2024. 10. 14. hétfő
Helén
: 401 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Jelentős bérfelzárkóztatást ígér a kormány

2016. 11. 28., 13:04

2016. november 16-án a LIGA Szakszervezetek Nyitott Ház rendezvényén kormányzati képviselőkkel találkozhatott a résztvevő mintegy nyolcvan tisztségviselő és szakszervezeti aktivista. A meghívottak kiemelték, az ország gazdasági helyzete lehetővé teszi a jelentős bérfelzárkóztatás elindítását.

 


A meghívott előadókat Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke köszöntötte. Örömét fejezte ki, a kormányzati tisztségviselők elfogadták a szakszervezet meghívását, és vállalták a kötetlen szakmai programon való részvételt.


Dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár a kormányzat és a szakszervezetek együttműködéséről beszélt. Elmondta, a Kormány a Nemzeti Együttműködés Rendszerében partnerként tekint az érdekvédelmi szervezetekre. Konzultációs fórumokon meghallgatja érveiket, mérlegeli és a lehetőségekhez mérten igyekszik figyelembe venni javaslataikat a törvényalkotás során annak érdekében, hogy a munka világában a munkavállalói érdekek mind jobban érvényesülhessenek, ugyanakkor a jogszabályi változások igazodjanak a gazdasági, társadalmi és közjóléti kihívásokhoz. A társadalmi párbeszéd célja az aktív állampolgárság felé vezető úton való továbbhaladás, a társadalom minél szélesebb rétegeinek bevonása a döntéshozásba az európai, nemzeti és helyi ügyekben.


Az előadó részletesen ismertette a párbeszéd különböző fórumait, így szólt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról, a Közszolgálati Egyeztető Fórum, az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács működéséről. Kitért a kormány aktuális törekvéseire, az Állami Tisztviselői Kar létrehozására, a rendvédelmi és a honvédelmi szerveknél lezajlott az életpálya modell bevezetésére is. Elmondta, a közigazgatási életpálya (civil közigazgatás) előkészítése folyamatban van, és tájékoztatta a résztvevőket arról is, hogy önálló egyetemi képzés indul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2017-től.


Elmondta, az ország gazdasági helyzete lehetővé teszi a jelentős bérfelzárkóztatás elindítását, véleménye szerint a minimálbér emelése, valamint a munkaerőpiaci problémák minden kategóriában fizetésemelkedést eredményeznek. Hozzátette, a bérek felzárkóztatására megfogalmazott hosszú távú csomagról még ebben a hónapban meg kell egyezniük a munkaadóknak, a szakszervezeteknek, valamint a kormánynak.
Ezt követően Dr. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a többségi állami tulajdonú vállalatok foglalkoztatási kérdéseiről beszélt. Erőteljesen hangsúlyozta, hogy a stratégiai szolgáltatók állami tulajdonban kell maradniuk. Elmondta, mindezt az állami tulajdon megőrzése, illetve a közösségi szolgáltatások biztonsága is indokolja. Elmondta, az állami tulajdonú cégek foglalkoztatás-biztonságot is nyújtanak, jellemző rájuk a szabályos foglalkoztatás, és a járulékok és adók rendszeres megfizetése. Elmondta, e cégek állami kezelése tette lehetővé a rezsicsökkentést, amely keretében – az intézkedés bevezetésétől számítva – eddig 824 milliárd forintot takarított meg a lakosság.


Az állami tulajdonú társaságoknál az elmúlt években folyamatos bérfejlesztés történt, de ennek ellenére létszámcsökkentés is megfigyelhető volt. Az állami vállaltok ezt igyekeztek mérsékelni, a Volán társaságoknál például, a gépkocsivezetők esetében életpályamodell bevezetése tűnik erre jó eszköznek, amely modellnek ki kell terjednie a gépkocsivezetők munkakörülményeire, és minden olyan tényezőre, amely a munkájukat meghatározza. A gépkocsivezetők esetében az első lépés, a szakmásítás megtörtént. Az itt foglalkoztatott munkavállalók havi átlagkeresete 3 év alatt 11,6 százalékkal nőtt.
A MÁV csoportról szólva elmondta, az itt dolgozó 43 ezer munkavállaló érdekében a kormány az elmúlt évben folyamatos alapbérfejlesztést hagyott jóvá, és egyéb juttatásokat is kaptak az ágazat dolgozói.
A mintegy 7 000 munkavállalót foglalkoztató Magyar Közút Zrt.-ről kifejtette, november elején megszületett a megállapodás a jövő évi béremelésről, amely átlagosan 5 százalékos alapbéremelést jelent a foglalkoztatottak számára.


Kérdésekre válaszolva elismerte, az állami tulajdonú vállalatok nagy részénél, például a MÁV csoportnál, vagy a Postánál, nagy a munkaerőhiány, és ezen belül a képesítési szortimenteknek megfelelő hiány, ugyanakkor, emlékeztetett, a rendszerváltást követő években Magyarországon mintegy egymillió ember volt munka nélkül, ezt csak folyamatosan lehet ledolgozni. A külföldi munkavállalással kapcsolatban elmondta, demokrácia van, az egyéni döntéseket tiszteletben kell tartani, de sok esetben a család megsínyli a több keresetet eredményező döntést. Ezt követően kérdésekre válaszolt a villamosenergia-iparral, a postával, a Rába vállalattal vagy a Budapesti Városüzemeltetési Holdinggal kapcsolatban.


Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár előadásában Magyarország foglalkoztatáspolitikai és gazdasági eredményeit részletezte. Hangsúlyozta, a foglalkoztatási szempontokat a kormány prioritásként kezeli, és legfontosabb foglalkoztatáspolitikai célkitűzése a teljes foglalkoztatás megteremtése Magyarországon. Magyarország korábban ettől nagyon messze állt, nem tudta kihasználni a kedvező nemzetközi konjunktúrát, a munkanélküliség és az államadósság is megduplázódott, az ország pedig fokozatosan elveszítette előnyét a közép-kelet európai versenytársaihoz képest. Ma folyamatosan emelkedik a foglalkoztatás, így azzal a problémával kell számot vetni, hogy ezzel párhuzamosan szűkül az a munkaerő-állomány is, amely alkalmas arra, hogy a versenyszektor munkaerő-igényét kielégítse. Egyre több szakterületen (ágazatban és foglalkozásban) érzékelnek a hazai cégek toborzási nehézséget. Ahhoz, hogy Magyarország elérje az európai uniós 75 százalékos foglalkoztatási szintet, az elkövetkező években további 200-250 ezerrel kellene a foglalkoztatást növelni.


A kormány a foglalkoztatás növelése érdekében a vállalkozásokat kívánja megerősíteni azzal, hogy 2014-2020 között az uniós források 60%-át gazdaságfejlesztési célokra szánja. Az ország gazdasági helyzetére kitérve elmondta, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése 2010-től először lassan, majd 2013-tól pedig gyorsabb ütemben nőtt. A nettó reálkeresetek még ennél is dinamikusabban emelkedtek az elmúlt időszakban, amivel kiegyenlítődött a korábbi időszakok visszafogottabb bérnövekedése. Ugyanakkor, figyelmeztetett, a korrekció korlátja, hogy nem szakadhatnak el a bérek a gazdaság teljesítményétől, illetve a munkaerő termelékenységétől.


Utalt azokra a problémákra, amelyeket az ország egyes régiói és megyéi közötti területi különbségek jelentenek és azokra az ellentétekre is, amelyek egy-egy térségeken belül a város és a vidék között figyelhetőek meg. Felemlítette a szakképzetlen munkaerő foglalkoztatásának problémáit is, illetve a munkaerő elvándorlásának kérdését. Elmondta, a kormányzat új foglalkoztatáspolitikai eszköz bevezetését tervezi, amely a munkaerő mobilitását lesz hivatva segíteni. Ezek pillérei a gépkocsival történő munkába járás költségtérítésének emelése, a munkásszállás fogalmának pontosítása, illetve az adómentes mobilitási célú lakhatási támogatás bevezetése.


A három kormányzati előadó után Lux Judit szakértő következett, aki oktatói és szakszervezeti tapasztalatairól adott elő „Együttműködés a munkaerőpiacon” címmel. A rendezvényt a résztvevők kérdései és Mészáros Melinda elnök zárszava rekesztette be.

Forrás: liganet.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2024. 07. 25., 13:35
A Magyar Közlöny 2024. évi 69. számában 2024. június 28-án kihirdetésre került a honvédek jogállásáról szóló 137/2024. (VI. 28.) Korm. rendelet (Hjkr.)
2024. 08. 29., 11:05
Tisztelt Tisztségviselők, Tagjaink! A hagyományoknak megfelelően 2024. szeptember14-én (09.00 – 19.00) a Fővárosi Állat- és Növénykertben kerül megrendezésre a HÉSZ családi napja. Az állatkert előírásai alapján a babajegy megvásárlása kötelező 2 éves korig, melyet szintén a HÉSZ-nél lehet igényelni. Az előzetes jegyrendelést a határozatokkal és a honlapon is megtalálható megrendelőlappal együtt a HÉSZ Központi Irodája részére (1581 Budapest, Pf. 65., E-mail: iroda@hsz.hu, Fax: 061/450-0347, HM: 261-77) kell eljuttatni legkésőbb 2024. szeptember 12-ig. A beléptetés a szokásos módon tisztségviselőink segítségével fog történni, a jegyeket előzetesen a HÉSZ központi irodájától, vagy a helyszínen lehet átvenni. A Fővárosi Állatkert főbejáratánál 2024. szeptember 14-én (szombaton) 09.00-13.00 között a HÉSZ központi iroda munkatársai - a főbejárat mellett - beléptető helyet fognak üzemeltetni, ahol vezető tisztségviselőink fogadják az érdeklődőket és itt lehet átvenni az előzetesen megrendelt belépőket is a fizetési (átutalás, határozat) igazolások ellenében. Megközelítés, parkolás: Tömegközlekedéssel: 1-es számú Millenniumi Földalattival történő utazás estén a Széchenyi Fürdő megállónál kell leszállni, majd néhány perces sétával lehet megközelíteni az Állatkert főbejáratát. Személygépkocsi esetén: Az Állatkert előtti útszakaszon a parkolás díj ellenében történik. Email: iroda@hsz.hu (másolatban lippai.csaba@hsz.hu) HM tel: 02 22/61-73 HM fax: 02 22/ 61-77 telefon: 06-1-450-0346 Lippai Csaba: 06-70-39-22-775
2024. 07. 05., 08:25
Megszületett a kétoldalú megállapodás a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet Között A hivatalos aláírási ceremóniára július 1-én 14:30-kor került sor a Honvédelmi Minisztérium Manfred Wörner termében.
2024. 07. 26., 09:48
2024.07.23-án Bazsik István elnök és Jakubik András érdekvédelmi ügyvivő tartott tájékoztatót Tatán
2024. 07. 15., 10:35
Az elmúlt napok ránk törő forrósága tette igazán népszerűvé a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet központi rendezvényét a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont, valamint a hozzátartozó Aquaparki csúszdapark területén, immáron tizennyolcadik alkalommal.

  JETfly Magazin

A Royal International Air Tattoo szervezői bizonyára már évekkel ezelőtt elővették az eseménynaptárt: milyen évfordulót illene megünnepelni 2024-ben? Nem volt nehéz dolguk.

  Háború Művészete magazin

A II. világháború csendes-óceáni hadszínterét kezdetben a japán flotta uralta. A Pearl Harbor utáni hónapok a nyugati szövetségesek számára valóságos vesszőfutást jelentettek, amelynek során számos hadihajót és tengerészek ezreit vesztették el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.