2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 614 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megnyitotta kapuit a RepTár

Megnyitotta kapuit a RepTár
JETfly  |  2016. 09. 01., 17:00

2016. szeptember 1-jén, csütörtökön tartották a RepTár hivatalos megnyitóját.

Megnyílt a Közép-Európában is egyedülálló gyűjteménnyel rendelkező RepTár - Interaktív Repülőmúzeum Szolnokon, az egykori indóház területén. 60 000m2-en közel 40 repülőeszköz és 218 műtárgy lesz kiállítva. A sajtó és a tiszteletbeli meghívottak, vendégek részére 11 órától indult a fogadás. A Himnusz meghallgatása után a légierő zenekar bemutatója színesítette a programot, ezt követően pedig köszöntő beszédet mondott Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc, dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és Beer Miklós püspök úr, aki fel is szentelte az új múzeumot.

A színpadi műsor köszöntő ajándékok átadásával folytatódott. A honvédelmi tárca vezetője, dr. Simicskó István kiemelte Szolnok fontosságát a magyar haderőben, hiszen a szolnoki helikopterbázis mellett, az MH2. Különleges Rendeltetésű Ezred is itt települt. A miniszter és a polgármester úr is hangsúlyozta, hogy Szolnok egy fejlődő város, a most megnyíló múzeum pedig a város életében is nagy szerepet fog játszani, hiszen a RepTár egy minden igényt kielégítő interaktív élménymúzeum, melyben színes programokkal töltehtünk el egy kellemes napot.

A színvonalas megnyitót dinamikus program is színesítette: a honvédség világbajnok ejtőernyős válogatottja mutatott be célbaugrásokat, földet érésüket nagy tapssal jutalmazta a közönség. A rendezvény egyik kiemelt programpontja volt a nemzeti színű szalag átvágása. Dinamikus programként a kecskeméti MH59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis háromgépes JAS-39 Gripen-köteléke is áthúzott a RepTár felett. 13 órától a csarnokban lévő tárlat is megtekinthető volt az újságírók részére, továbbá kipróbálhatóak voltak a MiG-29 vadászgép szimulátorok is. A sajtóesemény zárultával a RepTár 15 órától minden érdeklődő számára nyitva áll.

Háttérinformációk:

A projekt bemutatása

A RepTár interaktív élménymúzeum a Szolnokon működő honvédségi Repülőmúzeum új helyszínre költöztetésével és kibővítésével megvalósult fejlesztés. A múzeum Közép-Kelet-Európában egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhely, ezáltal magyarországi viszonylatban olyan turistaattrakciót teremt, mely a környék idegenforgalma és gazdasága szempontjából a nyitástól számított néhány éven belül multiplikátor hatást fejt ki.

Az intézmény a legmodernebb 21. századi nemzetközi követelményeknek megfelelően, világszínvonalon és a legújabb technikai vívmányok, élmény- és látványelemek felhasználásával jött létre, kifejezetten turisztikai céllal, a látogatók szükségleteinek kielégítésére. A nemzetközi szakmai érdeklődésre is számot tartó, egyedülálló katonai repülőgép- és eszközgyűjtemény ezzel az átlagos turisták, a gyermekes családok és baráti társaságok számára is nagyságrendekkel vonzóbb lesz, hiszen a kiállított repülőgépeken kívül számos kiegészítő, szórakoztató és infrastrukturális szolgáltatást kínál egy egész napos tartalmas kikapcsolódáshoz.

A múzeum új, mintegy 60 000 m2-es alapterületet magában foglaló Indóház utcai helyszínén a fedett kiállítótér mérete több mint 4 500 m2. A fejlesztés megvalósulásával a városrészben is egy új fejlesztési pólus született, amely nemcsak revitalizál egy eddig kevésbé fejlesztett területet, hanem teljesen átformálja a turizmus dinamikáját Szolnokon. A projekt így kiindulópontként szolgál egy nagyobb turisztikai körsétának, amely Szolnok legtöbb nevezetességét egy útvonalra fűzi fel.

A múzeum

Indóház:

Az Indóház Szolnok műemléki védelem alatt álló épülete, egyben Magyarország legrégebbi vasútállomása. A klasszicista stílusú épületet a RepTár projekt megvalósulásával eredeti pompájában, ugyanakkor a katonai repülés tematikájával és modern, innovatív technikai eszközökkel kiegészülve vehetik birtokba a látogatók.

Indóház emelet:

Kiállítótér 1. (46,81 m2) Korszak: 1914-1922

Kiállítótér II. (91,27 m2) 1922-1989

Kiállítótér III. (71,07 m2) 1989-2015

Kiállítótér: A kiállítás a magyar és egyetemes katonai repüléstörténetet mutatja be a kezdetektől napjainkig, megfelelő interaktív elemekkel és múzeumpedagógiai programmal. A kiállítás hasznos alapterülete legalább 300 m².

Hangár: A 3000 m2-es, felül 8 méter széles galériával ellátott hangárépület a múzeum fő kiállítótere. A Látogatóközpontból a galériára érkezik meg az érdeklődő, ahonnan belátja a teljes kiállítóteret, illetve megtekintheti a tetőszerkezetről függesztett kisebb repülőgépeket.

A repüléstörténeti gyűjtemény azon darabjainak, amelyek koruknál, ritkaságuknál vagy gyártási technológiájuknál fogva különösen védett értéket képviselnek (így a vászonborítású repülőeszközök, különféle hajtóművek, fegyverzeti rendszerek), a Hangár épülete ad helyet. A muzeális műtárgyak mellett ide kerültek a RepTár projekt egyik fő vonzerejét jelentő interaktív szórakoztató eszközök is. A nagy légterű bemutatócsarnokban egy körúton keresztül lehet megtekinteni a földszintre helyezett, különböző korszakokba tartozó repülőket és helikoptereket, kiegészítőket és légvédelmi eszközöket. Itt található egy kb. 20 méter hosszúságú videófal, mely mozgóképekkel teszi látványosabbá a repülőgépek bemutatását. A külső bemutatótérre nyíló homlokzati fal mentén egy újabb látogatói folyosón lehet megtekinteni a fedélzeti fegyvereket, katapultüléseket, illetve egyéb repüléstechnikai eszközöket. A fegyverzeti bemutatósor után nyílik az átjáró ajtó a RepTár külső területére. A bemutatótér centrumában került elhelyezve a hat állomásos MiG-29 szimulátor-park, melyben kabinutánzatok köré épített LCD képernyőkön szerezhetnek valósághű repülési élményt a látogatók. Ebből az interaktív térből nyílik a 4D mozi területe. A 18 férőhelyes mozi 4D technológiával, VR szemüvegekkel felszerelt, a térhatású filmek élményét mozgó székek teszik teljessé. A székek stilizált katapultülések, amelynél a becsatoló hevederek hasonló funkciót látnak el, mint egy valódi repülőgépnél.

A kiállítótér alsó szintjének járófelületén kerülnek elhelyezésre a fedett, fűtött tárolóhelyet igénylő repülőgépek, helikopterek, repüléstörténeti emlékek, hajtóművek, ülések, légcsavarok, stb.

A fogadóépület felső szintjén található rendezvény-, illetve konferenciaterem 80 fő leültetésére alkalmas, mobil pódiummal, hangosítással, kivetítővel. A mobilfallal kettéválasztható terem repüléshez kötődő nemzetközi és hazai szakmai konferenciák, a restaurátorműhely oktatási csoportjainak helyszíne, illetve az iskolás csoportok fogadására alkalmas oktatótér. Lehetséges témák és funkciók: katonai régészeti és restaurátori konferencia, veterántalálkozók, toborzóközpont, stb.

A konferenciatermen túl a rendezvényekhez catering szolgáltatás is biztosított a helyszínen, illetve az Indóház földszintjén található étterem rész, valamint a csarnok első emeleti része is igénybe vehető.

Szabadtéri repülőgéppark

Itt kerül bemutatásra:

• Repülőgépek és helikopterek kiállítása: az áttelepített repülőgépek teljes felújításon estek át (teljes külső festés az összeszerelés után).

• Honi légvédelmi kiállítóhely: a múzeum következő állomásán az információs táblákkal ellátott honi légvédelmi rakétaeszközök és a hozzájuk tartozó felderítő, bemérő technikai berendezések kiállítása tekinthető meg.

Kalandpálya és tematikus játszótér

Katonai akadálypálya

A rámpás rakodóépület keleti részében kiépített akadálypálya egy szórakoztató, bátorságot, erőt és állóképességet, valamint logikai készséget egyaránt próbára tevő szórakozási lehetőséget teremt a múzeumot meglátogató, kihívásokat kedvelő vendégek számára. A pálya tervezésénél kiemelt szempont volt a fokozatos terhelés megvalósításának elve, valamint hogy a pályaelemek egyaránt kielégítsék az átlagos és az átlagon felüli fizikumú látogatók igényeit.

Az akadálypálya vizuálisan stilizált bevetési környezetet jelenít meg terepszínű álcabevonatokkal, hálókkal, csatateret idéző eszközökkel, kiegészítőkkel. A többek között kúszófolyosót, függő drótkötélhidat, mászólétrát tartalmazó pálya utolsó eleme egy kívülről terepszínű, belülről feketére festett falú sötét alagút, melyből csak egy útvonalon lehet kijutni. Az akadálypályát annak teljes hosszában egy párhuzamosan futó drótkötélpálya teszi még érdekesebbé, melynek kiindulási (elrugaszkodási) pontja egy 4,5 m magasságban elhelyezett, rögzített An-2 repülőgép. Az akadálypálya startpontja a drótkötélpályán való lesiklással érhető el. Az akadálypályához védőfelszerelés a felnőttek és a gyerekek számára egyaránt biztosított.

Tematikus játszótér gyerekeknek

A Hangár épületén túl került kialakításra a tematikus játszótér, ahol minden gyermekkorosztály számára adódik repüléssel kapcsolatos játék- és szórakozási lehetőség. A szabványoknak megfelelő klasszikus játszótéri játékok mellé bekerültek speciális hinták, forgók, drótkötél-pálya, stb.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Honvédszakszervezetet a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 01. 05., 10:17
Eddig Európa számos országában irigykedve figyelték katonatársaink, hogy nálunk szakszervezet működhet. Ez a jog tényszerűleg még az európai unióban is különleges kiváltság volt, amelyet a végletekig próbáltunk megőrizni. Az alapításunk, azaz 1991 óta eltelt több mint 32 év alatt folyamatosan azon küzdöttek elődeink, hogy a civil szférában megszokott jogok illessék meg a katonákat is, vagy legalább ahhoz erősen közelítő szintet sikerüljön elérni mind az egyéni, mind a kollektív jogérvényesítés terén...
2024. 02. 23., 10:44
Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy a Honvéd Érdekképviseleti Szervezet szabályzói szerint a tagdíj mértéke változik. A befizetendő tagdíjak 2024. március 1.-től...
2023. 12. 15., 11:16
Tisztelt Tagunk! Ezúton szeretném Önt tájékoztatni, hogy a Honvédszakszervezet (HOSZ) a jogszabályi környezet változásaira reagálva, valamint a szervezet működésének folyamatos biztosítása érdekében új Alapszabályt fogadott el és hamarosan Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) néven folytatja tevékenységét.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Dánia - az F-35-ösök érkezésével - folyamatosan vonja ki a hadrendből F-16-os vadászbombázóit, melyek értékesítését már korábban meghirdették. A lehetséges vásárló kilétét a napokban hozták nyilvánosságra.

  Háború Művészete magazin

Széchenyi 2020 europai szociális alap.