2017. 12. 14. csütörtök
Szilárda
: 314 Ft   : 268 Ft Benzin: 325 Ft/l   Dízel: 323 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Eső ide, eső oda, ezren ünnepeltünk a Hosz huszonkettedik születésnapján!

Hosz  |  2013. 09. 14., 13:47

Az előzetes terveinknek megfelelően - kötődve szakszervezetünk létrejöttének évfordulójához, több éves hagyományunkhoz híven - idén is látogatást szerveztünk a Fővárosi Állatkertbe. A kedvezőtlen időjárás ellenére mintegy ezer Hosz tag és családtag volt kíváncsi születésnapi programunkra. Az ország szinte minden szegletéből, Székesfehérvárról, Hódmezővásárhelyről, Kaposvárról, Veszprémből, Tatáról, Szentesről, de még Medináról is érkező tagjaink előtt ez alkalommal is Czövek János elnök mondott ünnepi beszédet...

Már kora délelőtt sürü sorok kígyóztak a Főváros Állatkert bejáratánál, ahol szakszervezetünk vezetői és aktivistái fogadták tagjainkat és családtagjainkat.

A honvédségi autóbuszokról leszálló tagjainkat Czövek János elnök, Szendrei Zoltán alelnök, Lippai Csaba és Németh Nándor érdekvédelmi ügyvivők, Dr. Hajós Dezső szolgáltatás- és tagszervező, Dr. Kántor Raimund titkár, Klopfer Szandra asszisztens és persze az Egység 2002 Kft. munkatársa, Torner Emília invitálta, majd a Varázshegy felé vette mindenki az irányt, itt volt ugyanis a szakszervezeti születésnapot köszöntő ünnepi beszéd.

Czövek János elnök beszédében röviden megemlékezett a huszonkét évvel ezelőtti eseményről, jogelődünk, a Katonák Érdekvédelmi Szövetsége (KÉSZ) 1991. szeptember 14-i megalakulásáról, de szólt alapító atyáink áldozatos tevékenységéről is. Elnökünk ezután napjaink szakszervezet-politikai feladatairól, így a Hosz által, a katonák illetményeinek emelése érdekében kezdeményezett offenzíváról is tájékoztatta a megjelent kollégákat.

A széksorokon a Hosz tagjai és családtagjai mellett ott voltak a Liga tagszervezeteihez tartozó kollégák, többek között a Fiatalok Ligája és a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének (TDFSZ) tagjai is. A mieink legnagyobb létszámban Székesfehérvárról, Tatáról, Hódmezővásrhelyről, Kaposvárról érkeztek, de ott voltak a szentesi, a medinai, a táborfalvai, pusztavacsi, veszprémi és persze fővárosi tagjaink is.

Ezt követően pedig Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert szóvivője tájékoztatta a megjelenteket a legfontosabb állatkerti tudnivalókról, így a park legifjabb jövevényeiről, köztük a kis elefántról mindennapjairól is. A szóvivő örömét fejezte ki, hogy a fegyveres szakma munkavállalói és családtagjai, közöttük a legapróbbak is - az esős időjárás ellenére is - ilyen nagy számban látogattak ki az Állatkertbe.

Dél felé már az eső is csendesedett, kicsit javultak a feltételek, így tagjaink és kibújtak a fedett helyekről és meglátogatták az állatkert lakóit. Természetesen a legtöbben az elefántokra, a zsíráfokra, a tigrisekre és a fókákra voltak kíváncsiak.

A séta közben sokan meg is éheztek, és a Gundelhez tartozó Barlang étteremben nagyon finom és - az állatkert jóvoltából - kedvezményes árú ebédet fogyaszthattak el. Az adatokat összesítő Torner Emília honlapunknak elmondta, hogy a mintegy ezerháromszáz regisztrált jegyigénylőből közel ezren látogatták meg programunkat.

A kellemes nap után tagjaink rendben hazaérkeztek helyőrségeikbe, otthonaikba.

A családi napról további információkkal szolgálunk majd az Egység újság októberi számában, de a HoszTv szeptemberi kiadása is feleleveníti majd születésnapi eseményünket.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017. 12. 12., 13:58
A LIGA Szakszervezetek szolgáltatáscsomagja a HungaryCard Turizmus kártyával bővült. Közel 770 partner 1000 elfogadóhelyén érvényes kártyákat a LIGA Szakszervezetek tagjai (kártyától függően) 25-75 százalékos kedvezménnyel tudják megvásárolni.
2017. 12. 12., 14:07
A külföldön munkát vállalók ezentúl egyszerűbben vehetnék igénybe a társadalombiztosítási ellátásokat – legalábbis, ha elfogadják a Bizottság előterjesztését Európai Társadalombiztosítási Szám bevezetéséről.
2017. 12. 01., 11:55
2017. november 30-án a LIGA Tanács tisztújító ülését tartotta Budapesten. A tagszervezetek küldöttei szinte teljes egészében újjáválasztották a korábbi tisztségviselőket, így 99,1 százalékos szavazataránnyal Doszpolyné dr. Mészáros Melindát, a szervezet 2016 májusában megválasztott elnökét.
2017-12-04 13:22:51
Az MH 86. Szolnok Helikopterbázis alapkiképzésén résztvevő állomány részére a tartottak tájékoztatót a Honvédszakszervezet tisztségviselői 2017. november 27-én. Szendrei Zoltán alelnök és Mészáros Tibor alapszervezeti vezető tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy milyen előnyökkel jár részükre a szakszervezeti tagság.
2017-11-28 12:31:40
2017. november 21-én a HR Portál hosszabb interjút közölt a LIGA Szakszervezetek elnökével. A lap dr. Mészáros Melindát többek között a szakszervezetek terveiről, a munkaerő-piaci változásokról és a szakszervezetek-kormány tárgyalásokról kérdezte.
2017-11-28 12:28:20
Vasárnap kora délután a Vörösmarty téren és környékén szolgálatot teljesítő katonák arra lettek figyelmesek, hogy egy férfi összeesik az utcán. Az MH Katonai Rendészeti Központ állományába tartozó Bagyura János törzszászlós és Dusnoki István szakaszvezető azonnal értesítette az adventi vásár egészségügyi biztosításáért felelős szakembereit.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 03., 12:20
Nagy hangsúlyt kell fektetni a toborzóirodákban nyújtott szolgáltatásokra, de a példamutató katona a legjobb toborzó.
2017. 03. 03., 12:17
2026-ra a térség egyik legmeghatározóbb haderejévé fejlesztik a Magyar Honvédséget.
2017. 01. 13., 16:44

Esküt tettek a határvadászok

Az illegális migráció növekedése miatt tavaly augusztusban határozott a kormány a Készenléti Rendőrség létszámának növeléséről. A határvadászok elsőként hivatásos állományba vett tagjai január 12-én, csütörtökön tették le az esküt.
2017. 01. 13., 16:40
Márciusban érkeznek meg Szolnokra azok a kiképző, felderítő és futárrepülőgépek, amelyeket a cseh Zlin Aircraft gyártócégtől vásároltak meg a Magyar Honvédségnek.

  JETfly Magazin

Az Orosz Védelmi Minisztérium megbízásából ez év augusztusában az „Orosz Helikopterek” konzorcium belekezdett egy hosszú távú projektbe, mely a jövő nagysebességű harci helikopterét hivatott kifejleszteni.

  Háború Művészete magazin

Elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki villámlátogatásra érkezett Szíriába, a hmejmími orosz légitámaszpontra.