2023. 09. 22. péntek
Móric
: 386 Ft   : 362 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Szlovákia: V4-es országok katonai érdekképviseleti vezetői a Krivánon

Hosz  |  2013. 08. 26., 17:29

Augusztus 23-24-én rendezték meg a V4-es országok érdekképviseleti vezetőinek találkozóját Szlovákiában. Ebből az alkalomból a 18. nemzetközi katonai hegymászó túrát, a Kriván meghódítását is lebonyolították, erre pedig a Hosz delegátusát Czövek János elnököt, Bazsik István alelnököt, Dr. Hajós Dezső munkatársat és dr. Heiling Ottót, szakszervezetünk korábbi alelnökét is meghívta a Szlovák Katonai Szövetség (ZVAZ)...

 

A résztvevők tárgyalásokat folytattak az egyes országok védelmi szektorait érintő törvényi változásokról, az éves feladatok végrehatását érintő költségvetési változásokról, valamint az aktuális szervezeti kérdésekről.

Egyeztettek az Európai Katonai Érdekvédelmi Szövetséggel (Euromil) folytatott együttmüködés kérdéseiről, valamint a 2014 őszén Budapesten megrendezésre kerülő V4-es országok érdekképviseleti vezetőinek találkozójáról is. Az eseményen részt vett meghívottként, a BEOSZ képviseletében Tóth Sándor elnökségi tag és Sin Miklós.

 

 

Az augusztus 23-i ünnepélyes megnyitót követően, a hivatalos program részeként a hosszú távú együttmüködés elismeréseként a Szlovák Katonai Szövetség kitüntetését vehette át több jelenlévő érdekvédelmi vezető. A ZVAZ és a Hosz közötti jó munkakapcsolat kialakításáért és a kontaktus több éven keresztül történő ápolásáért ebben az elismerésben részesült dr. Heiling Ottó, a Hosz korábbi alelnöke is.

 

 

 

A következő nap délelőttjén a 18. nemzetközi katonai Kriván hegymászó túra hivatalos programja a Csorba tónál (1300 m) lévő Szlovák Nemzeti Felkelés emlékmüvének megkoszorúzásával vette kezdetét, ahol a Honvédszakszervezet képviselői is elhelyezték a megemlékezés virágait.

A Magas-Tátra nyugati szegletének jellemző impozáns csúcsa a Kriván (2494 m), amely a Magas-Tátra főgerincéből a Csubrinánál (Èubrina) kiágazó szárnyvonulat utolsó kiemelkedése. A hegycsúcs a szlávság és a szlovákok szabadságának jelképe, megmászását pedig több évtizede minden évben a Szlovák Nemzeti Felkelés Kriván környéki hőseinek szentelik. A közel kilenc órás hegyi túra alatt a résztvevők számára nem csak az 1200 m-es szintkülönbség jelentett komoly kihívást, hanem a több mint 20 km-es távolság is. A túra kedvező, csapadékmentes 8-15 ºC-os időben zajlott, mely ideális körülményt jelentett a nehéz fizikai próbához. Az esemény elismertségét jelzi, hogy többek között a túrát teljesítette a szlovák vezérkari főnök, valamint a cseh parlament  felsőházának tagja is. Az ünnepnapon összesen közel 950 fő hódította meg a csúcsot, a túrázók doyenje pedig 85 éves kora ellenére is képes volt a kitüzött cél elérésére.

Az eseményen kötetlen beszélgetésekre is lehetősége volt a Hosz képviselőinek. Így baráti eszmecserét folytattak több szlovák és cseh hivatásos és nyugállományú katonával is. A találkozó programja esti tábortüzzel és további kétoldalú megbeszélésekkel zárult.

 

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-10 10:53:05
A szakszervezetek szerint a reálbérek értékének megőrzése érdekében év közben minimum 5-7 százalékos korrekcióra lenne szükség a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Múlt csütörtökön már tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatók és a munkavállalók – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.
2023-07-10 10:50:07
2023. június 19-én a kormány kihirdette, hogy augusztustól SZÉP-kártyával is lehet hidegélelmiszert vásárolni. A szakszervezetek, köztük a LIGA Szakszervezetek, többször sürgették már ezt a megoldást...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.