2023. 06. 03. szombat
Klotild
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 398 Ft/l   Dízel: 415 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Véget ért a Toborzó Országfutás

Hosz  |  2016. 05. 23., 09:55

Több mint 11 ezren vettek részt az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság által szervezett, Toborzó Országfutás 2016 elnevezésű rendezvényen. A 2016 kilométeres váltófutás végén – május 20-án, pénteken – dr. Simicskó István honvédelmi miniszter vette át a stafétabotot a fővárosban. A Honvédszakszervezet részéről Szendrei Zoltán alelnök vett részt a rendezvényen…

A miniszter a rendezvényt záró ünnepségen, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság objektumában azt mondta: fontosak az olyan programok, amelyek segítségével a honvédség még többet tud megmutatni magából és nyitni a civil társadalom felé. „A Magyar Honvédség nem egy kasztrendszer, a Magyar Honvédség a társadalom, a magyar nemzet tagja” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a civileknek látniuk kell, a katonák a biztonságukat szolgálják. Szólt arról is, hogy a sportra szükség van, hiszen azon keresztül könnyen meg lehet szólítani a társadalmat, ráadásul ezen a területen a katonák is kiválóan teljesítenek.

A rendezvényen dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök elismeréssel szólt az országfutásról és a szervezőkről, illetve az ahhoz csatlakozott katonákról és civilekről, akik 2016 kilométert futottak váltásban. „Az országfutás egy jól megtervezett, megszervezett, előkészített sportesemény volt” – mondta, hozzáfűzve, hogy a rendezvény több célt is szolgált, hiszen a résztvevők a futás mellett mintegy 50 településen rótták le kegyeletüket az első és második világháborús emlékműveknél, valamint gyűjtést rendeztek a katonaárvák számára. Benkő Tibor szerint a toborzók példát mutattak a civilek, sőt a kollégáik számára is, hiszen bebizonyították, hogy nemcsak elvárhatók, de teljesíthetők is a kitűzött célok.

Vanyur Tibor ezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka elmondta: az általa vezetett szervezet állományából 345-en vettek részt a futásban, és több mint 300 civil szervezet támogatta őket a rendezvény lebonyolításában. A sportrendezvényhez nagyon sok civil csatlakozott, az óvodástól a nyugdíjasig. Az országfutás alatt több mint 350-en jelentkeztek szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonának. „Véleményem szerint az országfutásnak hosszú kihatása lesz a Magyar Honvédség hírnevére, a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatára” – tette hozzá.

Az ünnepségen elismeréseket is átadtak, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója pedig zászlószalagot adományozott a parancsnokságnak.

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 16., 07:32
A Katonák a Törvényességért és Jogbiztonságért Közhasznú Alapítvány céljai: a hivatásos, szerződéses és nyugállományú katonák állampolgári és szolgálati jogainak védelme, szociális segítségnyújtás. Az SZJA 1%-ának felajánlásával kérjük, járuljon hozzá Ön is az Önsegélyző és Szolidaritási Alap feltöltéséhez...
2023. 05. 09., 13:11
2023. május 03-án lezajlottak a Honvédszakszervezet küldöttgyűlését megelőző képviseleti értekezletek, a nyugállományú tagozat választmányi ülése és a Hosz elnökségi ülés. A szárazföld, légierő, logisztika és közigazgatás képviselethez tartozó alapszervezeti vezetők a megnyitó után tájékoztatást kaptak a Hjt.-vel kapcsolatos egyeztetésekről, a Honvédszakszervezet javaslatairól, valamint a várható változásokról…
2023. 04. 27., 08:39
Tájékoztatjuk a tisztelt tagságot, hogy 2023. április 28-án (pénteken) egyéb rendezvények miatt a központi iroda zárva lesz. Mobiltelefonos elérhetőségeken tisztségviselőink ügyletet tartanak.
2023-04-05 13:43:22
A Honvédszakszervezet elnöksége, munkatársai és tisztségviselői minden szakszervezeti tagunknak és családtagjának kellemes Húsvéti Ünnepeket kíván!
2023-02-15 14:19:50
A Honvédszakszervezet Elnöksége 2023. február 07-én tartotta az alapszervezet vezetőkkel kibővített ülését, ahol döntöttek a 8/2023. számú Kormány rendelet kapcsán felmerülő további feladatokról, illetve a Küldöttgyűlés előkészületeiről…

  JETfly Magazin

  Háború Művészete magazin

Éleslövészeten bizonyítottak a PzH 2000-es önjáró tüzérségi eszközök a Bakonyban. Bár a típus még igen friss a Magyar Honvédség kötelékében, és ezáltal a kezelőszemélyzetek még javában gyakorolják a különböző eljárásrendeket, annyi már e kezdeti időszakban is bizton állítható, hogy a jól felkészített szakemberek kezében a haditechnikai eszközök eddig ritkán látott eredményeket érnek el.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.