2023. 09. 21. csütörtök
Máté, Mirella
: 386 Ft   : 362 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Lányok, asszonyok és problémáik

Hosz  |  2013. 03. 21., 16:39

A katonák és családjaik egyre inkább elszegényednek, ezért nagyon fontos lenne, ha a szakszervezet kedvezményes tartós élelmiszer és papír- írószervásárral támogatná tagjai megélhetését – hangzott el az igény a katonanői szekció március 21-i elnökségi ülésén. A rendezvényen Bozzayné Horkay Renáta szekcióelnök köszöntötte a megjelenteket...

Az ülés elején Szendrei Zoltán tájékoztatott aktuális ügyekről.  Az alelnök sok hasznos információt adott a bértárgyalásokon történtekről, az idei béren kívüli juttatásokról, a törvény által maximalizált 200 ezer forintos keretről, valamint az új Hjt.-ről is.

A szakszervezeti ügyek között elsőként a nemzetközi kapcsolatokról, közöttük az Euromil-lel való viszonyról, a Visegrádi Négyek következő, krakkói találkozójáról beszélt. Szendrei alelnök az alapszabály szükséges módosításairól, a 2013. évi leltározási feladatok elvégzéséről,  a központi segélyezésről, valamint a TÁMOP pályázat által finanszírozott nyelvi képzések indulásáról is részletesen tájékoztatott.

Ezt követően a katonanői szekció éves beszámolóját ismertette a szekcióelnök. Miután a 2012-es feladatok teljesülését, a megrendezett programokat, majd a 2013-as terveket és a pénzfelhasználási tervet is előterjesztette Bozzayné, a küldöttgyülés elfogadta a beszámolót és a szekció 2013. évi költségvetését.

A szekcióelnökség tagjai a ruházati ellátásról, a fizikai és egészségügyi felmérés követelményeiről, a kedvezményes tartós élelmiszervásárlásról, valamint a papír- írószer beszerzés támogatásának lehetőségéről érdeklődtek.

Az egyebekben Németh Nándor nyugat-magyarországi ügyvivő a tavaszi szakszervezeti rendezvényekről, a kislődi kalandpark május 11-i meglátogatásáról, a június 1-2-i 24 órás horgászversenyről, valamint a tatabányai és a központi aquaparki rendezvényről tájékoztatott.  

Az ülés végén pedig a bértárgyalások e napi fordulójáról visszatért Czövek János tájékoztatott a béren kívüli juttatások aktuális helyzetéről.

Ezt követően a Hosz elnöke - nyugállományba vonulása alkalmából - elbúcsúztatta Binder Károlyné Zsókát.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-10 10:53:05
A szakszervezetek szerint a reálbérek értékének megőrzése érdekében év közben minimum 5-7 százalékos korrekcióra lenne szükség a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Múlt csütörtökön már tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatók és a munkavállalók – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.
2023-07-10 10:50:07
2023. június 19-én a kormány kihirdette, hogy augusztustól SZÉP-kártyával is lehet hidegélelmiszert vásárolni. A szakszervezetek, köztük a LIGA Szakszervezetek, többször sürgették már ezt a megoldást...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.