2023. 06. 04.
Bulcsú
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A Honvédszakszervezet kezdeményezésére az ügyelet és készenlét díjazása visszaáll a 2013-as szintre

Hosz  |  2014. 03. 18., 16:08

A honvédek illetményéről, illetményjellegű juttatásairól, jutalmazásáról, valamint a honvédelmi ágazatban foglalkoztatott közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 21/2013. HM rendelet java részt 2013. szeptember 17-én hatályba lépett. Néhány paragrafus esetében azonban 2014. január 01-ig kellett várni.

Ezek többek között a készenléti és ügyeleti pótlékok mértékét is szabályozó rendelkezések. Az érintettek szomorúan tapasztalhatták a január havi fizetés kézhezvételekor, hogy az intézkedés csökkenthette az említett pótlékok mértékét a korábbihoz viszonyítva.

Szakszervezetünk még 2013 júliusában véleményezte a rendelet első tervezetének verzióját a tagságtól beérkezett észrevételek alapján. Akkor már javasoltuk, hogy ne csökkenjenek a készenléti és ügyeleti pótlékok, azóta folyamatosan napirenden tartottuk a kérdést.

Mindenki előtt ismeretes, hogy ezek után az elmúlt hetekben, hónapokban milyen sok észrevétel és elkeseredett panasz érkezett akár a parancsnokokhoz, akár a szakszervezethez a pótlékok csökkenése miatt.

Szakszervezetünk folyamatosan jelezte a felmerülő problémát a Honvédelmi Minisztériumban folytatott különböző tárgyalásokon.

Egyrészt törekvésünk eredményeként, másrészt viszont a HM tárca utánkövetési munkájának köszönhetően komoly előrelépések történtek. A szakértői tárgyalásokon, a Honvédszakszervezet központi irodájában lezajlott Vezérkar Főnöki fórumon, illetve az ezeket követő HÉF ülésen hangsúlyoztuk, hogy akut problémakörré vált az ügyelet és a készenlét díjazásának helyzete. A tárcát képviselők nyitottan és megértően álltak a felvetett problémához. Több tárgyalás után kiderült, hogy sem a tárca politikai, sem a katonai vezetésének nem állt szándékában a pótlékok csökkentése, mindössze a napi pótlékok mértékének órába történő átszámítása, és ezzel igazságosabbá tétele volt a cél. Ezt támasztja alá a 2014. évi tárca költségvetése is, amelyben az érintett pótlékok előirányzata nem csökkent a 2013-hoz képest.

A tárcánál egy munkabizottságot hoztak létre azzal az alapvető feladattal, hogy a juttatások mértéke indokolatlan mértékben ne csökkenjen, illetve, hogy a már bekövetkezett csökkenés korrekciója megtörténjen.Reményeink szerint a munka során a Honvédszakszervezet véleményét és tanácsait is figyelembe vevő döntések születnek meg hamarosan, amelyek a korábbi pótlék mértékeket alapul véve kerülnek kialakításra. A Honvédelmi Minisztérium által szakszervezetünkhöz a napokban eljuttatott 21/2013–as HM rendelet módosításának tervezete a készenléti pótlék óránkénti mértékét a 2013. évben hatályos szorzó számok alapulvételével határozza meg. A rendelet hatálya a tervezet szerint visszamenőleges, azaz akik 2014. január 01-től a hatályba lépésig kisebb összeget kaptak kézhez, azokat is megilleti utólag a pótlékok különbözete. Bármilyen változás esetén honlapunk azonnal tudósít a fejleményekről.

Bazsik IstvánFotó: www.promenad.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.