2024. 03. 19. kedd
Bánk, József
: 394 Ft   : 362 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Éleslövészet a lengyel Szu-22-esre

Éleslövészet a lengyel Szu-22-esre
Sáry Zoltán - Aranysas  |  2023. 03. 30., 11:18
Éleslövészet a lengyel Szu-22-esre

Az ARANYSAS magazinban már többször mutattak be különböző „baráti tűz” eseményeket, melyek során tévedésből saját erők okoztak veszteséget. Az említett esetek többsége Amerikában vagy Nyugat-Európában történt, most viszont egy kevésbé ismert lengyel történet részleteit tárják az Olvasók elé.

A Balti-tenger melletti ustkai lőteret számos honfitársunk ismeri: a kiterjedt komplexumot a Magyar Néphadsereg, illetve később a honvédség is rendszeresen igénybe vette. Sőt, ezáltal az ARANYSAS is többször tudósított már az ott zajló eseményekről. A gyakorlótér története 1964-ben kezdődött, s a létesítmény néhány évvel később már kifejezetten a légvédelmi csapatok kiképzésére szolgált. A lőtér és a hozzá kapcsolódó Wicko Morskie helyőrség az évtizedek során hatalmas fejlődésen ment keresztül: évente mintegy húszezer katonát képeztek náluk, akik csöves légvédelmi eszközökkel és rakétákkal egyaránt végeztek feladatokat. A célanyagot hosszú időn keresztül a tengeren haladó gyorsnaszádokról indított P-15 és P-21 rakéták alkották, melyek minden szempontból kiválóan imitálták az ellenséges harci gépeket. Gondot jelentett viszont a lőtér mérete: bár a kisebb lőtávolságú fegyverrendszerek számára kiválóan megfelelt, a nagyobb rakétákhoz már kevésbé, ezért azokkal lehetőség szerint még a lengyelek is mindentől távol, a Szovjetunióban végeztek éles lövészeteket. Ez a lehetőség a Varsói Szerződés felbomlásával megszűnt, s az újkeletű problémán a biztonsági rendszabályok változtatásával próbáltak úrrá lenni. Ez azért is vált fontossá, mivel a lőtér igénybevétele jelentősen megugrott: partnerként, sőt „fizető vendégként” magyar, cseh, bolgár, holland, német, francia, spanyol, svéd, dán és amerikai katonák egyaránt megjelentek itt.

A célanyag tekintetében szintén jelentős változások történtek: időközben a negyvenéves gyorsnaszádok kivonásra kerültek, ezért új megoldást kellett találni. Többféle próbálkozás történt, például a BM-21 sorozatvető rakétájával is, ami azonban nem vált be. Úgy tűnt, hogy a megoldást talán az SRCP-WR jelentheti, amelyet a MiG-19-esen is használt K-5 (Rsz-2USz) irányított légiharc-rakétából fejlesztettek ki. Az eszköz indítására a viszonylag nagy számban elérhető, több felfüggesztési ponttal is rendelkező Szu-22-est jelölték ki. Bár a váltás elsőre tökéletesnek tűnhet, de közel sem volt az: a felmerülő technikai jellegű problémákon kívül a költségek is jelentősen megugrottak. Ezen kívül az alkalmazott eljárások miatt a légvédelmi alakulatok kiképzése is kevésbé volt valósághű, például biztonsági okokból már nem lehetett elektronikai zavarással nehezíteni a légvédelmi katonák dolgát. A komoly képességcsökkenés mellett a folyamat a leggondosabb eljárások mellett továbbra is számos biztonsági kockázatot hordozott magában, pedig az említett szűk légteret. Emiatt például többször is előfordult, hogy a pilóta gyorsan akarta elhagyni a számára veszélyt jelentő célkörzetet, ami a kapkodás miatt pont fordítva sülhetett el: a célanyag akár a lövészeti zónából is kikerülhetett. Az ilyen esetek biztonsági kockázatait nyilván nem kell külön ecsetelni.

2003. augusztus 19-20-án magas beosztású lengyel elöljárók, például a honvédelmi miniszter-helyettes jelenlétében tartották a Zielony Świerk elnevezésű gyakorlatot. A legfőbb - és persze leglátványosabb - mozzanatnak a szárazföldi csapatok állományába tartozó Osza, illetve Kub légvédelmi rakétarendszerek éles lövészete tűnt. Andrzej Andrzejewski alezredes egyike volt azon pilótáknak, akiket kijelöltek a feladat biztosítására. A főtiszt tapasztalt hajózónak számított: a dęblini repülési katonai akadémia elvégzését követően több alakulatnál is szolgált, 1998-tól századparancsnokként. Akkorra már körülbelül 2000 órát töltött a levegőben és berepülő jogosítással is rendelkezett. A kellő tapasztalatra szükség volt: a feladat nemcsak összetettnek és veszélyesnek ígérkezett, hanem még átlagon felüli precizitást is kívánt.

A gyakorlat első napján megkezdődtek az éleslövészet előkészületei. A problémák már akkor megmutatkoztak: az időjárásfelderítő Szu-22-es - amely a körzetet és a technikai eszközöket is ellenőrizte - technikai meghibásodás miatt a két fő irányból csak az egyiket tudta lerepülni. A lövészet tehát már eleve baljós előjelekkel indult, bár valószínűleg ezt akkor még senki nem tekintette annak. Menetközben több módosítás is történt, például az egyik irányban megnövekvő felhőzet miatt a katonák váltásra kényszerültek. Eközben a rakétások az Osza helyett a Kubra váltottak, ami eltérő szektorokat, ezáltal biztonsági távolságokat és egyéb értékeket eredményezett. Bár a bonyolult rendszerbe többek között előretolt repülésirányító is tartozott, az ő információi azonban valahogy nem jutottak el a végrehajtó pilótákhoz. A helyzetet tovább bonyolította, hogy Andrzejewski alezredes gépéről technikai hiba miatt nem indult el a célanyag, ezért parancsot kapott a kifordulásra, miközben felküldték a következő Szuhojt. A probléma híre azonban nem jutott el minden érintetthez, emiatt az egyik Kub-üteg akkor indított két 3M9M típusú rakétát, amikor azt nem tehették volna. A félaktív irányítási móddal rendelkező fegyverek pedig azt az eszközt vették célba, amit éppen a megsemmisítési zónában találtak: Andrzejewski alezredes 3000 méteren repülő Szu-22M4-esét.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Szuhoj az egyik rakéta találatának pillanatában éppen éles, hatvan fokos bedöntésű fordulóban volt, ezért az oldalt robbanó rakéta repeszeit a gép sárkánya jórészt felfogta. Még nagyobb szerencse, hogy a másik rakéta úgy húzott el a repülőgép mellett, hogy nem robbant fel. A pilóta a robbanáskor hatalmas fényességet és reccsenésszerű hangot tapasztalt, majd a műszerek világításai kialudtak a Szuhojon. A rádión még gyorsan leadott egy vészjelzést, s miután úgy ítélte meg, hogy a gépe menthetetlen, katapultált. A 18 G túlterhelés miatt 15 tonnányi erő nehezedett rá, emiatt rövid időre elveszítette az eszméletét. A zuhanás, majd az ejtőernyő alatti lebegés során még látta gépe roncsait becsapódni. A vészelhagyás alkalmával a hatalmas erők miatt elvesztette a tengeri mentő felszerelése többségét. Bár már az ernyő alatt érezte, hogy nem sérült meg komolyabban, úgy gondolta, hogy nem sok esélye lehet a túlélésre. Mivel az egyébként automatikusan bekapcsolódó rádiójeladó sem működött megfelelően, a pilóta élete szinte csak a feltűnő, narancssárga hajózó ruha és a valahogy megmaradt egyetlen füstjelző időben történő észlelésén múlott. Az alezredes teljesen elvesztette időérzékét, óráknak tűnt számára a vízben töltött idő. A tengeren hánykolódó pilóták esetében gyakori a kiszáradás és a hányinger, s ezzel ő is szembesült.

Szerencsére a hivatalos szervek gyorsan cselekedtek: a katapultálás után már riasztották a kutató-mentő szolgálatot. A helikopter személyzetének mentőbúvárja, Witoldn Strzelecki először azt gondolta, hogy ebben a gyönyörű időben és a sima tengeren nem történhetett semmi, így eleve ellenőrzésre gyanakodott. A kutatási körzetet a parttól mintegy 30-40 kilométerre jelölték ki a számukra, ám ott semmit nem találtak. Szerencsére Rafał Smolarek hadnagy, a Darłowóban éppen szolgálatot teljesítő légiforgalmi irányító rájött ennek az okára: korábban négy gépet láttak a levegőben, ám a kavarodásban összekeveredtek a légierő, illetve a haditengerészet légi járműveinek azonosítói. Ez alapján a helikoptert immár közelebb küldték a partvonalhoz, ahol szinte azonnal meg is találták a pilótát.

Amikor észrevette a forgószárnyast, Andrzejewski begyújtotta megmaradt jelzőfüstjét. A helikopter azonban mégis átrepült felette, sőt távolodni kezdett. Szerencsére mindez csupán a széllel szemben történő manőverezés miatt történt. A Mi-14-es fedélzeti technikusa csörlőn leengedte Strzeleckit, aki segített az alezredesnek a fedélzetre jutni. A hajózó néhány karcolástól eltekintve rendben volt, így nemsokára már emlékfotók is készülhettek vele. A látszólagos állapot ellenére a pilótát a megszokott eljárások szerint megfigyelésre az egyik katonai kórházba szállították. Az alezredes nagyon aggódott, hogy családja a médiából tudja meg az eseményeket, ezért egy kölcsönkért telefonon felhívta a feleségét és azt mondta neki, hogy ma csak később megy haza. Amikor otthon elmesélte, mi történt, először azt hitték csak viccel, de aztán kiderült, hogy a helyzet nagyon is komoly volt.

Az esetet követően szinte azonnal megkezdődött a roncsok felkutatása, melyben a haditengerészet játszotta a főszerepet. A folyamat azért is bírt kiemelt jelentőséggel, mivel a nyilvánvaló eseményláncolat ellenére a vezérkar kezdetben nem lelövést, hanem inkább műszaki meghibásodást „szeretett volna látni” a gép elvesztésének okaként. A Szuhojt a partvonaltól 8,1 km távolságra, 20 méteres mélységben találták meg. A 72 m hosszú és 15 m széles roncsmezőt először kamerával vették szemügyre, majd elvégezték a maradványok kiemelését. A régebbi, mágnesszalagos rögzítő adathordozóján az 5 napos behatás miatt korrózió jelent meg (a gyári leírás 3 nap tengervízzel szembeni ellenállást garantált), ezért a részletes kiértékelés meghiúsult. A roncsok vizsgálata során viszont kiderült, hogy a gép jobb alsó része alatt rakéta robbant. A repeszek átütötték a gép borítását és az üzemanyag-tartályokat, a kiömlő üzemanyag pedig felgyújtotta a gépet. A vizsgálat természetesen magára a lövészet folyamatára is kiterjedt: szinte nem akadt egyetlen olyan mozzanat sem, ami rendben zajlott volna. A hivatalos megállapítások szerint a szárazföldi, illetve a légvédelmi katonákon kívül a repülésvezető és a pilóta is hibázott: előbbi nem követte nyomon a gépet, utóbbi pedig némi késéssel hajtotta végre a kiválási parancsot. A gép elvesztéséhez vezető folyamat alapvető oka a bonyolult lőtéri eljárásokból, a nem megfelelő kommunikációból, illetve a bemutató miatti stresszből származott. A végeredményhez számos technikai probléma is hozzájárult, például a modern válaszjeladók hiánya és a radarrendszerek nem megfelelő működése. Az egyetlen terület, amit rendben találtak, az a haditengerészeti kutató-mentő szolgálat tevékenysége volt. A vizsgálatok által levont megállapítások alapján számos ajánlás, illetve módosítás történt, például felgyorsították a modern IFF válaszjeladók beszerzését és megváltoztatták a lövészetre vonatkozó előírások jelentős részét.

Az alezredest a légierő egészségügyi intézményében, illetve szanatóriumban néhány hónapig kezelték, ezt követően viszont visszatérhetett a repüléshez. Története idővel még híresebb lett, amelyhez az is hozzájárult, hogy 1945 óta ő volt az első lengyel pilóta, akinek lelőtték a gépét. Helytállását az elöljárók is elismerték: az esemény után nem sokkal a honvédelmi miniszter előléptette ezredessé. Ennek ellenére éveken keresztül próbálta elkerülni a médiát, az esetről sem nagyon akart nyilvánosság előtt nyilatkozni. Bár hivatalosan nem vádolták meg az eseménnyel kapcsolatban, a kivizsgálásról még a barátainak sem szívesen beszélt. Ismerősei gyakran viccelődtek is vele, hogy mivel a statisztikák szerint nemigen történik egy pilótával több komoly repülőesemény, úgysem érhetné több baj, ha elmondana nekik mindent. Posztgraduális tanulmányait Párizsban végezte, hazatérése után a Mirosławiecben állomásozó 1. Harcászati Repülő Dandár parancsnokává nevezték ki. A nemzeti függetlenség napján, 2006. november 11-én a Lengyel Köztársaság elnöke, Lech Kaczyński, mint a fegyveres erők legfelsőbb parancsnoka dandártábornokká léptette elő. Emellett a honvédelmi miniszter szablyával jutalmazta.

Az ígéretes felső vezetői karriert azonban 2008. január 23-án egy tragikus repülőbaleset törte ketté: a tábornok utasként a légierő repülésbiztonsági konferenciájáról tért haza, amikor az őket szállító CASA C295 katasztrófát szenvedett. Lech Kaczyński Andrzej Andrzejewskit posztumusz vezérőrnaggyá léptette elő. Ugyanakkor a lengyel sajtóban később megjelent hírek szerint a katasztrófa valódi okait az illetékesek ismét próbálták eltussolni, sőt a hivatalos szervek az áldozatok - köztük a tábornok - családtagjaival sem jártak el korrekt módon. Bárhogy is történt, sokatmondó, hogy Kaczyński 2010-ben kísértetiesen hasonló körülmények között, a lengyel légierő Tu-154-es gépének lezuhanásakor vesztette életét. A katasztrófa - amelyben a légierő parancsnoka is elhunyt - körülményei szinte sokkolták a világot, különösen miután kiderült, hogy a CASA balesetéhez hasonlóan szinte alig volt olyan szabály, melyet ne sértettek volna meg.

A szomorú történet itt még nem ért véget: évekkel később egy lengyel sorkatona feladatul kapta a homokos parton a víz által kisodort szemét összeszedését. A munka közben csodák csodájára egy pilótasisakot is talált, amit megtartott emlékül. Később, egy civil repülésbaráti rendezvényen találkozott Bartłomiej Sagannal, akivel szóba elegyedtek. A sztorizgatás egy idő után a seregre terelődött, és végül a megtalált sisak is szóba került. Sagannak - aki nem mellesleg a 44. haditengerészeti repülőbázis légiforgalmi irányító részlegénél szolgált altisztként - gyanúja támadt a történet kapcsán, hiszen nem olyan sok pilótasisak hánykolódhat a tengerben. Mivel a megtaláló nagyon szeretett volna egy helikopteres sisakot, ezért az altiszt egy cserét ajánlott neki. Végül pedig beigazolódott a gyanúja is, mert a sisakon felfedezhető volt egykori tulajdonosának neve: Andrzejewski. A biztonság kedvéért az altiszt még a mirosławieciektől is kért információkat a sisak sorsát illetően, s ezek után immár teljesen biztos lehetett abban, hogy az a Szu-22-es repülőesemény során került a tengerbe. Új tulajdonosa végül úgy döntött, hogy a felbecsülhetetlen eszmei értékű ereklyét az egykori pilóta családjának ajándékozza. A sisakot a 44. bázison a vezérőrnagy lánya, Patrycja Andrzejewska vette át 2009-ben. Az élet ezt követően is zajlott tovább: a mirosławieci alakulat 2015-16-ban átszervezésen esett át: ma már pilótanélküli repülőeszközök bázisaként funkcionál. Természetesen a hagyományokat „pilóták nélkül” ugyanúgy tiszteletben tartják, így a katasztrófáról is minden évben megemlékeznek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 01. 05., 10:17
Eddig Európa számos országában irigykedve figyelték katonatársaink, hogy nálunk szakszervezet működhet. Ez a jog tényszerűleg még az európai unióban is különleges kiváltság volt, amelyet a végletekig próbáltunk megőrizni. Az alapításunk, azaz 1991 óta eltelt több mint 32 év alatt folyamatosan azon küzdöttek elődeink, hogy a civil szférában megszokott jogok illessék meg a katonákat is, vagy legalább ahhoz erősen közelítő szintet sikerüljön elérni mind az egyéni, mind a kollektív jogérvényesítés terén...
2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2023. 12. 15., 11:16
Tisztelt Tagunk! Ezúton szeretném Önt tájékoztatni, hogy a Honvédszakszervezet (HOSZ) a jogszabályi környezet változásaira reagálva, valamint a szervezet működésének folyamatos biztosítása érdekében új Alapszabályt fogadott el és hamarosan Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) néven folytatja tevékenységét.

  JETfly Magazin

Az elmúlt napokban több friss hírt is olvashattunk az MH Kiss József 86. Helikopterdandárról, többek között arról is, hogy először ugrottak ejtőernyősök a H225M típusú közepes, többcélú forgószárnyasból.

  Háború Művészete magazin

2024-ben az EUFOR parancsnoki teendőit ellátó nemzet, így magyar csoport biztosítja a misszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét. Beszélgetés a misszióra való felkészülés részleteiről és a külföldi szolgálat körülményeiről Dajka Attila alezredessel, az EUFOR Helikopter Alegység parancsnokával és dr. Forgács Levente hadnaggyal, az alegység egyik orvosával.
Széchenyi 2020 europai szociális alap.