2023. 09. 22. péntek
Móric
: 386 Ft   : 362 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A toborzási eredmények nem csak a Tatai dandár létszámában, de az alapszervezet bővülésében is tapasztalhatók

Hosz  |  2015. 12. 16., 10:28

Az év folyamán december 15-én negyedik alkalommal került sor a Tatai alapkiképzésen résztvevő állomány tagtoborzó tájékoztatására. Az előadás kezdetén Szendrei Zoltán alelnök kiemelte, hogy amikor a Honvédszakszervezetről beszélünk, akkor fontos tudni, hogy egy olyan nagy létszámú reprezentatív, a katonák érdekében működő szervezetet értünk, amely nem csak az aktív, de a nyugállományú és járandóságos katonák érdekében is tevékenykedik…

A szakszervezetünk törekvéseiről, felépítéséről, teljes körü ismereteket kaphattak a megjelentek, részletesen kitért a müködő szolgáltatások és juttatások rendszerére, valamint az érdekvédelem területén megvalósult eredményekre. Hangsúlyosan kiemelte a januártól bevezetésre kerülő béren kívüli juttatásoknál beállt változásokat, amelyek minél kevesebb érdeksérelem nélküli megvalósulásához az év hátralevő részében - az állomány tájékoztatása tekintetében-, még jelentős feladatok hárulnak szakszervezetünkre.

A belépési dokumentumok kitöltésénél Németh Nándor nyugat-magyarországi érdekvédelmi ügyvivő nyújtott segítséget, melynek eredményeként 31-en csatlakoztak a szakszervezethez, akik túlnyomó részt az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál vállaltak szerződéses szolgálatot. Az év folyamán, csak az alapkiképzésen résztvevők közül az alapszervezetbe beléptetettek létszáma megközelíti a száz főt, amely derülátásra ad okot az alapszervezet jövőjét tekintve. A tájékoztató végén tisztségviselőink, a közelgő ünnepekre való tekintettel, a jelenlévőknek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és katonaszerencsében gazdag Boldog Új évet kívántak.

 Szöveg és fotó: Németh Nándor

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 07. 10., 10:55
2023. június 22-én a GFM Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztálya tájékoztatást adott ki a rendkívüli hőségben történő munkavégzés szabályairól. Miskéri László, a LIGA Szakszervezetek munkavédelmi szakértője szerint a folyadékveszteség pótlása elengedhetetlen.
2023-08-18 07:51:02
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából tartott Fáy túra beszámolóját Tiger Zoltán tagtársunk "szemüvegén át" olvashatják az érdeklődők
2023-07-11 11:06:10
A Honvédszakszervezet 2023. 07. 08-án a Budapesttől alig 65 km-re található Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén tartotta a szakszervezeti fürdőnap rendezvényét a Magyar Honvédség 175. évfordulójára kiírt programsorozat keretében…
2023-07-10 10:53:05
A szakszervezetek szerint a reálbérek értékének megőrzése érdekében év közben minimum 5-7 százalékos korrekcióra lenne szükség a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Múlt csütörtökön már tárgyalóasztalhoz ültek a munkáltatók és a munkavállalók – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.
2023-07-10 10:50:07
2023. június 19-én a kormány kihirdette, hogy augusztustól SZÉP-kártyával is lehet hidegélelmiszert vásárolni. A szakszervezetek, köztük a LIGA Szakszervezetek, többször sürgették már ezt a megoldást...

  JETfly Magazin

Egy egészen friss hír nyugati szomszédunktól: a 2023. szeptember 20-i bejelentés értelmében Ausztria - hazánkhoz hasonlóan - szintén a brazil KC-390-es közepes, többfeladatú katonai szállító repülőgépet vásárolja meg.

  Háború Művészete magazin

A most belépő fiatalok történelmi jelentőségű korszakban válhatnak a hazájuk védelmében aktív részt vállaló katonákká – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában dr. Böröndi Gábor vezérezredes.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.