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kongresszus előtt: Közösen, majd külön-külön

Hosz  |  2012. 11. 19., 15:26

Folytatódott a kongresszust megelőző képviseleti értekezletek sorozata. A légierő haderőnem múlt heti megbeszélése után - november 19-én - a közigazgatási és a logisztikai képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők üléseztek. Miután közösen meghallgatták a vezető tisztségviselők aktuális tájékoztatóját, külön-külön is egyeztettek a kongresszus napirendi témáiról. Az értekezleteket Gáspár Tamásné és Mészáros Mária vezette le, a szervező munkát Lippai Csaba érdekvédelmi szakértő vállalta fel...    

Már kora reggel megérkeztek a javarészt budapesti, illetve Budapest környéki szervezeteknél dolgozó tisztségviselők. A szervezés és a lebonyolítás rövid pontosítása után a két képviseletvezető köszöntötte és nyitotta meg a rendezvényt, ezt követően pedig a vezető tisztségviselők tartottak aktuális tájékoztatót.

Czövek János elnök a november 27-i kongresszus előkészületeit, majd az új Alapszabály megalkotásával kapcsolatos tevékenységet, valamint a tisztségviselő-választást állította rövid beszédének középpontjába. Az elnök megfogalmazta, hogy olyan elnököt kell választani az Etikai Bizottság élére, illetve a három ügyvivői pozícióba, aki(k)ben mindegyik haderőnem képviselői megbíznak.

Ezt követően Bazsik István alelnök az új Hjt. megalkotásáról, a törvény-tervezet közigazgatási köröztetés utáni helyzetéről, illetve a módosítások részleteiről tájékoztatott.

Rosszabbul senki nem fog járni - összegezte tapasztalatait az alelnök. Miután a bértárgyalások és az év végi kifizetések lehetőségéről is beszélt, a Liga Szakszervezetekhez történő csatlakozás utáni Liga - Hosz kapcsolatról, valamint a Liga testületeiben történő jövőbeni munkáról is részletesen tájékoztatott.  Az alelnök szót ejtett még a szövetségi kapcsolatokról, és a szakszervezeti kommunikáció fontosságáról is.Szendrei Zoltán alelnök a taglétszám alakulásáról, illetve a katonai alakulatoknál történő aktív szakszervezeti jelenlét fontosságáról beszélt. Ezzel kapcsolatban külön felkérte mindkét képviseletet, hogy szervezze meg saját alapszervezeteinél az ilyen tájékoztatókat, majd bejelentette, hogy december 3-án, a HM II-ben (az étkezede előtt) kihelyezett jogsegélyszolgálattal már kezdetét is veszi ez a sorozat.

Az alelnök arról is kiemelten szólt, hogy mennyire fontos lenne a katonai hivatás presztízsének emelése, hogy az egyenruhások visszakapják munkájuk becsületét, hogy újra büszkék lehessenek hivatásukra a katonák. Ehhez pedig elengedhetetlenül fontos volna, hogy 2013-ban minimum az inflációval megegyező illetményemelésben részesüljünk - tette hozzá Szendrei Zoltán. Ezt követően a két képviselet külön-külön is megtárgyalta az előírt napirendi témákat. Miután a Jelölő Bizottságban (JB) dolgozó Ferenczi Attila tájékoztatott a JB-hez eddig beérkezett személyi javaslatokról, Mészáros Mária vezetésével a logisztikai képviselet tagjai az Ellenőrző és az Etikai Bizottságba javasolt tagok személyéről egyeztettek.

A képviselet tárgyalt még a december 5-6-i, Balatonkenesén lebonyolítandó továbbképzésről és az évzáró elnökségi ülés napiredi témáiról is.

A közigazgatási képviselet szintén megtárgyalta a JB-hez beérkezett javaslatokat. Horváth Béla JB tag tájékoztatója után Gáspár Tamásné vezetésével folytattak megbeszélést a potenciális jelöltekről és az új Alapszabály leglényegesebb változásairól.

November 20-án a szárazföldi képviselet értekezletével fejeződik be a képviseleti ülések sorozata.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.