2018. 02. 19. hétfő
Zsuzsanna
: 311 Ft   : 248 Ft Benzin: 325 Ft/l   Dízel: 323 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Magyarország a Visegrádi 4-ek soros elnöke

2017. 10. 10., 10:14

Lengyelországban 2017. október 3-6-ig Varsóban és Deblinben rendezték meg a XIX-ik reprezentatív katonai érdekvédelmi szervezetek konferenciáját. A Honvédszakszervezetet Czövek János elnök, Szendrei Zoltán alelnök és Bácskai István elnökségi tag képviselte. A rendezvény vendége Laimonas Jakas litván és Janis Aivars Baskers lett katonai érdekvédelmi szervezet vezető.

A szálláshelyek elfoglalása után a hat szervezet delegációit köszöntötte Wieslaw Banaszewski fregattkapitány (a konwent elnöke). Eredményes munkát kívánt a résztvevőknek, valamint tájékoztatót adott az elkövetkező három nap programjáról.  A vacsora előtt Varsó nevezetességeivel ismerkedhettek meg a delegációk képviselői.

Képgaléria megtekintése (21 db kép)

Szerdán a varsói Helyőrség Parancsnokságon folytatódott a konferencia.  Először a lengyel Honvédelmi Miniszter (Antoni Macierewicz) köszöntő levelét olvasták fel melyben eredményes munkát kívánt a konferencián részvevőinek, majd az elmúlt egy évben történtekről a házigazda Konwent parancsnoka tartott előadást. Előadásában kiemelten szólt a lengyel katonák szolgálati és életkörülményeiről, valamint a jogszabályi változások miatt bekövetkező negatív hatások elkerülése érdekében végzett tevékenységről számolt be a szolgálati nyugdíjrendszer vonatkozásában.

 

Képgaléria megtekintése (21 db kép)

A magyar helyzetet Bácskai István mutatta be. Kiemelte a határvédelmi tevékenység fontosságát, a határon szolgálok járandóságaiért, és a az elhelyezési körülmények javításáért tett törekvéseinket hangsúlyozta. Beszámolt az idei és jövő évi béremelésről és a béren kívüli megállapodásról, abban elért eredményekről.

A szlovák szervezet tevékenységéről Ján Paulech nyá. ezredes számolt be. Tájékoztatója elsősorban be a szlovák nyugdíjas szervezet rendezvényeit,  fontosabb találkozóit mutatta be.

A cseh szervezet által elvégzett érdekvédelmi munkát Roman Doba tartalékos alezredes mutatta be a konferencia résztvevőinek.

A lett szervezet vezetője a szövetségének rövid történetét ismertette, majd betekintést adott a lett katonák jogi helyzetébe, valamint a szolgálati nyugdíjrendszer változásáról számolt be.

A litván szövetség vezetője az elmúlt egy év tevékenységét mutatta be.  Részletesen elemezte a katonák helyzetének javítása érdekében végzett egyeztetések eredményeit.

Képgaléria megtekintése (21 db kép)

A  résztvevő szervezetek vezetői koszorúzással folytatták a rendezvényt a Pilsudski téren,  az ismeretlen katona sírjánál.   Prof. dr. hab. Wojciech Fałkowski  a lengyel honvédelmi miniszter nevében rövid köszöntővel fogadta a delegációkat. Beszédében kiemelte a katonák érdekében végzett közös tevékenység jelentőségét. Zárszavában hasznos időtöltést kívánt a konferencia résztvevőinek a deblini Légierő Akadémián tett látogatáshoz.

A deblini akadémián a katonai kiképzés és az katonai oktatási rendszerről több előadást is hallhattak a résztvevők.  Többek közt a lengyel életpályamodell és az altisztképzés bemutatásra került. A részvevők átfogó képet kaptak a lengyel katonák kiképzéséről.

Képgaléria megtekintése (21 db kép)

A továbbiakban a résztvevő nemzetek mutatták be a kiképzési és oktatási rendszerüket. A beszámolók után megválaszolták a felmerülő kérdéseket. Majd  a közös nyilatkozat megfogalmazására került sor,  melynek legfontosabb eleme a további együttműködés volt a V4-ek katonai érdekvédelmi szervezetivel az aktív és nyugdíjas katonák jogai védelmében. A nyilatkozat a cikk végén olvasható!

Képgaléria megtekintése (21 db kép)

A délután folyamán az akadémia életébe tekinthettek be a rendezvény résztvevői, különböző repülőhajózó szimulációs eszközök, repülőhajózó felkészítő folyamatok, oktatási részegységek kerültek bemutatásra. Az érdeklődők helikoptervezető, vadászpilóta,  cargo repülőgép vezető szimulátorok különböző változatait ismerhették meg és próbálhatták  ki.

Képgaléria megtekintése (21 db kép)

A rendezvény zárására az akadémia mellet lévő Légierő Múzeumban került sor. A V4 szervezetek vezetői aláírták a közös nyilatkozatot, majd a Konwent vezetője átadta a soros elnökséget jelképező jogart Czövek Jánosnak a Hosz elnökének.  A következő XX.  jubileumi ülés tehát Magyarországon lesz 2018 októberében. 

 

Képgaléria megtekintése (21 db kép)

Az utolsó momentum a légierő hősei tiszteletére felállított emlékmű megkoszorúzása volt a részt vevő delegációvezetők által.

Szöveg: Szendrei Zoltán

Fotó: Konwent

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2018. 02. 05., 14:10
Az egészségügyi szakdolgozók idén novemberben esedékes 8 százalékos béremelését előrehozták január 1-re - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, budapesti sajtótájékoztatón, miután újabb sztrájktárgyalási forduló zajlott a kormány és a reprezentatív szakszervezetek között.
2018. 01. 18., 14:58
Minden évben az adóbevallások leadásával együtt nyilatkozhatunk adónk 1+1%-ának felajánlásáról. Kérjük Tagjainkat és Szimpatizánsainkat, hogy az idén is támogassák adójuk 1%-val a Honvédszakszervezet által alapított Katonákért Közhasznú Alapítványt.
2018. 02. 05., 13:47
társadalombiztosítás területén, akár az egészségbiztosításban, akár a nyugellátásoknál, akár a megváltozott munkaképességű személyek ellátásainál az ellátások összege több ellátásfajtánál egy általános mérőszámhoz igazodik, nem a jogosult egyéni jövedelméhez. Ilyen általános mérőszám a minimálbér, illetve az öregségi nyugdíj legkisebb összege. Ezen túlmenően bizonyos ellátások ún. fix összegűek, azaz szintén nem az egyéni keresetektől, jövedelemtől függenek, hanem mindenki számára azonosan határozzák meg.
2018-02-01 15:44:54
Egy hadsereg igazi ereje mindig hitében és szellemiségében rejlik, a százhetven éves Magyar Honvédségnek pedig mindig is a rendíthetetlen bátorság és hazaszeretet adta a karakterét – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter január 30-án Budapesten, a kétszáz esztendeje született Görgei Artúr tiszteletére rendezett megemlékezésen, ahol a Honvédszakszervezet részéről Czövek János elnök vett részt...
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 03., 12:20
Nagy hangsúlyt kell fektetni a toborzóirodákban nyújtott szolgáltatásokra, de a példamutató katona a legjobb toborzó.
2017. 03. 03., 12:17
2026-ra a térség egyik legmeghatározóbb haderejévé fejlesztik a Magyar Honvédséget.
2017. 01. 13., 16:44

Esküt tettek a határvadászok

Az illegális migráció növekedése miatt tavaly augusztusban határozott a kormány a Készenléti Rendőrség létszámának növeléséről. A határvadászok elsőként hivatásos állományba vett tagjai január 12-én, csütörtökön tették le az esküt.
2017. 01. 13., 16:40
Márciusban érkeznek meg Szolnokra azok a kiképző, felderítő és futárrepülőgépek, amelyeket a cseh Zlin Aircraft gyártócégtől vásároltak meg a Magyar Honvédségnek.

  JETfly Magazin

A mai napon, 2018. február 16-án, pénteken, helyi idő szerint 11 óra körül lezuhant a Török Légierő egyik SF-260D típusú kiképző repülőgépe. A repülőgép kétfős személyzete életét vesztette a katasztrófában.

  Háború Művészete magazin

Brüsszelben tanácskoztak az észak-atlanti katonai szövetség védelmi miniszterei február 14–15-én. A Budapestről kiutazó magyar küldöttséget Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes vezette. A delegációhoz a helyszínen csatlakozott Sztáray Péter, Magyarország NATO-nagykövete.