2023. 06. 10. szombat
Gréta, Margit
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Továbbképzést tartottak a Kelet-magyarországi katonai szervezetek Hosz tisztségviselői

Hosz  |  2014. 09. 23., 16:24

Kétnapos továbbképzésen vettek részt 2014. szeptember 18-19-én Gyulán a Kelet-magyarországi katonai szervezetek Hosz tisztségviselői …

A megnyitót követően a Honvédszakszervezet elnöke tájékoztatta a megjelenteket a Hosz előtt álló legfontosabb feladatokról. Kiemelte többek között a tagtoborzás, tagépítés jelenlegi helyzetét és a további teendőket. Köszönetet mondott az alapszervezeti vezetőknek a tagépítésben való aktív részvételükért. Kérte, hogy továbbra is ezt tartsák a szakszervezeti tisztségükből adódóan az egyik legfontosabb feladatuknak. Foglalkozott továbbá a Hosz törekvéseivel, a katonai és a közszolgálati életpályamodell összehangolásával, valamint a hjt. egyes szakaszai módosításának szükségszerüségével.

A megjelent tisztségviselők tájékoztatták a vezető tisztségviselőket a saját alapszervezetüknél, csoportjuknál tapasztaltakról és elmondták megoldási javaslataikat, ötleteiket is.

Varga Árpád Attila az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi alapszervezeti vezetője elmondta, hogy a szervezettség közel 50%-os. Ezt az eredményt nemcsak az érdekképviseleti tevékenység fokozásával, de a tagsági viszonyhoz kötött szolgáltatási kör bővítésével is támogatták. Itt említette meg a tagsági kártyához kötött különböző helyi vásárlási kedvezményeket, valamint az alapszervezet által szervezett közösségi rendezvények sikerességét. Kiemelte közülük a Hódmezővásárhelyi Suncity Kalandparkban megtartott családi napot, amelyet az idén először szerveztek meg, nagy sikerrel.

Jáger Lajos az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis alapszervezeti vezetője örömmel számolt be arról, hogy várakozásaikon felül sikerült az alapszervezetnél az új tagdíjfizetési rendszerbe történő átlépés.

Millinker Gábor az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Müszaki Ezred alapszervezet vezetőségi tagja tájékoztatta a megjelenteket, hogy a katonai szervezet élére új parancsnok került kinevezésre, Nyers József ezredest Antal László alezredes váltotta. Az új parancsnokkal a munkakapcsolat és együttmüködés kialakítása folyamatban van.

A továbbképzésen résztvevők valamennyien aktívan hozzájárultak, hogy ez a fórum információátadásban, továbbításban hasznosnak bizonyuljon, ezért kezdeményezték, hogy a jövőben több hasonló rendezvény valósuljon meg a Honvédszakszervezet szervezésében.

Szöveg: Jakubik AndrásFotó: Jáger Lajos

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.

  Háború Művészete magazin

Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára Kanadába látogatott, hogy egyeztessen többek között partnerével, Peter Hammerschmidt-tel, a kanadai Nemzetvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős államtitkárával.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.