2023. 06. 05. hétfő
Fatime
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Nem lehetünk elég hálásak az elesetteknek

Hosz  |  2015. 05. 28., 15:19

 Emlékezni kell a hősökre, akik más népek szabadságáért adták életüket, azokra a magyar katonákra, akik a békéért adták életüket – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes május 27-én, szerdán, a pákozdi katonai emlékparkban, a békefenntartók napja alkalmából rendezett ünnepségen. A Honvédszakszervezetet Czövek János elnök képviselte a megemlékezésen…

A Honvéd Vezérkar főnök beszédében nemes küldetésnek nevezte azt, hogy a magyar honvéd - aki Magyarország, a magyar nép érdekeit hivatott szolgálni - ha kell, életét áldozza azért, hogy esküjének szellemében teljesítse feladatát: más népek szabadságának biztosítását.

Benkő Tibor felidézte, hogy a magyar katonák már a XIX. században is részt vettek békefenntartó misszióban, sőt az első, krétai kiküldetésnek magyar hősi halottja is volt. Szólt arról is, hogy a  békefenntartók emlékmüvén az áll: „Végakaratuk a béke volt”, és mint rámutatott: ez az egyetlen út, az egyetlen megoldás, vagyis a békés egymás mellett élés, hiszen csak a megegyezés vezethet a konfliktusok nélküli létezéshez. „Mi katonák pedig arra vagyunk hivatottak és ezt vállaljuk, hogy ha kell, ebben rendelkezésére állunk az országnak és a nagyobb nemzeti közösségeknek” – füzte hozzá a Honvéd Vezérkar főnök.

 Benkő vezérezredes szerint mindenkinek kötelessége emlékezni az elesett hősökre még akkor is, ha idegen országok és emberek szabadságáért adták az életüket, vagy azért, hogy katonatársukat megvédjék, mert „nem lehetünk eléggé hálásak az elesetteknek” – mondta, hozzátéve, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt elfeledjük, sőt nincs olyan helyzetben a világ sem.

 A rendezvényen elismeréseket adtak át és megkoszorúzták a parkban álló emlékmüvet is. Az ünnepségen - mások mellett - jelen voltak a missziókban elhunyt katonák családtagjai, Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka és helyi politikai vezetők is.

 Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.