szechenyi-terv-plusz
2025. 03. 17. hétfő
Gertrúd, Patrik
: 399 Ft   : 366 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A illetményemelés érdekében: Háromoldalú egyeztetés a Nemzetgazdasági Minisztériumban

Hosz  |  2013. 10. 10., 10:45

Szakszervezetünk vezetése október 9-én hivatalos szakértői egyeztetésen vett részt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) József nádor téri épületében. Czövek János elnököt, Bazsik István és Szendrei Zoltán alelnököket Banai Péter Benő, az NGM költségvetésért felelős helyettes államtitkár fogadta. Az egyeztetésen a honvédelmi tárcát Sulyok János dandártábornok, a HM gazdasági, tervezési és szabályozási főosztályvezető képviselte...

 

A Honvédszakszervezet által kezdeményezett megbeszélésen helyzetértékeléssel és az igényeink megfogalmazásával kezdte mondandóját Czövek János elnök, melynek során szó esett többek között a katonai állomány jelenlegi és jövő évre prognosztizálható kereseti helyzetéről is.

Ezt követően Szendrei Zoltán alelnök a katonákat sújtó egyéni élethelyzeteket ecsetelte a tárcák képviselőinek, míg Bazsik István alelnök a béremelés technikai megvalósításának lehetőségeit, illetve az emelés szükségességét alátámasztó konkrét adatokat mutatta be.

Ezután vezető tisztségviselőink a minden részletre kiterjedő konstruktív béremelési javaslatot, a korábban is hangsúlyozott 20%-os mértékü bérkövetelést is újra megfogalmazták. Mondandójuk emellett több érdemi javaslatot is tartalmazott az emelés költségvetésben fellelhető forrásainak tekintetében is. Napirendre került még a költségvetés esetleges további jövedelemnövelő intézkedéseinek lehetősége, és annak esetleges forrásai is.

 

A Honvédszakszervezet konstruktív javaslatait az NGM helyettes államtitkára meghallgatta, írásos előkészítő anyagunkat átvette, majd arról tájékoztatott, hogy javaslatainkról, illetve a megbeszélésen elhangzottakról tájékoztatja saját tárcája vezetését. Válaszában kitért még az ország 2002 és 2013 közötti gazdasági helyzetére, tájékoztatást adott a lakosságot általánosan érintő költségcsökkentő, valamint jövedelemnövelő intézkedésekről, illetve a katonai állomány kereseteinek közszférás összevetésének eredményéről.

 

A tervezett időkereten túlnyúló tárgyalás során több fontos kérdésben nem sikerül közös álláspontot kialakítani, azonban egyes folyamatban levő intézkedések, illetve jogszabályi változások mégis visszafogott bizakodásra adhatnak okot, annak tekintetében, hogy a 2014. évi bértárgyalás továbbra sem tekinthető lefutottnak. Mindezek tükrében a tárcák és szakszervezetünk képviselői megállapodtak abban, hogy a jövőben hasonló szintü érdemi egyeztetéseket folytatnak. A tárgyalás lezárásaként a Honvédszakszervezet jelezte, hogy az elhangzottak tükrében továbbra is nyitottnak tekinti a 2014. évi bértárgyalást, valamint igyekszik minden rendelkezésre álló eszközzel a jövő évi béremelés megvalósulását elősegíteni.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025. 01. 24., 10:40
Hétfőtől indul a Tik Tok oldalunk. Egy fiatal kollegina fog titeket információkkal ellátni ezen a csatornán keresztül a Honvéd Érdekképviseleti Szervezettel kapcsolatban. Mi úgy hívjuk őt Hészes Betti. Fogadjátok sok szeretettel tőle az infókat.
2024. 12. 10., 12:57
Tisztelt Tagtársunk! Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GINOP _ PLUSZ 3.2.3-24 „Szociális partnerek kapacitásépítésének támogatása”című pályázat keretében a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet 57.663.449 Ft pályázati forrást nyert el...
2024. 03. 01., 12:35
Örömmel tájékoztatjuk önöket, hogy 2024. július 1-től a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet minden egészségpénztári tagsággal rendelkező tagjának rendszeres támogatást biztosít.
2024. 07. 25., 13:35
A Magyar Közlöny 2024. évi 69. számában 2024. június 28-án kihirdetésre került a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet (Hjkr.)

  JETfly Magazin

A legmodernebb technológiákkal gazdagodott a honvéd tisztképzés – jelentette ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára Szolnokon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar campusán, ahol szimulátorokat és speciálisan a légi közlekedésre fókuszáló kibővített valóságlaboratóriumot (XR-labor) adtak át.

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.