Május 6-9 között Krakkóban rendezték meg a Visegrádi országok katonai érdekképviseleti szervezetei delegációinak soros találkozóját. A lengyel elnökséghez kapcsolódó házgazdai szerep egy nagyon jól szervezett és tartalmas programot biztosító tanácskozás alapfeltételeit teremtette meg, melyen közös közleményt is elfogadtak a Visegrádi Négyek. Szakszervezetünket Czövek János elnök, Szendrei Zoltán alelnök és dr. Hajós Dezső szolgáltatás- és tagszervező képviselte…
A megbeszélés elején a lengyel védelmi miniszter levélben köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, melyben hangsúlyozta a négy ország katonai érdekképviseleti szervezetei közötti együttmüködés jelentéségét, valamint azt, hogy az átadott információk és a tapasztalatok cseréje segítheti az egyes országok védelmi szektorainak és benne a hadseregeik jobb müködését.
Az egyes delegációk az előadásaik során összefoglalták az elmúlt egy évben a haderőben, a kapcsolódó szabályozókban, a katonák szociális helyzetében, valamint az érdekvédelem területén végbement főbb változásokat. A lengyel vezérkar képviselője pedig ismertette a lengyel hadsereg 2013-2022 közötti időszakra szóló átalakítási stratégia koncepcióját.
A tanácskozás résztvevőinek lehetősége volt megismerkedni Krakkó történelmi nevezetességeivel, melynek keretében a delegáció vezetői katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták az ismeretlen katona emlékmüvét.
A második napon a tanácskozás a közös közlemény elfogadásával és a négy delegáció vezetője általi aláírásával ért véget. A résztvevő szervezetek hangsúlyozták, hogy: „Nagyobb figyelem és megértés kell, hogy irányuljon mind az aktív, mind a nyugdíjas katonák irányába. Az érdekképviseleti szervezetek pedig elkötelezettek amellett, hogy nagyobb társadalmi figyelmet váltsanak ki a katonai szolgálat feltételrendszere és követelményei iránt.
Egyetértettek abban, hogy a gazdasági világválság az aktív és nyugdíjas katonákra is hatással van, melyek reményeik szerint csak időlegesek. A katonáknak, mint egyenruhás állampolgároknak speciális és stabil támogatás szükséges a védelmi szektor és a katonai szolgálat feltételei vonatkozásában. Ezeknek a feltételeknek a meghatározása az állami vezetők feladatkörébe tartozik.”
Az ünnepélyes záró esemény keretében a Visegrádi országok katonai érdekképviseleti szervezetei elnökségi feladatát a Honvédszakszervezet képviseletében Czövek János elnök vette át és bejelentette, hogy a következő XVI. találkozó, 2014-ben Budapesten lesz. A találkozón történtekről további részleteket olvashatnak majd az Egység újság júniusi számában.