2024. 02. 26. hétfő
Edina
: 389 Ft   : 359 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kiváncsian várjuk a HM újabb bérajánlatát!

Hosz  |  2013. 02. 05., 15:27

A munkáltató által megfogalmazott jelenlegi bérajánlat elfogadhatatlan - fogalmazták meg elnökségünk tagjai február 5-én. A bértárgyalásokon történtek mellett az ülésen szó volt még a miniszteri feladatszabó vezetői értekezleten elhangzottakról, az Egység 2002 Kft. beszámolójáról, valamint az első féléves rendezvényeinkről is. A döntéshozó fórumot szakszervezetünk elnöke vezette...

Az elnök köszöntő szavai után a napirendi témákat fogadta el az elnökség, majd a vezető tisztségviselők aktuális tájékoztatója hangzott el. Czövek János elnök elöljáróban a miniszterelnöknek küldött magánlevél tartalmáról tájékoztatta a döntéshozókat, majd a miniszteri feladatszabó és évértékelő vezetői értekezleten elhangzottakat idézte fel. Erről már részletesen is olvashattak honlapunkon. http://www.hsz.hu/rovatok/akt/hendecs0131/

Szakszervezetünk elnöke a vezérkar-főnök feladatszabásáról is beszámolt a megjelenteknek. Benkő vezérezredes beszéde során elismerte és fontosnak nevezte az alacsonyabb illetménykategóriákba tartozó szerződéses legénységi és altiszti állomány segélyezésének szükségességét. A vezérkar-főnök a missziós feladatokról és a Honvéd Kórházzal összefüggő történésekről is informálta a vezetői értekezleten megjelenteket – tette hozzá a Hosz elnöke.Czövek János a jogsegélyszolgálat strukturális változásairól is informálta az elnökség tagjait. Erről bővebben is olvashatnak, ha a http://www.hsz.hu/rovatok/akt/strukturajogi0204/ linkre kattintanak.

A Hosz elnöke azt kérte, hogy az alapszervezetek és csoportok, illetve az egyéni tagok a jog@hsz.hu e-mail címre küldjék meg magán és hivatali problémáikkal összefüggő kérdéseiket. Az elnök a Signal és a Hosz között megkötött, a tagság életbiztosítására vonatkozó szerződésről http://www.hsz.hu/rovatok/akt/sig0201/ is említést tett. A szükséges nyomtatványok már megtalálhatók weblapunk ,,Nyomtatványok" rovatában.

Ezt követően a Liga múlt havi rendezvényeiről, a Liga Tanács legutóbbi üléséről, illetve a szakszervezeti szövetség közszolgálati szakszervezeteinek együttmüködéséről, a PDSZ sztrájkbizottságának támogatásáról, valamint az OKÉT követeléseiről Bazsik István alelnök tájékoztatott. A Fiatalok Ligája legutóbbi küldöttgyüléséről pedig Szijártó Zsolt, a szerződéses szekció elnöke adott hasznos tudnivalókat. Az elnök még a leltározási feladatok időarányos lefolyásáról, a február 1-jén kiadott ügyviteli, ügykezelési intézkedésről, majd a nyelvtanfolyamok szervezési kérdéseiről is tájékoztatott.

A napirendi téma végén Szendrei Zoltán alelnök a tagdíjakból származó bevételekről, valamint a hoszos e-mail címek adatvédelmi szabályoknak megfelelő kezeléséről beszélt.

Ezt követően Zollai Zita pártoló tagi felvételről döntött az elnökség.

A harmadik napirendi téma során Pach Dániel, a Rendészeti Védegylet elnökének tájékoztatója hangzott el.

A téma során a Belügyminisztérium égisze alá tartozó szakszervezetek aktuális ügyeit tekintette át a meghívott előadó. Pach Dániel hasznos tapasztalatokat osztott meg a Liga Hon- és Rendvédelmi Szövetsége, valamint a Fiatalok Ligája müködésével kapcsolatban is. A tájékoztatót követően kérdésekre válaszolt a szakszervezeti vezető.

A 2013. évi bértárgyalásokról szóló tájékoztató során Czövek János elnök két fontos momentumot emelt ki: nincs fedezet a 2013. évi illetmények emelésére, illetve, hogy a béren kívüli juttatások összege nem haladhatja meg a bruttó 200 ezer forintot. A Hosz által felvázolt és a bértárgyalásokon képviselt - a jelenlegi helyzetet némileg javító - alternativák között a dologi költségeket, a ruházati ellátást, illetve a segélyezést említette meg az elnök. Ezt követően a bértárgyalások eddigi két fordulója során elhangzottakat idézte fel – erről egyébként honlapunkon megjelent cikkek http://www.hsz.hu/rovatok/akt/berek0124/ bővebben is tudósítanak.

Az a véleményünk, hogy nem szabad a Hosz-nak megmagyarázni a parlament által elfogadott költségvetési törvény bennünket sújtó részleteit, és nem is értjük, miért várják el ezt tőlünk – mondta el Bazsik István. Szendrei Zoltán alelnök pedig arról informálta a megjelenteket, hogy konkrétan mi tartozik a béren kívüli juttatások körébe.

Bazsik István alelnök a bértárgyalásokon képviselendő álláspontunkat fogalmazta meg: ragaszkodjunk eredeti céljainkhoz, vagyis az illetményemeléshez és a béren kívüli juttatások emeléséről beszéljünk, illetve tárgyaljunk. Várjuk a tárca új ajánlatát - zárta gondolatait az alelnök.

Ezt követően Bálint Ákos, Bácskai István és Sörös István is megfogalmazta, hogy a HM jelenlegi bérajánlata elfogadhatatlan. A HM és a szakszervezetek közötti egyeztetések február 8-án folytatódnak.  

 

Az Egység 2002 Kft. tájékoztatója során Bódis Sándor elmondta: a 2012-es esztendőt érintő valamennyi előleggel a Kft. elszámolt. Az üdülők tekintetében minimális veszteséggel zárt Alsóörs és Hajdúszoboszló, Békésszentandráson viszont ennél jelentősebb volt a veszteség.

A cégvezető elmondta, hogy a leltározás befejeződött, a Vodafone-szerződésből adódóan nincs többé telefonszám-kezelés. A Hosz flotta kezeléséhez szükséges ügyfélszolgálati munkát a Kft. végzi majd el. Bódis Sándor kiemelte: likviditási nehézségekkel küzd a Kft, a társaság tőkeegyensúlya nem megoldott.

Miután veszteségkonszolidációt kért az ügyvezető, Bazsik István alelnök határozati és tulajdonosi javaslatot tett, melyet az elnökség elfogadott. Az Egység 2002 Kft. ügyvezetője a márciusi ülésen ismerteti a kitörési lehetőségeket is tartalmazó 2013-as üzleti tervet, de beszámol majd a 2012-es mérlegről és eredményről is.

Az egyebek napirendi téma során tájékoztató hangzott el a februári rendezvényekről, így a február 15-16-i Liga konferenciáról, az április 23-24-i csopaki választmányi ülésről, valamint a Hosz 2013. évi, júniusra tervezett központi horgászversenyéről is. Szendrei Zoltán alelnök az egyéb első féléves rendezvényekről, így a felélesztendő régiótalálkozókról és a nyugdíjpénztári küldöttválasztási előkészületekről is szót ejtett.

Az egyebekben egyeztettek még - a tagjainktól érkezett jelzések alapján - a Honvéd Kórházi igényjogosultság felméréséről is. Miután az elnökség megtárgyalta a témát, úgy határozott, hogy további információkat vár még a HM-től, s ez alapján e hét végéig újabb tájékoztatást adunk honlapunkon!

Katócs Zsolt EB elnök a szerződéses jogviszonnyal kapcsolatban a Hjt. és a tb. törvény közötti anomáliákra hívta fel a figyelmet. Az elnökség tagjai abban állapodtak meg, hogy a Tb-től állásfoglalást kérünk e témában. 

Az ülés végén e sorok írója pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy megjelent az Egység első online kiadása.

Az elnökség legközelebb március 5-én értekezik.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2023. 12. 15., 11:16
Tisztelt Tagunk! Ezúton szeretném Önt tájékoztatni, hogy a Honvédszakszervezet (HOSZ) a jogszabályi környezet változásaira reagálva, valamint a szervezet működésének folyamatos biztosítása érdekében új Alapszabályt fogadott el és hamarosan Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) néven folytatja tevékenységét.
2024-01-30 16:00:53
HÉSZ vezető tisztségviselők látogatása Székesfehérváron a MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandárnál.
2024-01-24 10:41:09
Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia katonai érdekképviseleti szervezetek találkozója Budapesten.

  JETfly Magazin

A Gripenek beépített tűzfegyvere, a 27 mm-es Mauser BK 27 revolver-gépágyú több európai harci gép fedélzetén is megtalálható. A története egészen a második világháborúig nyúlik vissza - vagy esetleg még tovább?

  Háború Művészete magazin

A megújuló Magyar Honvédség újonnan vásárolt szárazföldi harckocsijai és lövegjei után vízi járművekkel is gazdagítja eszközállományát. Katonáink hamarosan két felújított SOC-R típusú folyami naszádot vehetnek használatba.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.