Messziről fehérlik a csépai gát, és rajta kis sötét foltok, mintha hangyák lennének a cukron. Közelebb érve már látszik, hogy emberek hangyaszorgalommal és hatalmas elszántsággal küszködnek a természet erői ellen....
Katonák az ország minden részéből. Védik a gátat, a hazát, védik a lakosságot. Tudják, most minden rajtuk múlik, tudják, most hatalmas a tét. Az árvízvédelmi szakemberek szerint már az is csoda, hogy áll még a gát. Bajtársaink minden nap, minden órában újra és úrja "megcsinálják" a csodát. Tartják a hatalmas vizet. Zsákokat pakolnak, PTSZ-t vezetnek, helikopterrel segítenek. Mindenki kiveszi a részét. Fáradtak, de nem csüggedtek. Panasz nélkül állják a szó szerinti sarat. Most nem számít a rendfokozat, a nem, a kor. Most csak a feladat számít. Az alezredes együtt dolgozik a tizedessel, az idősebb a fiatallal, a nő a férfivel. Egy csapat, mely nem ismeri azt a szót, hogy lehetetlen. Szentesen, Csongrádon, Csépán, Szelevényen, Öcsödön és más árvíz fenyegette településen most nagyon tisztelik a honvédeket, de ehhez egy katasztrófahelyzet kellett. A nemzet új hősökre lelt, akik méltán viselik a honvéd nevet.
Közöttük voltunk. Április 25-én a Honvédszakszervezet elnöke, Mészáros Géza, főtitkára, dr. Ujfaludi Zoltán, és kelet-magyarországi ügyvivője, Jakubik András - Fórján Sándor János szentesi alapszervezeti vezető hathatós segítségével - órákat töltött a gáton, ahol személyesen is talákozhattak jelenünk Dávidjaival, akik birokra keltek a maguk Góliátjával. Köszönjük Bajtásaink!