Egyeztetés a konvergencia-programról

A tanácskozáson a szakszervezetek képviseletében Palkovics Imre, Borsik János, Pataki Péter, Szabó Endre és Vigh László elmondták, formális aktusnak tekintik az egyeztetést, mivel a szakmailag megalapozott véleményeket csak később tudják a kormány számára átadni. Elhangzott, hogy a szakszervezetek nem nyugodhatnak bele a 3-4 százalékos reálbércsökkenésbe, ezért kilátásba helyezték, hogy a hároméves megállapodást illetve a minimálbér-megállapodást újratárgyalják. Kónya Péter hozzászólásában elmondta, támogatnak minden olyan elképzelést, amely az államháztartás egyensúlyának visszaállítását célozza, de nem értenek egyet a kormány által választott intézkedések sorrendjével. Az alelnök a feketegazdaság kifehérítését állította elsődlegesnek, mivel  ezen a területen hatalmas bevételi tartalékok rejlenek, amely bevételt a munkavállalók további terhelése nélkül lehetne realizálni. A LIGA Szakszervezetek várhatóan a jövő hét elején hozza nyilvánosságra a konvergencia-program részletes kritikáját.

L.

Útban a fenntartható növekedéshez

Kihívások és válaszok

I.

A gazdaságpolitika középtávú céljai: új egyensúly, fejlesztés, növekedés

A kormány célja, hogy a tartós egyensúlyon alapuló növekedés feltételeinek megteremtésével, és a gazdasági-társadalmi modernizációt szolgáló fejlesztési program végrehajtásával Magyarország gazdasági teljesítménye, az itt élő és dolgozó emberek életkörülményei tartósan és gyorsuló ütemben közelítsenek, zárkózzanak fel az Európai Unió legfejlettebb országaihoz.

A most készülő konvergencia program az elkövetkező évek gazdaságpolitikájának azokat a legfontosabb céljait foglalja keretbe, amelyek Magyarországot a gazdaság és a társadalom minden területén a reálfolyamatokban közelítik a fejlett országokhoz:

·        a vállalkozások versenyképességén, jövedelmezőségén alapuló növekedésben

·        a fejlesztések, beruházások révén megújuló modern gazdasági szerkezetben

·        a foglalkoztatásban

·        az állam által nyújtott szolgáltatások színvonalában

·        a reálbérek és reáljövedelmek alakulásában

A reálkonvergencia olyan tartós egyensúlyon és fejlesztéseken alapuló növekedést jelent, amelynek során Magyarország sikeresen alkalmazkodik az információtechnológia, a biotechnológia robbanásszerü fejlődése által átalakuló új, globális világhoz.

A növekedést, a felzárkózást célul tüző kormányzati gazdaságpolitika két alappillére:

a modernizációt szolgáló fejlesztések megvalósítása a reformokon alapuló tartós egyensúly megteremtése  

1.      Fejlesztéspolitika 2007-2013.

Az Európai Unió támogatásával és a hazai források felhasználásával az elkövetkező hét évben a magyar történelem egyik legnagyobb fejlesztési programját valósítjuk meg. A növekedés gyorsítását és a foglalkoztatás szintjének emelését célul kitüző program a hazai társfinanszírozással, a magántőke bevonásával együtt legalább 8-10 ezer milliárdnyi forrást a következő területek kiemelt fejlesztésére fordítja:

A gazdaságfejlesztésre, az innováció, a tudás-intenzív ágazatok fejlesztése, a kis- és középvállalkozások támogatása, az üzleti infrastruktúra fejlesztése. A közlekedés infrastruktúrájának fejlesztésére a közlekedési hálózat bővítésével és összekapcsolásával A társadalom megújítására, a foglalkoztathatóság, az alkalmazkodóképesség javításával, az oktatási rendszer színvonalának és eredményességének fejlesztésével, a humán infrastruktúra, közte az egészségügy fejlesztésével A környezet és energiafejlesztésre Területfejlesztésre, amely az operatív programokban megfogalmazva jelentősen hozzájárul a hátrányos helyzetü térségek felzárkózásához, bekapcsolódásához a gazdasági fejlődésbe Az államreform megvalósítására, ami közigazgatás és a közszolgáltatások fejlesztését jelenti. A kormány a 2007-2013. közötti évek fejlesztési stratégiáját társadalmi vitára bocsátotta és ennek tapasztalatai alapján októberben fogadja el a fejlesztési célokat, és ezek elérésének területeit, eszközeit magában foglaló Új Magyarország Fejlesztési Tervet.

2.      Az államháztartás tartós egyensúlyának megteremtése.

Új egyensúlyra van szükség, amelyik az állam müködését érintő érdemi reformokkal hosszú távon is gátat vet az állami túlköltekezésnek, és megakadályozza, hogy az államháztartás és a fizetési mérleg egyensúlyának rendre visszatérő megbomlása akadályozza a felzárkózás folyamatát. A reálkonvergencia tartós fenntartása csak a nominális konvergencia pénzügyi-költségvetési feltételeinek teljesítésével biztosítható.

Az elmúlt évtized tapasztalata, hogy érdemi reformok nélkül minden, az egyensúly helyreállítására tett intézkedés csupán átmeneti lehet. Az államháztartás hiánya a kormányzati ciklusokat követő ciklikus mozgást mutat, a hiány a választás évében rendre 8-9%-ra ugrik. Ennek azonban – a látszat ellenére - csak részben oka a választások közeledtével bőkezübbé váló kormányzati politika, sokkal inkább az, hogy az évtizedek óta változatlan struktúrában, változatlan feladatokkal, kiadásokkal, költségekkel müködő állam – a kiigazításra tett, olykor nem kis áldozatokat követelő intézkedések egy-két évét követően – ismételten olyan kiadásnövekedést kényszerít ki, ami rendre felborítja a létrehozott egyensúlyt.

Miközben a rendszerváltást követően gyökeresen átalakult a gazdaság versenyszektora - ma az iparban negyedével kevesebb ember állít elő két és félszer nagyobb értéket -, aközben szinte változatlan feladatokat magára vállalva, változatlan feltételek mellett müködik az évente a GDP mintegy felét újraelosztó állam. Az állam müködésében az elmúlt másfél évtizedben érdemi reformlépésre lényegében csak egyszer, a nyugdíjreform 1997-es elfogadásakor került sor, ami azonban csak évtizedekkel később jelenti majd az állam terheinek mérséklését. (Jelenleg a magánnyugdíj-pénztári átadás miatt csak évről évre növekvő – 2006-ban már a GDP 1,5%-át kitevő - bevételkiesést eredményez).

A kormány szakít az elmúlt évtizedek reformokat, és az ezzel együtt járó konfliktusokat halogató, „húzd meg, ereszd meg” gazdaságpolitikájával, és az állam egészét érintő, régóta megérett reformokkal kívánja megteremteni a tartós egyensúly feltételeit, de egyben a polgárainak színvonalasabb szolgáltatásokat nyújtó és esélyteremtő államot.

A reformoknak – ha különböző mértékben is, de - ki kell terjednie az állami tevékenység szinte minden területére, a gazdasági szerepvállalástól a szociális ellátórendszerig. A változások azonban nem csupán gazdaságpolitikai, de egyben társadalompolitikai fordulatot is követelnek:

·        Új, egyenrangú viszonyt kell kialakítani az állam és polgárai között, világosan meghatározva mi a közösség és mi az egyén felelőssége. Az állampolgár önmagáért és családjáért viselt felelősségének, az öngondoskodás képességének megerősítése kinyítja az egyéni választás szabadságát, és egyúttal lehetőséget teremt arra, hogy az állam a mainál hatékonyabb és célzottabb eszközökkel vegyen részt a modernizációs fejlesztésekben, és támogathassa azokat, akik az öngondoskodásra pusztán önerejükből képtelenek, szolgálhassa a leszakadók felzárkóztatását, az esélykülönbségek érdemi mérséklését.

·        Lehetőséget kell teremteni az állam és a magánszektor a mainál hatékonyabb együttmüködésére, a magánszektor nagyobb arányú részvételére a közfeladatok ellátásában, a közszolgáltatások fejlesztését szolgáló beruházásokban. A közszolgáltatások modernizálásához a mindig szükös költségvetési forrásokat egyre nagyobb arányba kell, hogy kiegészítsék az Európai Unió fejlesztési forrásai mellett a magánszektor befektetései.

·        Meg kell erősíteni, általános, a mindennapokban érvényesülő követelménnyé tenni a normakövetést. Egyértelmüvé kell tenni, hogy az állam kizárólag a polgáraitól beszedett pénzből gazdálkodik, így mindazok, akik különböző trükkökkel megkerülik a közterhek befizetését, vagy éppen kapcsolatok vagy külön juttatás fejében másokhoz képest aránytalanul többet vesznek ki a közösből, azok nem a személytelen államot, hanem a többieket, - a tisztességesen adózókat és a szolgáltatásokat a törvényes rend szerint igénybevevőket - károsítják meg.

A most kidolgozásra kerülő konvergencia program – miközben felvázolja az elkövetkező évek fejlődési pályáját -  legfontosabb célja, hogy kijelölje a gazdaságpolitikai célok megvalósításához nélkülözhetetlen tartós egyensúly reformokon alapuló megteremtéséhez szükséges lépéseket, a reálkonvergencia felgyorsításához biztosítsa a nominális konvergencia követelményeinek hosszú távú fenntartását.

3.      A fejlesztésen és tartós egyensúlyon alapuló növekedési pálya elérése 2006-2011.

A kormány fejlesztésen és egyensúlyteremtésen alapuló gazdaságpolitikája a gyors kiigazítás két évét követően a magyar gazdaságot a dinamikus növekedés tartósan fenntartható pályájára állítja. E cél megvalósításában a 2006-2011. közötti időszak két jól körülhatárolható – s egyben egymásba érő - szakaszra bontható:

·        2006-2009. a tartós egyensúly megteremtése a lehető legkisebb növekedési áldozattal:

Þ    államháztartási hiány nagyarányú csökkentése kiigazító lépésekkel és a reformok megindításával

Þ    államadósság növekedésének megállítása, majd csökkentése

Þ    külső egyensúly megteremtése, a fizetési mérleg hiányának csökkentése

Þ    2007-2008-ban a belföldi kereslet mérséklődése miatt 2-3% közöttire mérséklődik a gazdasági növekedés, és 2009-ben várható a 4%-os ütemre történő visszatérés. 2007-ben csökken, 2008-ban szinten marad, 2009-ben pedig már emelkedik a lakosság reáljövedelme.

·        2009-2011. a létrejövő egyensúly bázisán a gazdaság és az életkörülmények tartós növekedésének megindulása:

Þ    a reformok kibontakozásával az egyensúly megszilárdítása, az államháztartási hiány és az államadósság további mérséklése

Þ    a növekvő fejlesztési források egyre erőteljesebb gazdaságélénkítő hatásának érvényesülése

Þ    a gyors és fenntartható növekedési pályára történő visszatérés

Þ    a foglalkoztatás, a reálbér és a reáljövedelmek növekedésének megindulása

·        2006-2011. közötti két időszak közös jellemzője, hogy ezekben az években indulnak el és teljesednek ki azok a reformok, amelyek az évtizeden túlnyúlóan is biztosítják az ország reálkonvergenciájához szükséges tartós egyensúlyi feltételeket:

Þ    a közigazgatásban

Þ    az egészségügyben

Þ    az oktatásban

Þ    a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának biztosításában

Þ    az ártámogatási rendszer átalakításában

Þ    a cikluson túlnyúlóan egy hosszabb távú államháztartási reform megalapozásában

II. Új egyensúly: kiigazítás és reform

Teljes körünek tekinthető az egyetértés abban, hogy az elkövetkező évek legfontosabb feladata a növekedés tartós és fenntartható egyensúlyi feltételeinek megteremtése. Ennek érdekében a 2006. évi, kiigazítás és magánnyugdíj-pénztári korrekció nélküli 11,6%-os államháztartási hiányt néhány év alatt az egyensúlyinak tekinthető, a GDP mintegy 3%-át kitevő szintre kell csökkenteni.

Az egyensúly megteremtése erőfeszítéseket követel, de esélyt teremt. A hiány csökkentésének időszakában mind a növekedésben, mind a jövedelmek alakulásában átmenetileg vállalt áldozatok árán teremthetünk esélyt a gazdaság gyors és fenntartható fejlődésére, s ennek alapján a lakosság életkörülményeinek tartós javulására, az unió fejlett országaihoz történő gyors felzárkózásra.

Egyetértés van abban is, hogy szemben az elmúlt évtizedek gyakorlatával, most nem egyszerüen a hiány szokásos, a bevételi-kiadási oldalakat érintő megszorító intézkedésekkel történő mérséklésére van szükség, ami érdemi változtatások nélkül rövid idő alatt ismét az egyensúly felborulásához vezet. A hosszú távon fenntartható egyensúlyi feltételek megteremtéséhez tovább nem odázhatók az állam széles értelembe vett müködését érintő átfogó reformok.

Az egyetértés mellett azonban a szakmai és politikai viták során már érdemi nézetkülönbségek vannak az egyensúly elérésének ütemében és a megteremtéséhez szüksége intézkedések, reformok konkrét tartalmában.

1.      Milyen legyen az egyensúly megteremtésének üteme?

A már meghozott, és még az idén életbe lépő intézkedések eredményeképpen az államháztartás 2006. évi hiánya a kiigazítás nélküli 11,6%-hoz képest, mintegy 1,5%-kal alacsonyabb, a GDP 10,1%-a lesz. (magánnyugdíj-pénztári korrekcióval a GDP 8,6%). A hiány számításakor a kormány – a program hitelességének erősítése és az elszámolási kockázatok megszüntetése érdekében - valamennyi, korábban az államháztartáson kívül elszámolni tervezett, de módszertani okokból vitatott kiadást figyelembe vett. A korábbi számításoktól eltérően így került be a kiadások közé az autópálya építés további, a GDP 0,6%-át kitevő költsége (az autópálya építésre fordított kiadások 2006-ban együttesen a GDP 1,1%-át teszik ki), ez magyarázza, hogy idén a hiány nyugdíjpénztári korrekcióval számított mértéke 8% helyett 8,6%-ra emelkedik.

Tekintettel arra, hogy az Európai Unió a túlzott hiány eljárás során a magánnyugdíj-pénztári korrekciót az elkövetkező években már csak csökkenő mértékben, és csak csökkenő, a 3%-ot csekély mértékben meghaladó deficit esetén veszi figyelembe, ezért az egyensúlyi pálya eléréséhez a korrekció nélkül számított 10,1%-os 2006. évi hiányt kell további mintegy 7% ponttal,az egyensúlyinak tekinthető 3% alatti szintre csökkenteni.

Bár egyetértés van abban, hogy a hiány egyensúlyi szintjének elérésére 2008-2010. között feltétlenül sor kell, hogy kerüljön, eltérő nézetek vannak arról, hogy a kívánatos célt az időszak elején, már 2008-ban, vagy csak az időszak végén 2010-ben érjük el.

Az időpont egyben némileg módosítja a hiánycsökkentés szükséges mértékét is. Amennyiben a hiány 2008-ban közelíti meg a 3%-ot, úgy ennek mértéke még korrigálható a GDP 1,6%-át kitevő magánnyugdíj-pénztári átadás 40%-ával, 2009-ben 20%-ával. 2010-ben viszont már semmilyen korrekció nem alkalmazható. Ez azt jelenti, hogy a 3% alatti hiány eléréséhez a korrekció nélküli hiányt 2008-ban 3,3%-ra, 2009-ben 3,2%-ra, 2010-ben pedig már 2,9%-ra kellene csökkenteni.

Az egyensúlyi helyzet megteremtésének dátumára vonatkozó döntésnek igen eltérőek a gazdasági és társadalompolitikai hatásai:

·        Gyors kiigazítás mellett a hiány mértéke 2008-ra csökkenne 3,3%-ra, ami azt jelenti, hogy két év alatt kellene további 6,8% pontos hiánycsökkentést végrehajtani. Bár ennek a változatnak kétségtelen előnye, hogy az ország a lehető legrövidebb idő alatt térhet vissza az egyensúlyi fejlődéshez, és hamarabb kezdődik el az adósság állomány csökkenése, de:

Þ    Az eddig elhatározott adóemeléseken túl további adónövelő intézkedéseket és a kiadási oldalon a szociális kiadások széles körének – nyugdíj, családi támogatás stb. – csökkentését is megkövetelné.

Þ    A rövid távú növekedési áldozat – éppen a belső fogyasztás radikális csökkentése következtében – lényegesen nagyobb lenne, mint egy kiegyensúlyozottabb hiánycsökkentés esetén.

·        Lassú kiigazítással 2010-ig, négy év alatt kellene a hiány mértékét 7,2% ponttal csökkenteni. Egy ilyen pálya bár a szükséges lépések időbeni széthúzásával egy-egy év terheit mérsékli:

Þ    éppen lassúsága miatt a kiigazítási időszakon is túlnyúlóan lassíthatja a gazdaság növekedését.

Þ    magasabb lesz az államadósság szintje, és később kezd mérséklődni.

Þ    kisebb mértékü, de tovább tart a bérek és jövedelmek visszafogásának időszaka.

·        Közepesen gyors kiigazítás, és egyben a kormány által támogatott feszes, de reális cél, ha 2009-re tervezzük a hiány 3,2%-ra csökkentését (a nyugdíjpénztári egyenleg 20%-ának figyelembevételével ez 2,9%-os hiánynak felel majd meg). Ebben az esetben három év alatt csökkenne a 6,9%-kal, méghozzá úgy, hogy - döntően a már meghozott intézkedések hatására - a terhek nagy része 2007-re koncentrálódik. Egy ilyen hiánycsökkentési pálya mellett:

Þ    2009-től ismét megindulhat a gazdaság dinamikus növekedése és ennek alapján a jövedelmek és a fogyasztás mérsékelt emelkedése

Þ    A hiánycél teljesítése mellett 2009-től megkezdődik a bruttó államadósság csökkenése.

Þ    A már eldöntött kiigazító intézkedések mellett elengedhetetlenül szükséges az állam egész müködését érintő reformok megindítása, az állami kiadások 2007-2008. egészét érintő szigorú kézbentartása.

2.      Melyek legyenek az egyensúly megteremtésének eszközei?

Általánosnak tekinthető vélemény, hogy a tartós egyensúly megteremtésének fő eszköze – ha átmenetileg elkerülhetetlen is - ne az állami bevételek, az adók növelése, hanem az állam kiadásainak csökkentése legyen. A hatékonyabban müködő, az emberek számára magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtó, de ugyanakkor kisebb, olcsóbb állam, vagyis a kiadások tartós csökkentése csak az állami szerepvállalás, intézményrendszer megújításával, reformjával teremthető meg. S bár ezzel is mindenki egyetért, a reformra érett területeket mindenki máshol, nem a személyesen őt érintő területeken látja.

A kormány szándéka, hogy az egyensúlyt elsősorban a kiadások csökkentésével teremtse meg, hiszen, ha most halasztást is szenved, hosszabb távon az adók csökkentésével is gyorsítani kívánja a gazdaság növekedését, a jövedelmek emelkedését.

A most kidolgozásra kerülő konvergencia programban éppen ezért a hiány mérsékléséhez szükséges források 80%-át az állami kiadások GDP-hez viszonyított arányának mérséklésével kívánja megteremteni, és csupán 20%-át az adók átmeneti növelésével. A 2006. évi tényleges, a GDP 10,1%-át kitevő hiány 3,2%-ra csökkentéséhez a kiadások GDP-hez viszonyított aránya 5,7% ponttal csökkenne, miközben a bevételek csupán 1,2% ponttal emelkednének.

III.

Az állami kiadások növekedési ütemének hosszú távú mérsékléséhez szükséges reformok

A hiánycsökkentési program biztonságos megalapozásához elkerülhetetlen, hogy évtizedes mulasztásokat pótolva az államháztartás számos területén sor kerüljön a kiadások hosszú távú növekedését mérséklő, de egyben a közpénzek mainál hatékonyabb, a társadalompolitikai célokat jobban szolgáló felhasználását biztosító reformokra. Ezek a változások nem csupán az egyensúly tartós megteremtése érdekében szükségesek, de új teljesítménykövetelmények, érdekeltségi viszonyok megteremtésével érdemben javítják az állam által nyújtott szolgáltatások minőségét, a támogatások célzottabb elosztásával javítják a társadalmi szolidaritást.

A közszolgáltatások reformjának – bár vannak területek, ahol a szerepvállalás változásával, vagy éppen a mainál nagyobb teljesítménykövetelmények meghatározásával a kiadások nominális összege is csökkenhet – nem az állami ráfordítások összegének csökkentése a célja, hanem a mai pazarló, a gyorsan növekvő kiadások mellett rossz hatékonysággal müködő intézmények és juttatások olyan átalakítása, amelyek egységnyi ráfordítással a mainál nagyobb hatásfokkal, az emberek számára nagyobb haszonnal szolgálják a közjót.

1.      A közigazgatás és a közszféra müködésének reformja, a müködési kiadások csökkentése

A kiadások csökkentésére, a GDP-n belüli arányának jelentős mérséklésére az elkövetkező években döntően a közszféra egészének bér és müködési kiadásainál kerül sor.

·        Csökken a közszférában foglalkoztatottak létszáma.

Þ    A változások, amit többek között a nagyobb teljesítménykövetelmények megfogalmazása, a felesleges intézmények megszüntetése jelent elsősorban a központi és helyi közigazgatásban foglalkoztatottak létszámának és ezzel együtt müködési költségeinek mérséklését eredményezi. A központi költségvetési intézményeknél a már elhatározott létszámcsökkentéssel illetve a ma több mint 800 költségvetési szerv regionális összevonásával, felesleges feladat esetén megszüntetésével együttesen a foglalkoztatottak száma 2006-2007-ben több mint 20 ezer fővel csökken.

Þ    Bár az önkormányzati reformhoz szükséges kétharmados többséget a kormánynak nem sikerült megszereznie, az elkövetkező években pénzügyi eszközökkel adunk erős ösztönzést az önkormányzatoknak intézményeik kistérségi és regionális együttmüködéssel történő fenntartására, a feladataik kisebb létszámmal, kisebb költséggel és nagyobb hatékonysággal történő ellátásának.

·        Bértömeg gazdálkodás bevezetése

Þ    A közszféra 2007-2008-ban a létszámcsökkentéssel korrigált 2006. évi bértömeget használhatja fel, és a bértömeg 2009-ben is még csak a GDP növekedés mintegy felének megfelelő mértékkel emelkedhet. Bár a létszámcsökkenés a végkielégítések miatt – melynek fedezetét központi tartalék biztosítja – 2007-ben még nem okoz költségcsökkenést, a bérkiadások a 2006. évi szinten maradnak, 2008-ban és 2009-ben már jelentősen mérséklik a bérköltségeket.

Þ    A teljesítmény elismerésének lehetőségét a közszféra foglalkoztatási és bérezési szabályainak mainál rugalmasabb rendszerének kialakítása, a bértömeg szabályozás bevezetése teremti meg.

·        A kisebb létszám és az átalakuló intézményrendszer együttesen a közszféra dologi kiadásait is mérsékli, így együttesen a közszféra egészének müködési kiadásai a GDP jelenlegi 18,4%-áról 2009-re 15,2%-ra mérséklődnek.

2.      Reform az egészségügyben

Az egészségügyi reform célja a modern, a biztosítottak számára szabályozott módon, azonos feltételekkel magas színvonalú ellátást biztosító egészségügy megteremtése, amelyben az egészségügyre fordított közpénzek mindenki számára hozzáférhető módon jobb ellátást, több egészséget biztosítanak.

Régóta tudjuk, hogy miközben az egészségügyre fordított közkiadásoknak a GDP-n belüli arányát tekintve az Európai Unió tagországai között a középmezőnyben vagyunk, addig mind a lakosság egészségi állapotát, születéskor várható átlagos életkorát, mind pedig az egészségügyi ellátás eredményességét – gyógyulási arányait – tekintve az utolsók közé tartozunk. Az elmúlt másfél évtizedben azonban hiányzott az érdemi változásokhoz, az intézményi, érdekeltségi, felelősségi viszonyok átalakításához szükséges politikai bátorság.

Az egészségügyi reform most vitára bocsátott javaslata – építve a 100 lépés programjában már tavaly megindított változásokra – tiszta világos felelősségi és érdekeltségi viszonyok létrehozásával a biztosítottak pénzével hatékonyan gazdálkodó, mindenki számára magas színvonalú ellátást nyújtó korszerü egészségügyi ellátást kíván teremteni. Az átalakítás nem csökkenti az egészségügyre fordított közkiadásokat, de gátat vet az egészségügyre fordított kiadások eddigi megállíthatatlan ütemü növekedésének.

Az egészségügy forrásait a közfinanszírozás mellett  – éppen a reformlépések hatására - az elkövetkező években tovább bővítik

·        az Európai Unió támogatásával megvalósuló, már a modernizációt szolgáló fejlesztések

·        a magántőke nagyobb részvétele az egészségügyi ellátásban

·        a magánfelelősség megerősítése

Az egészségügy - a biztosítói, intézményi finanszírozási, felelősségi viszonyokat is érintő - reformja:

·        Valódi biztosítási alapra helyezi az egészségügyi ellátást, megszünteti az eddigi félállami-félbiztosítói viszonyokat.

Þ    Ennek egyik legfontosabb lépéseként 2007-től – a járulékfizetés naprakész nyilvántartásának létrehozásával – teljes körü egészségügyi ellátásra csak azok lesznek jogosultak, akik rendben eleget tesznek járulékfizetési kötelezettségüknek, illetve akik helyett ezt az állam teljesíti.

Þ    A biztosító az intézmények szétforgácsolt finanszírozása helyett a jövőben valódi szolgáltatásvásárlóként mérhető teljesítményt, protokollokban meghatározott színvonalú szolgáltatásokat finanszíroz.

Þ    A szabályozás – támogatási arányok, fixesítés, generikus program -, változtatásával, a gyógyszerfelírás ellenőrzésével gátat szab a gyógyszertámogatás elmúlt években elszabadult növekedésének.

Þ    A szolgáltatók versenyének erősítése érdekében nagyobb teret enged a magánkezdeményezéseknek, a magántőke bevonásának.

·        Az eddig látszólag korlátlan közfelelősség és közfinanszírozás mellett egyértelmüvé teszi az egyén felelősségét egészsége megőrzéséért és a hálapénz ma mindenki számára megalázó fokozatos felváltásával láthatóvá, és szabályozottá válik az egészségügyi ellátás finanszírozásához történő egyéni hozzájárulás. A most folyó társadalmi egyeztetetés során alakul ki, hogy az egészségügyi ellátás költségeihez történő részleges hozzájárulásnak – co-payment – melyik az a formája, amelyik anélkül korlátozza a szolgáltatások indokolatlan igénybevételét és szab gátat a szolgáltatást nyújtók részéről ma gyakorta felesleges vizsgálatoknak, hogy betegség esetén bárkit is visszatartana a gyógyulásához szükséges szolgáltatás igénybevételétől.

3.      Oktatási reform, a felsőoktatás átalakítása

A közoktatás és a felsőoktatás reformjának célja, hogy a felnövekvő generációk olyan magas színvonalú, kreativitásukat és tehetségüket kibontakoztató tudással kezdjék meg felnőtt életüket, amelyik személyesen őket, de egyben az országot is versenyképessé teszi a globalizálódó világban.

·        Átalakuló közoktatás

A közoktatás átalakításának az oktatási színvonal versenyképes tudást, piacképes szakmát biztosító megújítása mellett biztosítania kell a gyermekek otthonról hozott szociális-kulturális hátrányainak, esélykülönbségének mérséklését.

Az elmúlt 25 évben miközben több mint háromszázezerrel csökkent a gyermekek létszáma, közel 30 ezerrel nőtt a pedagógusok száma, anélkül, hogy a tanulók teljesítményében, a tudás szintjében érdemi javulás következett volna be. De nem csak a tudás szintjében teljesít rosszul a magyar oktatási rendszer, másik feladatát, az esélykülönbségek, a gyermekek otthonról hozott szociális-kulturális hátrányainak csökkentését sem képes biztosítani. A csökkenő gyermekszám mellett, a túl sok, alulfinanszírozott és korszerütlen oktatási intézmény nem mérsékli, hanem egyre inkább konzerválja a társadalmi különbségeket.

A közoktatás átalakítása során:

Þ    Az oktatási színvonal garanciái mellett megőrizzük a kistelepülések alsó tagozatos iskoláit.

Þ    Ösztönözzük az önkormányzatokat, hogy az általános iskola felsőbb évfolyamain, a középfokú oktatásban iskolatársulásokkal teremtsék meg a gyermekek magas színvonalú, versenyképes tudást adó oktatásának feltételeit.

Þ    Az Új Magyarország fejlesztési program keretében mintegy 1000 közoktatási intézmény felújítására, a XXI. Század követelményeinek megfelelő modernizálására kerül sor.

Þ    A pedagógusok kötelező óraszámának emelése 2006-2007-be mintegy 10 ezer fő munkaidőalapjának megfelelő megtakarítást jelent, az új, rugalmasabb bérrendszerre történő áttérés pedig lehetőséget biztosít a magasabb teljesítmény, a nagyobb szakmai hozzáértés elismerésére.

·        A felsőoktatás reformjának folytatása

A felsőoktatás megindult reformjának célja, hogy a képzésből kikerülő fiatalok olyan  magas színvonalú tudással rendelkezzenek, amely legfőbb hajtóerejévé válhat a magyar gazdaság és közszolgáltatások modernizációjának, a tudásipar fejlődésének. Ennek érdekében javítani kell a felsőfokú képzés és a munkaerőpiac kapcsolatát, meg kell erősíteni a már felnőtt állampolgár hallgatók magánfelelősségét képzési szakuk kiválasztásáért és a képzési idő alatt nyújtott teljesítményükért, biztosítani kell, hogy az oktatók és kutatók egyéni teljesítménytől függő anyagi elismerésének lehetősége is járuljon hozzá a képzés színvonalának emelkedéséhez.

Þ    A képzés szerkezetét jobban kell illeszteni a munkaerőpiac igényeihez.

Ennek eszközei:

*        Az államilag finanszírozott hallgatói létszám, a felvételi keretszámok meghatározása

*        A hiányszakmák oktatásának kiemelt támogatása

*        A szakakkreditáció feltételeinek szigorítása

Þ    A finanszírozási rendszer mind a felsőoktatási intézményeket, mind a hallgatókat késztesse nagyobb teljesítményre

*        Az egyéni felelősség erősítése érdekében 2007-től az államilag finanszírozott felsőoktatásban bevezetésre kerül a tandíj, a Fejlesztési Részhozzájárulás, amit első ízben 2008-ban kell a hallgatóknak fizetniük. A tandíj teljes összege a felsőfokú intézmény bevétele marad, aminek 30-50%-át tanulmányi ösztöndíjra, a másik felét pedig az oktatás színvonalának fejlesztésére kell fordítania.

*        A költségtérítéses szakokon a térítési díj a valóságos költségek alapján kerüljön meghatározásra. A tandíj bevezetésével egyidejüleg lehetőség nyílik arra is, hogy a költségtérítéses szakokon kiváló teljesítményt nyújtó hallgatók átkerüljenek az államilag finanszírozott képzésbe, míg az államilag finanszírozott hallgatók közül a kötelezettségeiket nem megfelelő színvonalon teljesítők csak teljes költségtérítés mellett folytathatják a tanulmányaikat.

Þ    Korszerüsíteni kell a felsőoktatási intézményrendszert, azok belső struktúráját és meg kell teremteni az oktatók-kutatók anyagi elismerésének mainál rugalmasabb, a teljesítményt értékelő rendszerét.

4.      A nyugdíjrendszer reformjának folytatása

Az időskor biztonsága érdekében a kormány az egyensúly helyreállításának időszakában is maradéktalanul teljesíteti a nyugdíjasokkal szembeni kötelezettségeit. A törvényi előírásnak megfelelően emeli a nyugdíjak összegét és folytatja az elmúlt évtizedek igazságtalanságait enyhítő nyugdíjkorrekciós program végrehajtását.

A nyugdíjrendszer hosszabb távú fenntarthatóságának, az időskor biztonságának tartós megteremtése érdekében:

·        Már rövid távon is szükséges néhány, a jövőben nyugdíjba vonulókat érintő ellentmondás, igazságtalanság megszüntetése

Þ    Az előrehozott nyugdíjazás illetve a rokkantnyugdíjazás feltételeinek módosítása, mert a mai túlságosan megengedő szabályok következményeként a törvényi 62 év helyett ma átlagosan 53 év a nyugdíjazás korcentruma.

Þ    Az újonnan megállapításra kerülő nyugdíjak esetében a nyugdíjba beszámító jövedelmek igazságosabb és méltányosabb szabályozása

Þ    A korhatár alatti nyugdíjasok esetében munkavállalás szabályainak módosítása

·        Ki kell dolgozni az 1997-es nyugdíjreform során a 2009. illetve a 2013-as évet követően csak elveiben meghatározott feltételek részletes szabályait. (Így például a magánnyugdíj-pénztárak által fizetett járadékok részletes szabályainak meghatározása, a törvényi szabály szerint 2013-tól bruttó összegben fizetett nyugdíjakra történő átállás feltételeinek kialakítása.).

5.      Az ártámogatások rendszerének átalakítása

A fogyasztói árkiegészítések és az árakon keresztül nyújtott támogatások túlnyomó többségére igaz, hogy nagy társadalmi ráfordítással igazságtalan támogatási arányokat alakít ki. Az árakon keresztül nyújtott támogatásokból ugyanis az kap többet, akinek nagyobb a fogyasztása.

Ma három nagy területen van jelentős ártámogatás:

·        A gyógyszereknél, ahol a támogatás mainál hatékonyabb rendszerének kialakítására az egészségügyi reform részeként kerül sor.

·        A közlekedésben, amelynek módosítására, a tarifa és kedvezmény rendszer átalakítására az új közlekedésfejlesztési koncepció keretében 2007-ben kerül sor.

·        A lakossági energiafogyasztás támogatásában, amelynek legnagyobb részét a gáz árához adott tömbtarifa támogatás teszi ki.

A gázár támogatás jelenlegi – valamennyi háztartás számára jelentős támogatást biztosító - rendszerét 2006-2008-ban fokozatosan felváltja a szociális helyzetük alapján rászorulók, a nagycsaládosok célzott szociális támogatása. A szociális alapú támogatási rendszerben az érintett mintegy 1,2 millió család terheit a kormány a világpiaci áraknál alacsonyabb hazai kitermelési költségek alapján keletkező 70-80 milliárd forintos bányajáradék és az ezt kiegészítő 10-30 milliárd forintos költségvetési támogatás biztosításával mérsékli.

IV.

Az egyensúly megteremtéséhez szükséges bevételt növelő intézkedések

A hiánycsökkentés programjának végrehajtásához a már meghozott, a bevételeket növelő intézkedéseken túl nincs szükség a vállalkozásokat vagy a lakosságot terhelő további jelentős lépésekre. (Kivételt csupán a már eldöntött, de részleteiben még nem kidolgozott ingatlanadó 2008. évi bevezetése jelent).

Az adóváltozások a 2006. évi jelentősen csökkenő szinthez képest 2007-2008-ra összességében mintegy 2% ponttal növelik az adóterhelést, de 2009-ben az állam adóbevételeinek a GDP-hez viszonyított aránya így is több mint 1% ponttal alacsonyabb lesz, mint volt 2000-2001-ben.

Miközben az adóbevételek növelésére eddig meghozott intézkedések összességében átmenetileg növelik az adóterhelést, tartalmuk már az új egyensúly programhoz igazodóan egy új adófilozófiát is tükröz: nem csupán szavakkal, de szigorú szabályokkal és ellenőrzéssel veszi fel a harcot a közterhek fizetését megkerülő, jogtalan versenyelőnyre, jövedelemre szert tevő fekete és szürke gazdaság ellen.

·        A változások nem rontják érdemben az adókötelezettségeinek eddig is maradéktalanul eleget tevő vállalkozások versenyképességét. A vállalkozásokat érintő adóváltozások legnagyobb részét nem a ma érvényes adókulcsok emelése, hanem az elkövetkező évekre tervezett adócsökkentés (tételes egészségügyi hozzájárulás, járulékcsökkentés, iparüzési adó átalakítása) elmaradása teszi ki. Valamennyi vállalkozást érintően egyedül a 4%-os társasági különadó jelent többletterhet, illetve a vállalkozások egy szükebb körénél az EVA kulcsának emelése.

·        Az adóváltozások egy jelentős része nem az adóterhek növelését, hanem az adóalap szélesítését szolgálják, bezárják, de legalábbis szükítik a közteherviselés alóli kibújás jelenlegi kiskapuit:

Þ    Az elvárt társasági adó azoknak jelent többletterhet, akik eddig nyereségüket „elköltségelve” folyamatosan veszteségesnek mutatták vállalkozásukat, így kerülve meg az adófizetést

Þ    A pénztáradó csupán azt a lehetőséget szünteti meg, hogy a vállalkozásból adómentesen lehessen személyes jövedelmet kivonni.

Þ    A minimálbér kétszeresében meghatározott járulékalap nem a valóságosan ennél kevesebbet keresők számára fog többletterhet jelenteni, hanem csupán azoknak, akik eddig tényleges vállalkozói jövedelmüknél jelentősen kisebb összeg után fizettek közterheket, vagy munkavállalóiknak a minimálbéren felüli részt szürkén, zsebbe biztosították.

Þ    Több százezer, jelenleg feketén foglalkoztatott ember érdekeltségét teremti meg a járulékfizetésben, hogy az egészségügyi reform egyik fontos állomásaként 2007-től csak azok jogosultak a teljes körü ellátásra, akik teljesítették járulékfizetési kötelezettségüket.

·        A lakosságot érintő változások bár mindenkire nagyobb terhet rónak, de egyben az igazságosabb közteherviselést is szolgálják:

Þ    Az ÁFA 15%-os kulcsának mindenkit érintő emelése megszünteti, hogy az árakon keresztül a magasabb jövedelmüek is jelentős támogatást kapjanak a fogyasztásukhoz, és az infláció ennek hatására bekövetkező emelkedését éppen a leginkább rászorulóknál – nyugdíjasok, gyermeket nevelők, szociális juttatásban részesülők – az ellátások emelése fogja ellentételezni.

Þ    Az egyéni járulékok emelése valamennyi munkavállalót érinti, de a nettó kereseteket az alacsonyabb kereseti sávokban kisebb arányban mérsékli, mint a magas jövedelmüeknél.

Þ    Az igazságosabb közteherviselés elvét követve, kizárólag a magasabb jövedelmüek adóterheit növelve került sor:

*        a tőke és munkajövedelmek terheinek közelítésére a kamat és a tőzsdei árfolyamnyereség adójának bevezetésével

*        a magasabb jövedelmüek által igénybevett adókedvezmények, és az un. menedzser kedvezmények - az adómentes természetbeni juttatások - körének szükítésére

*        a 4%-os szolidaritási adó bevezetésére, amit a legmagasabb jövedelmüeknek kell majd fizetniük a évi 6,67 millió forint feletti jövedelmük után.